Storm (HIATUS!)

1. fejezet

~ Suga ~

– Hyung?

– Hagyj! – legyintettem a hang irányába félálomban, arcomat még mélyebbre temetve karomban.

– Hyung, ébredj! – simogatta meg hajamat Jimin, mire hajlandó voltam felemelni fejem. – Hoztam kávét is – ejtette ki száján a varázsszavakat dongsaengem, ahogy az asztalom sarkára helyezte a papírpoharat. Egy nagy ásítás kíséretében nyújtóztattam ki elernyedt végtagjaimat, s már ittam is a forró, kesernyés, s éppen ettől életet adó nedűt.

– Mennyi az idő? – néztem a mellettem állóra, aki már nyúlt is a telefonjáért.

– Pontosan negyed három – mosolyodott el halványan, ellenben velem.

– Éjjel vagy délután? Milyen nap van?– kerekedtek el a szemeim ijedtemben.

– Kedd délután.

– Hál' istennek! – eresztettem ki megkönnyebbülten a tüdőmben rekedt levegőt. – Azt hittem, átaludtam egy egész napot?

– Megint egész éjjel fent voltál? Mikor aludtál el? – csúsztatta kezeit vállamra, s azon nyomban masszírozni kezdte fáradt izmaimat. Először felszisszentem, majd lehunyva szemeimet csak élveztem, ahogy szorgosan munkálkodnak apró kezei.

– Dél körül – fogtam rövidre a választ.

– Nem kellene ennyire megerőltetned magad – sóhajtott, hangja pedig aggódással volt teli. – Hamarosan kiadjuk az új lemezünket, és kezdődik a promóció. Addig kellene pihenned, ameddig megteheted.

– Én is tudom, de nincs mit tenni... ilyen vagyok – paskoltam meg a kézfejét, majd felállva a székemből, az ajtó felé indultam.

– Most meg hová mész?

– Gondolom, nem a semmiért ébresztettél fel – ásítottam visszafordulva felé. – Legalábbis, nagyon remélem – vontam össze a szemöldököm. Csak bambán pislogott rám, majd hirtelen, mintha megvilágosodott volna, az értelem felragyogott az arcán.

– Bang PD-nim akar velünk beszélni – sietett mellém, majd megragadva a csuklóm, húzni kezdett a folyosón. – Hamarosan oda is kell érnünk.

– De minek? Estére úgyis megbeszélésünk lesz – rántottam meg karját, ezzel visszafogva sebességét, így normális tempóban haladhattunk tovább.

– Csak hetünket hívatta – hajtotta le a fejét. Sosem értettem igazán, mi jár Bang Shihyuk fejében, de most aztán végképp nem.

– Mégis mi lehet olyan fontos? – morogtam az orrom alatt, magamnak szánva a kérdést, de persze Jimin is hallotta.

– Fogalmam sincs, de nem úgy tűnt, mintha valami vidám dologról lenne szó – húzta a száját. Elnézve fancsali ábrázatát, megesett rajta a szívem.

– Nem lesz semmi gond! – borzoltam össze a haját mosolyogva, mire őrült módon vigyorogni kezdett. Mindig sokat törődtem vele, többet, mint a másik öt fiúval, de az utóbbi évben még jobban odafigyeltem rá. Hogy ez a dal miatt volt, amit neki írtam, vagy valami más is bujkált a háttérben, nem tudtam, de nem is igazán izgatott.

– Áh, végre itt vagytok ti is! – csapta össze a tenyereit PD-nim, mikor beléptünk a terembe, ahol az ehhez hasonló megbeszéléseket szoktuk tartani. Semmi különös nem volt a helyiségben. Fehér falak, egy szürke asztal és ugyanolyan színű székek. A minimaizmus tökéletes példája. Az egyetlen dísz a díjainkat őrző kis üvegszekrényke volt az egyik sarokban.