Bolondok Az Egyetemen

7.

A tegnapi napunk délutánja hamar elment. Ideiglenesen az egyik íróasztalt jelöltük ki konyhapultnak, és ott tároljuk azokat az ételeket, melyeket Sharon megvett a számunkra. Második itt töltött napunk reggelén fejfájással ébredtem, ami nem jelent jót a napom további részére. A reggeli rutinom elvégzését követően megettem egy croassant, utána pedig vízzel könnyedén lenyeltem a gyógyszert.
- Már kora hajnalban tömöd magad mindenféle tablettákkal? - pillantott rám Sharon, az ágyán fekve, pizsiben, fél nyolckor.
Persze, erről vagyok híres.
- Tudod, egy olyan meteorológussal kerültél egy szobába, aki előre megérzi a frontokat. Meleg front várható, szóval, ha hajlandó vagy kikelni az ágyból, akkor lengén öltözz fel. - tájékoztattam, majd felkaptam a földről a majdnem üres táskámat, és indulni készültem.
- Hová mész? - hallottam barátnőm hangját a paplanon keresztül.
- Suliba? - tettem fel a költőinek szánt kérdést.
- Te magad sem tudod, hogy hová tartasz? Bíztató...
Kérlek, nézzétek el ezt neki, 10 óra és egy csészényi karamellás tea előtt, szinte nem is él.
- Neked is készülődni kellene, mert nyolckor várnak a Glamorgan-ban.
Ez az épület az egyetemi városban van. Mivel a cardiff-i egyetemen három fő tanulmányi ág van, ezért az alapítók úgy döntöttek, hogy mindegyik kapjon egy külön iskolát. Ezeket egy egyetemi városnak nevezett helyen építették fel. Egymástól pár utcányira vannak, és egy parkon belül helyezkednek el a kollégiummal, így nem kell sokat gyalogolnunk egyiktől a másikig. Sharon építészetet tanul, míg én kulturális tanulmányokra jelentkeztem. Ebből következik az is, hogy a nap nagyobb részét külön fogjuk eltölteni, én a Cathays-ba fogok tanulni. Gondolataimból Sharon szakított ki, ugyanis időközben elkészült, és a nyitott ajtóból megkérdezte, hogy most akkor megyek-e. Lerohantunk az előtérbe, majd az ajtón kilépve elváltunk egymástól.

- Ügyesen! - kiáltotta utánam.
A kolesz bejáratától pár méterre állt egy tábla, térképpel, ami az iskolák elhelyezkedését mutatta. Megkerestem rajta a sajátomat, és elindultam a jó irányba. A park padjain most kevesen üldögéltek, a legtöbben az első óráikra, pontosabban a megbeszélésre siettek. A Cathays épülete kitűnt a zöld környezetből, több emeletével, és szürke falszínével. Az előtérben - a koleszéhoz hasonló - recepciós pult foglalt helyet, ami itt valószínűleg a porta szerepét töltötte be.
- Jó reggelt kívánok! - köszöntem illedelmesen. - A bölcsész és tudományi kar hol tartja a tájékoztatóját?
- 'Reggelt. Tessék felmenni a második emeletre és ott balról az első ajtó. - mondta fáradt hangon.
Szegény férfinak már most elege van a suliból. Meg tudom érteni, mert osztozom vele ezen az érzésen. A rövid útmutatást követve felmentem a másodikra, és mire felértem úgy ziháltam, mint ha a maratont futottam volna le. Ebből is látszik, hogy nem vagyok formában, na, ezt majd orvosoljuk Sharon - nal. Felajánlom neki, hogy menjünk el hétvégén edzőterembe. Tuti van egy a környéken. A megfelelő emeleten félkör alakban voltak elrendezve a termek, pontosabban az ajtók, szám szerint öt. A lépcső másik oldalán, illetve a szobák előtt fotelek és asztalok voltak elhelyezve a tanulni, beszélgetni vágyóknak. Kongatást hallottam, ami azt jelenti, hogy van a közelben egy templom, ezt a kikövetkeztetést! Nyomozónak kellene mennem. Ekkor esett le nekem, hogy mit jelent számomra a harangozás. Nyolc óra van! Ekkor kezdődik az ismertető! Fáradságommal és fejfájásommal mit sem törődve rohantam a baloldal első ajtaja felé, ami még tárva nyitva várta a tanulókat.
A bejárat előtt lefékeztem, rendeztem a kinézetemet, és mint ha semmi sem történt volna besétáltam a terembe. A terembe, ami dugig volt huszonéves fiúkkal és lányokkal. Jelentkezésemkor tisztában voltam azzal, hogy 60 embert vesznek fel maximum, és ennek a fele kiszóródik még az első félévben, de egy szobában mégis nagyon soknak tűnt. Gyorsan felmértem, hogy hol van szabad hely, és mikor találtam egyet a harmadik sorban az ablak mellett elhatároztam, hogy nekem kell az a szék. A sorok középen el voltak választva, ez megkönnyítette a közlekedést. A kiválasztott sorban felállítottam az ülőket, hogy eljuthassak célomig: az ablak melletti székig. Körülbelül négy perc alatt átverekedtem magamat 8 emberen, de azt követően elégedetten ültem le a tökéletes helyre. Hogy miért kifogástalan? A zsúfolt, levegő nélküli teremben alig lehet friss levegőhöz jutni, ezért szerencsés az ablak melletti ülőhelyeket választani, azonkívül a harmadik sorban foglaltam helyet, a zajos emberek meg hátul, hogy ne legyenek szem előtt, ebből következik, hogy a professzorok hangját az ötödik sorig lehet csak hallani. Egyszóval szerencsés vagyok, hogy szabadon maradt ez az ülőalkalmatosság. A teremben csend lett, amikor az ajtón beviharzott egy ötven év körüli férfi, papírkötegekkel a kezében. Őt követte két nő, és két férfi, akik könyveket cipeltek. Terheiket lerakták a szoba elejében lévő hosszú tanári asztalra, majd szépen felsorakoztak előtte.
- Jó reggelt kívánok, Rodolsky professzor vagyok, ennek a szaknak a vezetője. Minden itt levőnek gratulálok a bejutáshoz, azonban ide nem csak bekerülniük kellett, de meg is kell tartaniuk a helyüket. - a férfinak kedves tekintete, és bátorító hangja volt.
Én nem adom oda senkinek a székemet! Most vettem birtokba! Az ENYIM, nem vehetik el tőlem!
- Most, hogy ezt tisztáztuk, had mutassam be a további tanáraitokat.

Az egyik nő előrelépett, és szigorúnak tűnő hangján bemutatkozott. Megtudtuk, hogy Kellor professzor asszonynak kell szólítani, és a kulturális tanulmányok órát fogja tartani. A következő nő jött. Elmondta, hogy Layter Elena-nak hívják, és a kommunikáció órákon lesz hozzá szerencsénk. A másik két férfi is elmondta a nevét és tantárgyát, de nem igazán tudtam rájuk odafigyelni, mert a fejfájásom kezdte az elviselhető határát feszegetni. Csak arra figyeltem fel, hogy Rodolsky professzor bejelenti, hogy szünetre ki lehet menni. Felkaptam a lábamnál lévő táskámat, és türelmesen várva, a tömeg után kisétáltam a teremből. A szoba előtti fotelek megteltek, nekem már nem maradt szabad hely, csak a lépcső másik oldalán. Átsétáltam oda, és leültem az egyik fal melletti félreeső bokszba. Táskámból előhalásztam a telefonomat, és gyorsam bekapcsoltam a mobil internetem. Nem vagyok telefonfüggő, nem lógok állandóan a készüléken, és az egyetem előtt nem is volt net a telefonomon. A szüleim viszont úgy gondolták, hogy jobban járnak azzal, ha a netet fizetik - mert az olcsóbb - és így tudok a barátaimmal beszélni, nem a pénzem fogy a telefonról. Igazuk van, mert sokkal gazdaságosabb megoldás lett ez számunkra. Jelezte a telefonom, hogy üzenetet kaptam.

Sharon

Alig találtam meg az épületet ahova mennem kellett, es el is késtem. Nem szereztem jó pontot a fejesnél. XD Nálad mi volt?

Debby

Volt egy térkép az egész egyetemi városról a kolesznál. Mondjuk most már mindegy. 😂 Nálam aránylag minden simán ment, viszont alig bírok koncentrálni, még mindig fáj a fejem.

Sharon

Gondolj másra, ha végeztünk megünnepeljük az első napunkat, addig meg igyál kávét. OMG! Na ki van itt???

Debby

Tudod, hogy nem szeretem a kávét. Inkább szenvedek még egy kicsit, aztán lesz, ahogy lesz. Kicsoda??

Sharon

Az a csaj, aki úgy tudja, hogy vak vagy. XD Megyek, köszönök neki.

Debby

Megőrültél??? Ne hívd fel magadra a figyelmet!

Sharooon!

Ne bonyolítsd a hazugságunkat!

Mennem kell órára, de a szobánkban találkozunk.

És ha összebarátkozol vele...

inkább, ne tedd...

Visszatettem a telefont a táskámba, és a többieket követve bementem a terembe.