JiKook ~ This is love.~ /1. évad/

6. rész Remény

Yoongi-hyung kikerekedett szemekkel meredt rám, olyan döbbent képet vágva, mintha csak a bandából való távozásomat közöltem volna. Mikor idejöttem hozzá, biztosan azt hitte, hogy valami értelmetlen, kitalált hülyeségről akarok kérdezni, ami csak engem, és esetleg V-t érdekli, mint általában, ám ezúttal másképp jött ki a helyzet. Ez nem hülyeség volt, és még csak hazugság alapja sincs.

- A maknaeba? Szerelmes? Te? Biztos vagy ebben? Jól átgondoltad? Mármint, nem hiszem, hogy szükséged lenne szexuális felvilágosításra, de ha mégis, szívesen megteszem.

Ezzel nyilván az azonos neműségre célzott.

- Ennyire azért nem vagyok hülye. – mondtam, mire ő csak felvonta a szemöldökét, ezzel amolyan „Ezt most komolyan gondoltad?"arcot vágva. – Akkor... Segítesz, vagy sem?

- Jól van, jól van, mesélj. – nyögte álmos hangon, majd fájdalmasan hátradőlt, és lábait keresztbe tette.

- Tegnap este megcsókoltam. És ő visszacsókolt. Később az ölében kötöttem ki, aztán ő csókolt meg engem.

- Aha, de nem kezdhetnéd az elejétől?

Szemében megláttam a vágyat, hogy segíthessen, ezért megörültem és boldogan meséltem el neki az egész tegnapi napot. Az érzéseimet, az akkori gondolataimat, hogy hogyan került legfiatalabb tagunk a szobába, és hogy hogyan is ragadt ott egész estére. Hogy mit művészkedtem a lapra, és hogy Ő mit reagált, amikor meglátta, és persze, hogy én miket mondtam zavaromban. Volt egy-két rész, ahol hangosan felnevetett, illetve párszor az „idióta" jelző is elhagyta a száját, de többnyire komolyan, megértően figyelt, és hümmögött, hogy ezt tudassa is velem.

- Mindent értek. Tehát, közölte veled, hogy aludjatok, megpuszilt, és bealudt alig pár centire tőled?

Bólintottam. Pontosan ezt tette.

- Ahogy a beszédedből kivettem, még te sem vagy biztos a saját érzéseidben.

- Hát, őszintén szólva, elég nehéz bevallani magamnak. Sosem volt barátnőm, és ki hitte volna, hogy ennyi év után egy fiúra vágyom majd, mint életem szerelmére?

- Értem én, furcsa dolog ez a szexualitás. De gondolj csak bele: ha te is bizonytalan vagy, akkor szerinted mit érezhet Jungkook? Mennyire össze lehet zavarodva? Már korán reggel kint szokott ülni, és agyalni engem, de tegnap este óta még nem láttam. – amint ezt kimondta, ujjait használva lekopogta a szájából elhangzottakat, miszerint Kookie nem „terrorizálja".

Igaza volt. Megint. Tudtam, hogy nem jó ötlet, csak úgy a semmiből rávetni magam, de mi mást tehettem volna? Ültem volna ölbe tett kézzel, és kínzom magam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha...?

- Ne értsd félre, ezzel nem téged hibáztatlak, mert nincs miért hibáztatni, csak azt akartam kifejezni, hogy nem te vagy az egyetlen, aki úgymond szenved az érzései miatt. Végül is, Jeongguk is megcsókolt téged. Ez azt jelenti, hogy érzett valamit, aközben a csók közben, és meg akart győződni róla, hogy ha megint megtörténik, vajon ugyanazt érzi-e majd. És mivel megpuszilt alvás előtt, gondolom élvezte, és ezt így próbálta a tudtodra adni.

- Szóval azt mondod, hogy több, mint valószínű, hogy ő is ugyanúgy érez, mint én?

- Pontosan azt. De véleményem szerint várnod kéne, amíg Jungkook megy oda hozzád, és teszi meg a második lépést. Addig is próbáld tartani a távolságot tőle.

Megértettem. Nyilván neki még nehezebb, mint nekem. Hiszen bennem szép lassan bontakozott ki mindez, egy hosszú folyamat eredményeként, viszont ő... Hirtelen rávetettem magam, ő meg élvezte. Jelenthet ez bármit is?

- Rendben... Köszönöm hyung!

- Ez a maknae-line... - suttogta magának, majd visszament a Jinnel közös szobájába.

Gondolom rájött, hogy szabadnapunk van, és inkább visszaalszik még.

Bárcsak én is tudnék aludni.

Az éjjel folyamán egy szemhunyásnyit sem aludtam. Jó, talán másfél órát. Folyton Ő járt a fejemben. Kijelenthetem, hogy menthetetlenül belé estem. Este néztem, ahogy alszik. Tisztában vagyok, és voltam azzal, hogy ez elég morbid, de én élveztem. Figyelni mellkasa egyenletes mozgását, hallgatni, amint a levegő kiáramlik résnyire nyitott száján. A száján. Azon a szájon, amely rabul ejtette enyémet, és hosszú percekig el sem engedte.

Megráztam a fejem, azt gondolva, hogy segít majd elterelni a figyelmem, ám ez nem jött össze.

Jeon Jeongguk, Jeon Jeongguk, Jeon Jeongguk...

Egyre csak ő járt a fejemben. Nem csak az arca, de a neve, a járása, és minden mozdulata, amit az este tett.

- Jó reggelt! – köszönt Namjoon, mikor belépett a konyhára, jobb oldalán Jungkookkal.

Vissza köszöntem. De Jungkook nem. Arca fáradtnak tűnt, mintha ő nem aludt volna egész éjjel. Alakját fürkésztem, miközben ő unott arccal csinálta a kávét magának, és Namjoonnak.

- Ne foglalkozz vele, nem veled van a baj, csak rosszat álmodott.

Vagyis de, velem van a baj, csak ezt Rap Monster nem tudja. Várjunk, azt mondta, rémálma volt? Ezzel arra akar célozni, hogy ami történt, mától úgy tekint rá, mintha csak egy rossz álom lett volna? Nem akartam elhinni. Épp az imént beszéltük Suga-hyunggal, hogy minden bizonnyal ő is érez irántam valami komolyabbat. Aztán kijön, és konkrétan közli, hogy egy rémálom volt? Nem is élvezte? Még egy kicsit sem? A sírás kerülgetett, és reménykedtem, hogy a könnycseppek, amik előtörni készülnek, egy darabig még a helyükön maradnak. De ez sem sikerült. Úgy tűnik, én folyton csak tévedek, nekem semmi sem jön össze, még az sem, amit mások is biztosítanak.

Szememből patakokban folytak a könnyek, szerencsére – de régen mondtam ezt -, Namjoon elhagyta a helyiséget. Még mindig Jungkookot bámultam, de ezúttal könnyes szemmel. Nem takartam el, semmi értelme nem lett volna. Megfordult, a szemembe nézett, de én elkaptam tekintetem, és a földet kezdtem bámulni. Arcán a vonásai megdurvultak, leült mellém, és kezét a combomra tette, mire én lassan felemeltem a fejem. Elővett a zsebéből egy zsebkendőt, és letörölte vele a szemem alatt ülő, legördülni készülő könnycseppeket. Halványan elmosolyodtam, és újra felvillant bennem a remény kis szikrája. Ám ekkor Jungkook szemrebbenés nélkül felállt, és elment, a remény szikráját is magával hurcolva.

.