-1-

2.1K 129 7
                                    




Szemügyre vettem a filceket a tolltartómban, végül egy lazac színűt vettem ki. Egy felnőtt mandala színező füzet volt előttem. Ebben a mandalában sok virágforma, és hullámvonalak kapták a legnagyobb szerepet. A színezés lenyugtatott. Sajnos nem voltam megáldva olyan tehetséggel, hogy ilyeneket szabad kézzel tudjak rajzolni, ezért bizonyult jó megoldásnak a színező könyv. Na, meg azért is, mert a TLC csatornán éppen nem ment semmi érdekes műsor, csak a „Bazi nagy amerikai roma lagzi" ismétlése. Amit már tegnap is láttam. Lassan húztam a filcet a papíron, ügyeltem rá, hogy még véletlenül se menjek ki a vonalból, még egy negyed milliméternyit se. A lazac színűt letettem, és egy citromsárgát vettem föl ezúttal. A filc hegye éppen hogy csak érintette a papírt, amikor meghallottam a tűsarkak kopogását az alsó szinten. Magamban visszaszámoltam: három... kettő...

- Elenyx! – hallottam anyám hangját a lépcső aljáról. A kupakot rácsavartam a filcre, és letettem az asztalra, majd felálltam és a lépcső felé vettem az irányt, hogy lesétáljak az alsó szintre. Anya szürke ceruza szoknyát, fehér blúzt és szürke blézert viselt. Platinaszőke haja hosszú copfban lógott, a sminkje kifogástalan volt, és chanel parfümtől illatozott, amikor puszit adtam neki. Szokás szerint. Anyáról sokan első ránézésre alkotnak egy véleményt, amiről biztosak, hogy ő bizony, csakis olyan lehet. Gazdag, szigorú üzletasszony, akinek valójában nincs semmi élete. Csakhogy ez egyáltalán nem igaz. Az én anyám a leg élettel telibb ember, akit ismerek. Lakberendező, ám nem akármilyen. A felső elitnek dolgozik, ügyfelei közt, nem egy világsztár is szerepelt már. Az ügyfeleivel kedves, udvarias, és csak úgy üvölt róla a profizmus. De munkán kívül, más emberré válik. Imád főzni, nyitott minden új és izgalmas dologra, szabadidejében kertészkedik és olvas, és nem ismer lehetetlent. Ugyanannyiszor láttam már túrabakancsban, mint tűsarkúban. Most pedig olyan ezer wattos mosollyal nézett rám, amit egészen három hónappal ezelöttig még én is birtokoltam.

- Hogy telt a napod drágám? – kérdezte, miközben kipakolta a frissen vásárolt élelmiszereket, majd a konyhapultra rakosgatta.

- Tudod... semmi extra. – vontam meg a vállam.

- Voltál kinn a levegőn, vagy csak egésznap a tévét nézted? – méregetett gyanús pillantásokkal. Már nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak, amikor megjelent Lena. Amint meglátta anyát, hevesen elkezdte csóválni a farkát, és anya térdénél ugrándozni kezdett.

- Persze, hogy voltam. Lenával. Ahogy mindig. – bólintottam. De anya már nem figyelt, hanem a kutyának gügyögött valamit, és a fejét simogatta. Lenát, kölyökkorában egy árokban találtuk meg. A jobb mancsába egy hatalmas szálka is belefúródott, mi meg anyával azonnal beleszerettünk, ahogy nézett ránk hatalmas barnai szemeivel, így csak egy megoldás volt. Ha hazavisszük, és meg is tartjuk. Nem lehetünk benne száz százalékig biztosak, de úgy gondoljuk, Lena németjuhász és boxer keverék. De egyébként gyönyörű. A szeme körül, mindkét oldalon a szőr olyan alakban fekete, mintha kilenne húzva a szeme olyan egyiptomi stílusúra.

- Beszéltél a nővéreddel? – kérdezte anya, miközben megmosta a kezét a konyhai csap alatt.

- Ma? Nem. Miért?

- Maya azt mondta kétszer is hívott, de nem vetted fel. – válaszolta, én pedig elhúztam a számat. Igen, ez nagyon is előfordulhat. Egy ideje nem nagyon használom a mobilomat. Nincs miért.

- Azt hiszem le van némítva. – válaszoltam. – Mondott valamit?

Anya megtörölte a kezét egy konyhai ruhába, majd bólogatni kezdett.

- Azt mondta mégis haza tud jönni az őszi szünetre.

- Komolyan? – kaptam fel a fejem és önkéntelenül is elmosolyodtam.

They call it realityWhere stories live. Discover now