8.rész - Asztrafóbia

154 18 3
                                    

*JR szemszög*

Az életem sosem volt fenékig tejfel, ennek ellenére szeretem. Nem panaszkodom, elvégre anya a világ legjobb anyukája és meg mernék rá esküdni, hogy a barátaim is a legjobbak ezen a világon. Kevese vagyok azoknak, akik elmondhatják magukról, hogy nincs túl sok ellenségük, hiszen a közössé aktív tagjai és majdnem mindenük megvan.

Apám viszont nincsen és sosem volt. Ezek után, pedig úgy teszek, mintha tényleg nem létezne. Mindenkinek jobb lesz így.

Ha mind ez nem lenne elég, akkor még ott van Eryn és Ren is. Tagadhatatlanul egymásba estek, én pedig nem tudok mit tenni. Nem állhatok elő olyan indokokkal, hogy sokkal régebbóta ismerem Erynt és sokkal több mindent tudok róla, mert nem csak gyerekes lenne, hanem be is ismerném, hogy minden szemszögből vesztettem. Ami így van, de ezzel foglalkozni sem szeretnék.

El szeretnék feledkezni a rajzokról és minden egyes mondatról, amiben csak egyszer megemlítettük Choi MinKi nevét. Ne értsétek félre, semmi bajom vele, rendes srác és tudom, hogy Eryn nagyon boldog lenne mellette, de a féltékenység nagy úr. Ellene pedig nem igen lehet mit tenni.

Egészen addig hitegettem magam azzal, hogy csak Eryn érez valamit, amég MinKi a minap meg nem kérdezett valamit.

- Biztosan nincsen köztetek semmi? - nem nézett rám, tekintetével a földet pásztázta.

Félreértette, hogy Erynnél aludtam.

Mondjuk van is rajta mit félreérteni, elvégre egy ágyban töltöttük az éjszakát.

- Vicces kölyök vagy te - nevetem el magam. - Biztosan. Csak azért aludtam nála, mert gondok vannak a családomban és nem akartam hazamenni.

- Gondok? Ugye semmi komoly? - néz végre rám.

Komolyan nem tudom hová tenni. Az egyik pillanatban maga miatt aggódik, a másik pillanatban pedig megfeledkezik erről és az én bajaimmal foglalkozik, holott alég ismer.

Aaaah, nem tudom utálni!

- Az apám kiskorom óta ver engem és az anyámat - meglepődtem a saját őszinteségemen, hiszen DongHon és Erynen kívül senkinek sem beszéltem még erről, Rennek meg végképp nem terveztem. - Anyu a minap beadta a válópert és kirobbant a háború.

- Te jó ég - tátja el a száját. - És most minden rendben? Anyukád hogy van?

- Anyával és velem is minden oké, hála Erynnek. Biztosan láttad a kötést a kezén.

- Láttam, de nem mertem rákérdezni, hogy mi az - harapja be az alsó ajkát, mire felnevetek.

- Apa eltalálta egy wiskys üveggel, amivel eredetileg engem és anyut célzott meg, de Eryn váratlanul betoppant és ez lett a következménye - sóhajtok. - Fogalmam sincsen, hogyan háláljam meg neki.

- Úgysem fogadna el semmit... - tördeli az ujjait. - A húgom gondoskodásáért cserébe sem fogad el semmit...

- Tényleg, ezt már meg akartam kérdezni egy ideje. Hogyhogy ilyen jó kapcsolata van a húgoddal? - pillantok rá. Ez fúrja már az oldalam egy ideje.

Egy darabig hezitál és nem válaszol, majd mély levegőt vesz.

- Mivel te őszinte voltál, ezért én is az leszek - a hangja remeg. - A húgom leukémiás, meg fog halni. Amikor Eryn megtudta, hogy nem járhat se iskolába, se sehová elkezdett átjárni hozzá, hogy legyen egy barátnője, elvégre se én, sem pedig apu nem vagyunk lányokból...

Akkor hirtelen értelmet nyert minden. Az, hogy Eryn miért tartja ilyen nagyszerű embernek, hogy miért figyel ennyire rá, hogy miért aggódik folyton és miért néz ki ilyen stresszesnek mind értelmet nyert ebben a pár mondatban.

Love Paint [[Hungarian Nu'est ff.]]Where stories live. Discover now