Kesze-kusza események feltódulása az emberből olykor elég kissé nehéz és agresszív hangulatingadozásokat idéz elő. Hát van ez így. Megesik. Gyakran és mindig a legrosszabbkor, amikor az embernek amúgyis megannyi problémája akadna. Álmok törnek össze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A nőnek barna haja és fekete szeme volt. Nagyon csinos és elegáns ruha fedte vékonyka testét. A férfi szintúgy barna szemmel rendelkezett csak neki szőke sérója volt. Öltönyt viselt. Ez csakis arra utalhat, hogy fontos emberek, de abból, hogy aktatáskájuk volt még jobban fontossá tette őket.
Nem sokkal néhány egyszerű kérdés után kimehettem. Rachel izgatottan várakozott. Megpróbáltam a lehető legkedvesebben lerázni őt. Mindenesetre nem látszott az arcán, hogy zokon vette-e. Gyorsan felszaladtam mielőtt bármit kérdezhetett volna. Mikor felértem a szobánkba belevetettem magam a puha ágyba és elgondolkodtam, úgy a semmin, nem tudtam mire emlékezni.
Azt hiszem elaludhattam, mert mikor újra kinyitottam a szemem már fél ötöt mutatott az óra. Végig suhantam a folyosón, le a lépcsőn amikor is belebotlottam Kathrinbe. Mogorván odavette így is csak alig tudtam kivenni a szavait.
- Szerencsés
Hát ennek meg mi baja? És miért volnék én olyan szerencsés? Na majd megkérdezem valakitől az ebédlőben. Megtettem a hátra lévő utat az étkezdéig. Amint bementem hozzám lépett az igazgatónő és így szólt:
-Á, már meg is vagy! Mond merre bujkáltál? Tudod mit, nem lényeges!- itt legyintett egyet majd elkezdett tolni fel a lépcsön ami a kis színpadra vezetett ami a helyiség legvégén volt található-Na, most, hogy már mindenki itt van elmondanám a nagy hírt!
