The Maze Runner ( Kpop Edition )

Első Fejezet

Újdonsült társai szótlanul figyelték, ahogy jobbra-balra kapkodja a fejét, de még mindig nem tudta szemügyre venni, mi is folyik körülötte pontosan. Látóterét kitöltötte a rengeteg fiú, aki körülötte állt. Lassan körbefordult, és ráfókuszált a körülötte lévő tömegre. Legalább ötvenen voltak, de minimum negyvenen. Alacsonyak, magasak, kövérek és soványak. Tekintete átvándorol a körülötte elterülő környezetre. Egy hatalmas, több focipályányi méretű zöld tisztáson álltak, amelyet monumentális, kőből készült fal zárt közre. A falak legalább száz méter magasak voltak, ha nem több, és minden fal közepén egy merőleges nyílás volt vájva, amely sejtése szerint további járatokhoz vezethetett. A körbekerített részt leginkább fű borította, egy kisebb területen erdő volt elhelyezve. Tőle nem messze istállók árulkodtak arról, hogy állatok is élnek ezen a helyen. Egy másik sarokban ültetvényeket lehetett látni, különféle zöldségekkel és gyümölcsökkel.
- Nézzétek a bökött zöldfülűt! – mondta egy mély, gunyoros hang. - Mindjárt elájul a sokktól!
- Fogd már be Yoongi! – válaszolt egy magasabb hang.
Próbálta beazonosítani a társalgó embereket, de ahhoz még mindig kába volt. Egy magas, szőke hajú, hosszúkás arcú srác kifejezéstelen arccal vizslatta tetőtől talpig. Egy másik idegességében toporgó fiú meredten nézett rá. Jellegzetességének lehetett mondani, hogy minden grimaszánál egy-egy gödör jelent meg arcának oldalán. Kicsivel hátrébb egy izmos srác, keresztbetett karokkal tanulmányozta őt. Egy további magas, szögletes arcú meg csak fintorgott.
- Hol vagyok? – kérdezte, saját hangjától meglepődve, amit emlékei hiányában most hallott először. A páni félelem egyre erősödött, bezártság érzettel megfűszerezve.
- Ez egy hosszú történet, vacadék – mondta a szögletes arcú fiú. – Lassan beletanulsz majd mindenbe, addig is gyere, körbevezetlek. – kinyújtotta a kezét. – Namjoon vagyok.
Rábámult a kinyújtott kézre. Összezavarodott. Nem tudta a saját nevét sem, így inkább visszanézett a fiú szemébe.
- Csak menjünk már! – morogta inkább magának mintsem másnak. Namjoon szem forgatva intett a többieknek hogy menjenek a dolgukra, kiosztotta a feladatokat pár mondatban és az újonnan érkezetthez fordult.
- Ez a Tisztás. Itt alszunk, itt eszünk, itt élünk. Mi vagyunk a tisztársak. – mutatott az elhaladó sokaság felé. - Amire szükségünk van, az a dobozból jön. – intett a sivár liftre, amiből fél órája sincs, hogy kiszedték. – Minden hónapban felküldik ellátmánnyal és egy zöldfüllel. Ezúttal te vagy az, szóval gratulálok. – nézett jelentőségteljesen rá. – Emlékszel valamire?
- Én... én nem emlékszem semmire. Miért nem emlékszem semmire? – hangja tükrözte érzelmeit. A teljes kétségbeesés vette át az irányítást a fiún.
- Hé, nyugi! Ez teljesen normális. Pár nap, esetleg óra és a neved eszedbe fog jutni. Csak ezt tarthatjuk meg. Itt mindenki átesett ezen. Mindnyájan abból a sötét dobozból másztunk elő. Na, gyere nincs sok időnk! – iramodott meg a feltehető vezér. – A Tisztást négy részre osztottuk fel. Kert, Tábor, Tuskós, Vérház. – mindegyik egy –egy sarokban helyezkedett el. A Tábort és a Kertet értelemszerűen be tudta azonosítani. Namjoon segítségével megtudta, hogy a Vérház az a hely ahol felnevelik és lemészárolják az állatokat. A Tuskós az erdő jobb oldalára esett. Onnan kezdték kitermelni a fákat. Minél többet tudott meg annál jobban emésztette a kíváncsiság a hellyel kapcsolatban. Millió egy kérdést fel tudott volna tenni, de várt még. Namjoon beavatta az Elöljárókkal kapcsolatban. Minden munkaterületnek volt egy Elöljárója, aki felügyelte a munkafolyamatokat. Két hét állt rendelkezésére kipróbálni a munkalehetőségeket és választania.
- Az ott mi? – végre összeszedte magát és rámutatott a falra. Namjoon követte égbe lendülő kezét a falig. Mély levegőt vett.
- Odakinn van az Útvesztő. Két éve vagyok itt. Két éve próbáljuk megtalálni a bökött kijáratot, de eddig még semmire sem jutottunk. Az Útvesztő változik, minden éjjel, és ha ez még nem lenne elég, ott vannak a Siratók. Még senki sem tudta elmondani, ha találkozott egyel, de hidd el ott vannak. Még valami. Minden napnyugtakor a kapuk bezáródnak – mutatott külön-külön mind a négy oldalra.
Észre sem vette, hogy közelebb sétáltak a falhoz még Namjoon beszédét hallgatta. Elképedve lépett előre, hogy megnézze magának az Útvesztőt, mintha megbabonázták volna az égig érő falak.
Namjoon visszalökte.
- Soha ne menj a fal mögé! – tagolta el a mondatot. - Ez a legfontosabb szabályunk! Senki, ismétlem, senki nem megy ki az Útvesztőbe csak a Futárok! – megtántorodott az előtte álló fiú mennydörgés szerű hangjától. Majd nyugodtabban folytatta. – A Futárok feladata feltérképezni az Útvesztőt. Amint reggel kinyílnak a kapuk ők elindulnak és kiutat keresnek. Kizárólag csak ők léphetnek be! Értve vagyok?
Bólintott. De kíváncsisága ismételten felütötte fejét. Futár akart lenni! Hiába próbálták elijeszteni, túl érdekesnek hangzott. Nem tudta elképelni magáról, hogy esetlegesen fát vágjon vagy állatokat mészároljon le.
Namjoon visszavezette a Táborba és egy Jooheon nevű srácra bízta, ő volt felelős az ágybeosztásért. Az ideges, gödrös srác volt a Doboztól.
- A nevem Jooheon. Én voltam a zöldfülű, mielőtt megérkeztél. - nyújtott kezet.
- Miért hívnak mindenkit zöldfülűnek? – kérdezte gyorsan megrázva az előtte álló kezét.
- Mert te vagy az újonc. – felelte nemes egyszerűséggel. – És különben is, még te sem emlékszel a nevedre. Valahogy hívnunk kell.
Ezzel nem tudott vitába szállni. Jooheon intett neki és elindult egy rozoga, faviskó felé. A fiú megállt a viskó ajtaja előtt és bevárta.
- Figyelj, mindjárt kezdődik! – feltartotta az egyik ujját. Mielőtt rákérdezhetett volna hogy mégis mi fog kezdődni, a Tisztást egy ágyúdörrenéshez hasonlítható hang rázta meg. Ijedten rezzent össze Jooheon mögött. Most tudatosult benne igazán az amit Namjoon mesélt, a falak tényleg záródtak és ő a falak mögött a Tisztáson ragadt. A ép ész törvényét meghazudtolva, a hatalmas 100 méteres falak precíz pontossággal illesztődtek egymáshoz. Körbefordult a tengelye körül, és konstatálta, hogy minden oldalon ugyan ez történt a nyílásokkal.
Lehetetlen, gondolta. Hiába próbált magában magyarázatot keresni, semmit sem talált.
- Gyere már – ráncigálta meg Jooheon. – Már ágyban akarok lenni én is.
Tudta, hogy nincs más választása, így a mellette ellépő fiú után eredt.