Chapter 1

7 1 0
                                    

Ahogy a nap besütött a szobámba egyből fellkeltem. Èreztem, ahogy a vègtagjaim zsibbadnak ès a fejem hasogat. A szemem nagyon lassan szokott hozzá a hírtelen fènyhez. Fejemet fogva ültem fel ès nèztem körbe. A szobában a könyvek elterültek össze-vissza a szőnyegen. Ahogy lehúztam magamról a takarót, rájöttem mennyire hideg is van a szobámba. Gyorsan a fürdőmbe futottam, ès a tükörbe nèztem. Vörös hajam, kócosan lógott egy rendezetlen copfban. A szeplők csak úgy rikítottak a fakó arcomon. A szemem fel volt dagadva, ès vörösek voltak, a tegnapi sírástól. A szám fel volt repedve, több helyen is.

-Jasmine remèlem már kèszülődsz-hallom meg a nővèrem hangját.
-Igen, Jackson-feleltem. S megengedtem a vizet, majd levetkőztem ès lezuhanyoztam. A langyos víz felfrissített.  A kèk törölközőt magamra tekertem, ès megtörölközve lèptem ki a szobámba. A karomon libabőr futkosott a hűvöstől. A könyveket átlèpdelve a szekrènyemhez mentem. Kikaptam belőle egy fekete fehèrnemű szetett, egy bő szürke pulcsit ès egy össze szabdalt farmer nacit. Amit hiper gyorsasággal magamra kapkodtam.

-Jass mindjárt megy a buszod-üvölti anyám, mire kapkodva össze szedem az iskola táskám, ès felveszek egy sima fekete cipőt. A cigit a zsebembe mèlyesztettem, a hajamat pedig kiengedtem majd újra összefogtam egy laza kontyba. Korrektort vittem fel a szememre, majd miután jól eldogloztam lementem.
-Vegyèl be egy rágot-löki meg a könyököm az öcsèm.
-Kössz-veszem el tőle-Megyek..-feleltem
-Jass várj meg-a nővèrem elkapta a kezem. Kèrdően fordultam felè.

-Ne tettesd-suttogja. Az arcomon nagy èrtetlensèg tükrözött, majd egy mosolyt varázsoltam az arcomra.
-Nincs semmi bajom. Jól vagyok-felelem egy nagy mosoly kisèretèben mire elengedett. A buszt már így is lekèstem, szóval nincs mièrt aggódnom. Ahogy kièrtem a házból futni kezdtem, hisz nem szeretnèk az utolsó kèt hónapban kèsni a suliból. Az utcákat gyorsan szeltem at. Az adrenalin egyre jobban járta át a porcikáimat. Sok embernek neki mentem, de tőlük csak szitkozódást kaptam. A lábszáraim sajogni kezdtek, a tüdőm levegőèrt kiáltott, míg a törött bordámba ragadt a levegő. Lassítottam a lèpteim a sulinál, a diákok lassan özönlöttek be. A cigimet elővettem ès rágyújtottam. Ahogy a nikotin először a tüdőmet majd az egèsz testemet átjárta megnyugtató èrzès volt. A szürke aszfaltot bámultam, s lassan szívtam a cigit. Majd mikor a számhoz èrintettem volna a cigaretta eltűnt onnan. Hitetlenkedve kaptam fel a fejemet, mire egy dühös Angellel találtam szembe magam.

-Mikor kezdtèl egyeltalán rá?-kèrdezte üdvözlès kèpp. A csikket pedig ledobta s rátaposott. A fejemet csak lehajtottam, s nem nèztem a szemèbe. Kèptelen lettek volna.   7 hónapja titkolom el előle azt, hogy kèt családtagom is meghallt.

-Neked is szia-nèztem rád, de kerültem a szemkontaktust. Haja mint mindig egy lófarokba volt összefogva, acèlkèk szemei pedig engem vizslattak.
-Gyertek már-egy kezet èreztem meg a kabátomon, s  azt ahogy húznak a suli felè.-El fogunk kèsni-a hang most tisztábban csengett így fel tudtam ismerni, hogy Mark volt. Marknak szintèn vörös haja van, szeplőkkel s szemüveggel na meg az elhagyhatatlan fogszabályzó. Tipikus strèbernek mondanánk, de mègsem. Nem a legjobb a tanulmányi eredmènye, de nem is a legrosszabb. A menők közè tartozik, azon kívül hogy úgy nèz ki mint egy jó tanuló. Mindig ő huzott ki minket a bajból, ebben az egy hètben főleg engem. A 679-es teremhez futottunk, s èpp a tanár előtt èrtünk be. Ahogy helyet foglaltam mindenki elhalkult, s rám nèztek. Csak lehajtottam a fejem s előszedtem a cuccaim majd a telefonomon kezdtem el nèzegetni a közössègi oldalakat.

-Mi van megjöttèl strèber?-hallok meg egy hangot mögülem. Egy szemforgatás kisèretèben, tovább folytattam a tevèkenysègemet.-Mi van nem hallassz??-üvöltötte a tarkómba mire megfordultam. Gyilkos tekintettel nèztem rá. Az osztály megnèmult. Mindenki minket figyelt. Robinnak szèles mosoly terült el az arcán.
-Mit. Akarsz?-tagoltan kèrdeztem, jól èrthetően.

-Elmondtad a kis barátaidnak a tragèdiát??-kèrdezte szomorúságot kèmlelve. Az említett szemèlyekre nèztem akik össze húzott szemöldökkel nèztek rám. Visszanèztem, az elöző fiúra.
-Mit akarsz?-sziszegtem a fogaim közül. Tudtam nem lesz ennek jó vège, de most már semmi sem èrdekel..
-Ooo szóval mèg nem tudják ugye?-nèzett rám bocsánat kèrően. Szemeim a halálát kívánták.

-Mièrt mit akarsz, mit mondjak??-kèrdeztem, hangom meglepően nyugodt volt.
-Csak azt amit elvett tőlem a bátyád-suttogta-vagy a volt bátyád?-kèrdezte s hangosan felnevetett. Èreztem ahogy az idegessèg szètárad az ereimben. Felálltam s egy mozdulattal pofon vágtam. A levegő megfagyott mindenki között.

-Egy nagyon nagy fèreg vagy, Robin Wilson. -üvöltöttem a kèpèbe.
-Csak mint a te bátyád volt-felelte mire mègegyet kapott tőlem.
-Rohadj meg-sziszegtem neki oda. A táskámat otthagyva vonultam ki a tanár mellett. A szememet a könnyek csíptèk, s a sírógörcs újra elhatalmasodott rajtam. A földszinti lánymosdóba vettem az irányt. Amint beèrtem egy wc fülkèbe ültem. Lehajtottam a fedelèt majd az ajtó mellè leültem. S akkor eltört bennem a mècses. Zokogtam s könyörögtem az istennek, hogy adja vissza őket, vagy legalább őt.
-Jass-hallok meg egy kellemes bár nyugtalan hangot.-Tudom, hogy itt vagy...-a fülke előtt megállt s leült az fa másik vègère.-Kèrlek. Mi a baj?-kèrdezte s átnyújtotta a kezèt èn pedig megfogtam azt, s így külcsoltuk össze. Fejem az ajtónak döntöttem.
-mindketten....-szipogtam-a háborúban-nem kellett több hogy kimondjam ezt, nyílt az ajtó s egy aggodó szempárral találtam szembe magamat.

-Istenem-suttogta s  kitárta a másik karját míg èn mellè oda fèszkelődtem a falnak döntötte a hátát. Mikor oda èrtem, az ölèbe húzott karjaival átkarolt. Biztonságban èreztem magam.
-Ez nem az èn pulcsim?-szólalt meg hosszú csönd után, amelyet csak az èn elfolytott zokogásom töltött be.
-De-feleltem, mire egy papírzsebkendő volt a szemem elött-Köszönöm-feleltem s elvettem tőle, majd belefujtam az orrom. Az anyagot a kezembe szorongatva, rádöltem a mellkasára. Ő pedig balra-jobbra elkezdett ringatni mint egy kisbabát. Nem szólaltunk meg, ő csak simogatta a hátam s egyszer-egyszer belepuszilt a hajamba. S csak így ültünk ott.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: May 01, 2017 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Az Èn HullócsillagomWhere stories live. Discover now