Jessica Parker,az édesapjával együtt Mystic Fallsba költözik,ekkor persze még fogalma sincs arról,hogy mekkora hibát követett el.
Természetesen már az első nap "összefut" Damon Salvatore-val ,ezután pedig a Mikaelson család két oszlopos tagjával is...
- Szeretnék beszélni Enzo-val.-jelentettem ki határozottan. Mire az ősi vámpír megfeszült mellettem.
- Biztos ezt szeretnéd? - Nem tudom.-túrtam bele a hajamba zavartan.-Az apám a barátnőjével nyaral, Damon Elenával van a koleszban. Stefanékat pedig nem akarom most látni. Pláne hogy Hope is ott van, félő, hogy rájuk támadok. - És Donovan?-vonta fel a szemöldökét. - Túl sok embert elvesztett már maga körül.-vontam meg a vállamat.-Ha megtudja, hogy épp ez van.-mutattam végig magamon.-Akkor teljesen összetörne.-sóhajtottam. - Csak siess vissza.-csókolt meg. - Megígérem.-simítottam végig az arcán és megindultam kifelé.
Jobbnak láttam, ha most sétálva közelítem meg Bonniék otthonát, ami szerencsére egész gyorsan meg is történt.
- Jess.-ölelt meg azonnal Enzo.-Kol hívott az előbb. Gyere be.-tessékelt be. - Bonnie?-néztem körbe a házban. - Caroline-nál van.-mesélte, miközben leültetett a kanapéra. - Félek.-szipogtam. - De mitől?-nyúlt a kezem után, majd biztatóan megszorította azt. - Hogy nem fogok tudni uralkodni magamon.-kezdtem bele.-Hogy embereket bántok.-Hogy esetleg...-csuklott el a hangom egy pillanatra.-Hope-ot bántom, vagy aput, esetleg Matt-et. - Nem fogod.-simított végig a karomon, megtartva a szemkontaktust. - Honnan tudod?-kérdeztem már-már hisztérikusan. - Mert ismerlek téged.-jelentette ki.-Különben sem hagynánk, hogy bánts valakit.-szögezte le határozottan. - Szédülök.-kezdtem el masszírozni az orrnyergemet.-Rosszul vagyok.-kapkodtam a levegő után. - Jess.-fogta közre az arcomat.-Lélegezz mélyeket.-kérte - Haldoklok? - Úgy tűnik.-felelte szárazon. - Van a hűtőben... - Jól vagyok.-egyenesedtem fel. - Nem úgy nézel ki.-csóválta a fejét. - Kibírom.-nyeltem egy nagyot, miközben valaki csengetett.- Addig nyisd ki.-vontam vállat. Néhány pillanat múlva pedig Enzo visszatért, Matt-el a nyomában.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Te mit keresel itt?-álltam fel a kanapéról. - Kol hívott. Mondta, hogy rosszul vagy. - Enyhe kifejezés.-horkant fel mellettem Enzo. - Felejtsd el.-ráztam meg a fejemet. Miután beugrott a terve.-Nem fogok inni belőled.-sírtam fel. - Nincs más választásod.-jött felém Matt. - Ne.-léptem tőle távolabb.-Ne gyere közelebb.-kértem.-Érzem a véred illatát.-magyaráztam.-És nem akarom érezni.-ráztam meg a fejemet. - Haldokolsz kis Ric.-jelentette ki a háttérből Enzo. - Én csak...nem akarom, hogy szörnyetegnek higgy.-szipogtam Matt-nek. - Tudom, hogy nem vagy szörnyeteg.-ért oda hozzám, mire megpróbáltam hátrálni, de a falnak ütköztem. - Mi van ha, nem tudok leállni?-vontam fel a szemöldökömet. - Bízom benned.-jelentette ki határozottan. - Készen állsz?-nevetett fel zavartan.
- Sajnálom.-suttogtam, majd megharaptam a nyakát és miután megéreztem az ütőerében csörgedező vért, inni kezdtem.
- Jess.-suttogta erőtlenül, mire azonnal megálltam.-Ijesztően nézel ki.-jegyezte meg, miután elhúzódtam tőle
- Jól vagy?-fürkésztem.
- Persze.-húzta ki magát.-És te?
- Megvagyok...azt hiszem.
- Akkor én megyek is.-indult meg a bejárati ajtó felé.-Ó.-állt meg egy pillanatra, majd visszafordult hozzám. -Kol küldi.-dobott felém valamit. A „vámpír-reflexemnek" köszönhetően, azonnal elkaptam a napfénygyűrűt, majd elégedetten kezdtem el fürkészni azt.
- Matt.-siettem oda hozzá. -Van valamim neked.-kutattam a zsebembe.
- Ez a Gilbert gyűrű.-ámult el a fiú.
- Ha esetleg rád támadnék.-vetettem fel.
- Tudom, hogy nem tennéd.-mosolyodott el a fiú.
- Vigyázz magadra.-kértem.
- Ezzel.-mutatott a gyűrűre.-Nem lesz nehéz.
- Késtél.-pillantotta meg a szemben lévő faliórát.- És milyen érzés? - Vámpírnak lenni?-vontam fel a szemöldökömet, majd ráerősen megcsókoltam Kol-t.- Gyors vagyok, erős és hatalmas. Arról nem is beszélve, hogy az egész világ sorsa rajtunk múlik.-idéztem fel a szavait.
- Rajtunk?-vonta fel a szemöldökét.
- Igen.-bólintottam határozottan.-És...-simítottam végig az arcán.-Most már örökkön-örökké.