Egy szürke kisegér története

Remek magyarázat

Amikor az idő egyszerre rohan és vánszorog miközben az ember mélyen ül saját gondolatai poklában már nehezen lehet megkülönböztetni a valóságot a képzelettől. Ugyan ez volt a helyzet amikor Neji különös zajt hallott, pontosabban nem oda illő lépések hangját. Egy kórházban nem sűrűn lehet találni olyasvalakit aki ilyen gyors és határozott léptekkel halad, de éppen ezért keltette fel a figyelmét a hang. Még mindig a falhoz rögzített fehér műanyag székek egyikén ült könyökével a térdén támaszkodva, és a padlót bámulta. Lassan a hang irányába fordul majd nem sokkal később meglátta a folyosón közeledő két alakot.Mindketten bakancsot, terepmintás nadrágot és zubbonyt viseltek.

Katonák. Mit keresnek itt és hová sietnek? Az arcukat még meg sem nézte mikor már el is mentek mellette, de néhány lépésnyire tőle megálltak, végig nézett rajtuk. Majdnem egyforma magasak voltak. Az egyikük lány volt rövid világos rózsaszín hajjal és halványzöld szemekkel, a bőre pedig hófehér, a mellette álló fiúnak fekete szeme a folyosót figyelte, ahonnan az imént jöttek.

- Csak ez lehet az. De szerintem nem kéne rájuk rúgnod az ajtót. - mondta a fiú akinek a haja holló fekete volt és formájára leginkább egy kacsa hátsó felére emlékeztetett.

- Nem is terveztem berúgni az ajtót, csak határozottan besétálni és segíteni egy sebesült bajtársamnak. Talán valami baj van ezzel? - kérdezte a lány miközben csípőre tette a kezét és dacosan a társára nézett.

- Ezt egy szóval sem mondtam. Csupán arra akartam felhívni a figyelmedet, hogy odabent civil orvosok vannak nem pedig katonai felcserek, de ettől függetlenül tekintettel lehetnél rájuk. - zsebre tette a kezét.

- Én nagyon szívesen tekintettel lennék rájuk és értékelem a munkájukat, de a kezük alatt most egy sérült katona van, akinek olyan ellátás kell, amitől belátható időn belül fel is épül. Úgyhogy ha megbocsájtanál nekem, akkor intézkednék ez ügyben.

- Minek próbálkozok. Úgyis azt csinálsz, amit akarsz. Ráadásul itt te vagy az illetékes szóval tegyél ahogy jónak látod. - mondta és az ajtó felé intett - Addig én sem fogok unatkozni.

- Rendben, akkor megegyeztünk. - mondta lány és belépett az ajtón. A folyosó elcsendesedett, majd a kinn maradt katona leült Neji mellé az egyik székre, és elővett egy kis spirálfüzetet a zubbony zsebéből. Gyorsan végiglapozta és aztán megszólalt.

- Mi történt pontosan? - kérdezte miközben felé fordult és unottan végigmérte a mellette ülőt.

- Hm - ennyit kapott válasz gyanánt. Neji talán a kelleténél többet használta ezt az univerzális válaszlehetőséget, főképp olyan helyzetekben, amikor nem sok kedve volt társalogni, ami ismerjük be, az esetek nagy többségét magába foglalta. A katona erre felvonta a szemöldökét, körbenézett a folyosón, majd a következőt kérdezte:

- Ezt most értsem úgy, hogy kiheréltek, és azért nem mersz megszólalni, mert a tökeid már nincsenek a helyükön? - Szélesen vigyorgott, előkotort egy tollat a zsebéből, keresett egy tiszta lapot a füzetében és várt. Miután látta, hogy nem fog egyhamar választ kapni folytatta.

- Jobban járnál, ha most elmondanád.

- Miért?

- Azért, mert ha nem válaszolsz, be kell vigyelek a bázisra, bezárni egy kihallgató helyiségbe, és újra feltenni ugyanazt a kérdést, aztán ha még mindig nem akarnál válaszolni, akkor a hírszerzés vérebei elé kellene vesselek, akik, ha kell harapó fogóval húzzák ki belőled az információt. A szó szoros értelmében.

Miután befejezte egy darabig csendben maradt. Egyértelműen valami választ várt, és inkább megadta neki, csak hogy hamarabb vége legyen.

- Rendben- mondta. A katona erre felvonta a szemöldökét.

- Rendben, elmondod mi történt, vagy rendben, vigyelek be a bázisra és kússzunk végig a hírszerzés legsötétebb berkein egészen a vallatásig?

- Elmondom, hogy mi történt. - felegyenesedett a székben és a mellette ülő katona felé fordult.

- Helyes. - Az ölébe fektette a füzetét és felkészült, hogy lejegyezze a történteket a legutolsó részletig. - Nem szükséges a lényeggel kezdened. Induljunk mondjuk ma reggelről. - vetette fel és figyelmesen hallgatta, ahogy Neji felvázolta a nap eseményeit. Tőmondatokban.

Nagyjából egy órányi kérdezősködéssel és visszaemlékezéssel később a katona látszólag elégedett volt infó mennyiségével és minőségével. Sok kérdést tett fel menet közben különböző részletekről, mint helyiségek berendezése, elhelyezkedése és külleme vagy éppen csuhás alak hangja és viselkedése. Most elővett a táskájából egy laptopot és szaporán gépelni kezdett. Körülbelül tíz perc múlva végzett elrakta a laptopot és a füzetet, majd hátradőlt a székében a falnak támasztotta a fejét és a plafont bámulta. Kis idő múlva a műtőből kilépett a rózsaszín hajú lány, a hátával kitámasztotta az ajtót miközben kinyújtóztatta a karjait és a hátát.

- Hogy ment? - kérdezte mikor már befejezte a nyújtózkodást.

- Jól, meglehetősen segítőkész volt. Nálad? - kérdezett vissza a társa és közben felállt a székből.

- Maradni fog egy pár heg, és a térde is bajos lesz egy pár hétig, de túléli. Makacs, mint mindig.

- Hé! Nem ér rólam úgy beszélni, mintha itt se lennék! - Tenten két mankóval bicegett ki a műtőből. Rajta is terepmintás zubbony és nadrág volt, eléggé láthatóan bosszantotta, hogy levegőnek nézik.

-Akkor ezt most úgy fogom értelmezni, hogy "Sakura köszönöm szépen, hogy hoztál nekem váltóruhát, így nem kell egy szál kórházi papír ingben végigvonulnom a bázison!". - mondta és becsukta a műtő ajtaját.

- Már megköszöntem, hogy segítettél. - mondta miközben nagyon megfontolt tempóban tovább araszolt a folyosón.

- Tudom, de ezt jól esett kimondani. Sasuke, kitaláltál valami hihető történetet? - kérdezte miközben mindhárman elindultak a kijárat felé.

- Igen, majd a kocsiban elmesélem. - hátra fordult, és odaszólt Nejinek - Gyere! Hazaviszünk!

Kimentek a kórházból, és beültek a katonai terepjáróba amivel Sakura és Sasuke érkezett. Sakura vezetett, Tenten ült az anyósülésre, hogy legyen elég hely a sérült lábának, Sasauke és Neji pedig beültek hátra.

-Nos, kíváncsian várjuk, hogy mégis milyen csodás sztorival állt elő Mr. Hírszerző ügynök.-mondta Sakura miközben kihajtott az útra.

- Az lesz a történet, hogy Neji a nyílt nap alkalmával eljött a bázisra, részt vett a versenyen, volt néhány technikai fennakadás és így az egész elhúzódott, így most mi visszük haza.

Sakura az utat figyelte, de azért Tentennel egy pillanatra egymásra néztek.- Hát, rosszabb is lehetne.- Sasuke erre morgott, de Tenten hátrafordult - Nyugalom, nem vészes, egy egyenruhás szájából úgyis elhiszik.

Sasuke újra előszedte a laptopját.- Egyébként jól szerepelt a versenyen, még virtuális oklevelet is kapott, már el is küldtem e-mailben.- megmutatta az említett iratot a képernyőn, Tenten csak elismerően bólogatott. Sakura egy pillanatra hátrafordult, majd megjegyezte - Ezt már talán én is elhinném, de egyetértek Tenivel, jobb lesz ha ezt te adod elő.

- Rendben, akkor majd a nagybáttya szeme láttára fogom vállon veregetni a verseny ó de eredményes résztvevőjét.

- Jó, akkor ezt megbeszéltük. - mondta Sakura, miközben leparkolt az út szélén - Itt vagyunk.

Sasuke már ki is pattant a kocsiból. - Akkor színpadra! - Néhány pillanat múlva már a házban voltak. A kocsiban síri csend volt. Tenten az ajtón könyökölt és a tenyerének támasztotta a homlokát. Sakura néhány perc után szólalt meg.

- Teni, tudod rosszul leplezed, hogy aggódsz, de kijutottál. Most már minden rendben.- Tenten, aki eddig a házat figyelte, ami előtt megálltak, felé fordult, majd csak ennyit válaszolt:

- Nem is magam miatt aggódom.