Összetörve //A. I. ff.//

5.

- Miért jöttetek? - hajolt egészen közel arcomhoz. Rá se bírtam nézni. Egyszerűen undorodtam. - Remélem tisztában vagy vele, hogy ha nem válaszol, akkor rohadtul szarul fogsz járni. - köpködte a szavakat. Velem nem megy semmire, mert nem fogok válaszolni egy kérdésére se. Nem fogom hagyni, hogy ez a rohadék elérje a célját. Megint.

Mikor látta, hogy nem fogok válaszolni, pár lépést hátrált, majd felnevetett.

- Azt hiszed, viccelek? - ordított, miközben egy erőteljest csapott az asztalra. Összerezzentem. Idegesen túrt bele hajába és fel-alá járkált a lakásban. Eközben én egyből a menekülési terven kezdtem el agyalni. Jobban szemügyre vettem a környezetemet, hátha meglátok valami kijáratot, ugyanis az ajtót gondosan bezárta ez a barom, miután bejöttünk. A mögöttem lévő konyhára pillantottam, ahol több ablak is volt. Az egyik résnyire ki volt nyitva. Ha valamivel el tudnám vonni a figyelmét, akkor a pultra mászva ki tudnám jobban nyitni, majd kiugrani onnan. Még szerencse, hogy ez egy földszinti lakás. Csak azért lakik itt, mert ez az egyetlen, aminek nincs szomszédja, ugyanis a többi lakás az elsőn kezdődik. Azon az ablakon kimászva egy sikátorban kötök ki, ahonnan csak pár méter a parkolóig, ahol Ashton kocsija is áll.

- Eszedbe se jusson szökni, hercegnő. - suttogta a fülembe hátulról, amitől megmerevedtem.

- Mikor jön vissza Ben? - tettem fel a kérdést, mit sem törődve az előbbi kijelentésével.

- Neked nem tök mindegy? Úgy sem éled meg azt a napot. - mondta teljes nyugodtsággal, amitől megrémültem.

- Tudod, - húzott elő a zsebéből egy bicskát. - én tényleg nem akartam, hogy így végződjön a kettőnk története, de te nem hagysz más választást.

- M-mit a-akarsz tenni? - ijedtem meg, mikor egyre közelebb lépett a késsel a kezében.

- Csak megszerzem, ami kell. - ült ki egy önelégült vigyor a képére, amitől a vér is megfagyott bennem.

Ashton szemszöge:

Nagy nehezen megtaláltam a keresett lakást, majd gyorsan ki is nyitottam azt. Mikor beléptem a kis lakásba, hatalmas kupi fogadott. A polcokról minden a földre volt seperve, a padlón törött üvegek és azoknak a tartalma volt elterülve, a fotelek fel voltak borítva, a fiókok pedig kirángatva a helyükről. Úgy tűnik, hogy nem én voltam az első, aki keresett itt valamit. Át lépve a romokat, nehézkesen eljutottam Bella szobájáig. Itt se volt jobb a helyzet. Minden a földön hevert. Amint beljebb léptem, egyből megpillantottam az íróasztalát, ami szintén nem volt túl jó állapotban, de zárt fiók még a helyén volt. Gyorsan kinyitottam a lezárt részt, majd a gyógyszerek után kutattam. Többször is áttúrtam a fiók tartalmát, de hiába. Egy napló és néhány kisebb kacat kivételével nem találtam semmit. Egy kicsit hezitáltam, hogy megnézzem e a naplót, de végül csak elraktam azt a táskámba, ami eddig hanyagul csak az egyik vállamra volt feldobva. Ahogy felkaptam a kis keménykötésű könyvet, feltűnt valami. A fiók alján volt egy négyzet alakú kitüremkedés. Megkopogtattam egy kicsit a területet, és ahogy sejtettem, üreges volt. Egy vonalzó segítségével, amit a földön találtam, felemeltem a faburkolatot. Alatta ott rejtőztek a sárga dobozkák, amikben már csak pár szám pirula volt. Sebesen elraktam őket, majd bezárva a lakást Bella keresésére indultam. Valahogy éreztem, hogy nem fogom ugyanott megtalálni, ahol hagytam azzal a „kétajtós szekrénnyel". Ha az a barom egy ujjal is hozzá ért, én esküszöm, hogy egyenként töröm ki az ujjait. Visszamentem a parkolóba, abban reménykedve, hogy Michael és Calum még mindig ott tartózkodnak.

- Calum! - pillantottam meg.

- Na, mi van? A szépfiúnak segítség kell? - indult el ő is felém.