Apró mosoly (BTS ff)~BEFEJEZETT

22.장

Tae pov.

Amíg May hívta a szüleit, hogy most váratlanul mennénk egy vacsorára, addig én kicsit kiöltöztem. Vagyis nagyon. Izgultam, szerettem volna, ha rájönnek, rám bízhatják a lányukat. Szeretném, ha tudnák, hogy nekem ő az egyik legfontosabb személy az életemben. Tudom, hogy még egy éve sem ismerjük úgy egymást, de szeretem és eddig vele volt a leghosszabb és legkomolyabb kapcsolatom.
Egy fekete cipővel, kék farmerral és egy fekete inggel készültem. Kicsit megfésülködtem, hogy nehogy a végén úgy nézzek ki, mint aki túl laza. Most még cipőt is szívesen felveszek erre az alkalomra.

Mikor letette, arra értem le hozzá, mire egyet füttyentett.

- Te aztán meg akarsz felelni a szüleimnek.

- Csodálkozol? - nevettem fel, majd felsóhajtottam. - Így jó vagyok?

Odahajolt hozzám egy csókra.

- Tökéletes. De a szüleim mindig is kedveltek. Amikor nem jártunk, már akkor is. És kérlek, add magad, jó? - simította meg az arcom, mire bólintottam.

- Nem terveztem máshogy mutatni magam. - mosolyogtam rá. - Persze azért kicsit illedelmesebben szeretnék viselkedni, úgyhogy nem fogok ugrálni össze-vissza. Legalább is megpróbálom. - mondtam őszintén, mire elmosolyodott, majd hátra fordultunk.

- Akkor mi mennénk is! - kiáltottam, mire Hope szaladt ki Mayre ugorva.

- Sok sikert. - mondta nekem most, majd megölelt megpaskolva a hátamat. Aztán jöttek a többiek is sok szerencsét kívánni.

aztán végéhez érve megfogtam a barátnőm kezét és rámosolyogva elindultunk együtt.

Bevallom, izgultam kissé. Azt akartam, hogy a szülei mindenképp elfogadjanak engem. Próbáltam a legjobb formámat hozni, ami persze még én vagyok.

Nem tehetek róla, nem kicsit izgultam az miatt, mert mindjárt Maynél leszünk.

May közben megszorította a kezem, amire odakaptam a tekintetem.

- Úgy elbambultál. Csak nem izgulsz? - kérdezte mosolyogva, mire elmosolyodtam. Megőrülök ettől a mosolytól. Sőt, megőrülök ettől a lánytól.

- Egy kicsit izgulok, de ez természetes.

- De nem kell izgulnod, anya például nagyon bír téged. Apa meg még nem ismer, de ő is tuti bírni fog. De készülj fel egy apai beszédre. - magyarázta aranyosan. Elmosolyodtam. Tényleg megnyugtatott, amit mondott.

Miközben nyugtatott, lassan odaértünk és sóhajtottam egyet, majd ingemet kissé megigazítva barátnőmre mosolyogtam.

- Akkor együnk. - mondtam, mire büszkén végigsimított a karomon és beléptünk az ajtón.

May anyukája épp a konyhában volt, az apja pedig az asztalnál ült és valami amerikai újságot olvasott, ám érkezésünkre felkapta a fejét.

- Ó, sziasztok! - köszönt, majd a konyha felé kiáltott. - Szívem! Itt vannak! - erre a kijelentésre már ki is jött az anyukája levéve a kötényét.

- Sziasztok! Tae! De jó látni! - mosolygott rám aranyosan, mire mosolyogva meghajoltam.

- Jó napot. Én is örülök, hogy megismerhetem Önt. Most már azt is tudom, hogy kitől örökölte May a mosolyát. - bókoltam őszintén, mire kuncogni kezdett. - Kim Taehyung vagyok. A lányuk barátja.

Az apukája erre felegyenesedett, majd jól végigmért. Kissé beparáztam, de ezt nem mutattam ki. Egy rövid idő után egyet hümmögött, majd felém tartotta a kezét. Először értetlenül néztem rá, majd rájöttem, hogy Amerikába kezet ráznak, nem meghajolnak, így megfogtam kezét és kissé megszorítva megráztam.