Daloskönyv /befejezett/

16. - Nathaniel

Nate már sokadszorra érezte úgy, hogy Ross túl magasra tette a lécet ezen a héten, pedig még csak fél órája dolgoztak a számon a torony stúdiójában. Amikor először mondta nekik mentoruk, hogy az egész hangszerelést nekik kell csinálni, az első gondolata az volt, hogy kizárt dolog, hogy ez sikerüljön egy hét alatt. Ross egyelőre még csak az alapokat magyarázta neki és Jonathannak, de nagyon lassan kezdett csak el összeállni a kép. Egyszerűen annyi mindenre kellett egyszerre odafigyelniük, hogy minden klappoljon és mellette még egyedi is legyen, úgy, hogy az eredeti szám is felismerhető maradjon, hogy már fejben is nehéz volt összerakni a dolgokat és egyenesen fájt belegondolni, hogy ez gyakorlatban mekkora meló lesz.

Azért, Nate-nek be kellett ismernie, hogy valahol kifejezetten örült ennek az egész helyzetnek. Ross félelmetesen jól vágta a témát, és amiket most tanultak tőle, még később is rengeteg hasznát fogják venni, ha végre nekilátnak rendesen valami saját számnak is, aminek már éppen ideje volt. Feltéve, ha Nednek sikerült szereznie egy új füzetet. És ekkor, erre a gondolatra, nyílt a stúdió ajtaja és Ned és Angela is befutott a próbára.

- Az ott csoki? - pillantott hunyorogva Nate Ned keze felé, miközben az beült a dobszerkó mögé. Ned elégedetten rágva az említett édességet, bólintott.

- Honnan szereztétek? - kérdezte gyanakodva Jonathan, mert tényleg nem tűnt reálisnak, hogy egy papír-írószer boltból csokival térjenek vissza.

- Hé, idebent nincs evészet - szólt rá Nedre Ross, mire az egy hirtelen mozdulattal a szájába tömte a maradék csokit.

- Ki eszik? - kérdezte teli szájjal, ártatlanul nézve a mentorra. Ross a szemeit forgatta, és úgy tűnt ezúttal elengedi a fejmosást.

- Az utcán osztogatták - felelt közben Jonathan kérdésére Angela. Nate kételkedőn felvonta a szemöldökét, mire a lány sokat sejtetően Ross felé biccentett. A zsűritag szerencsére nem vette észre a mozdulatot, de a két gitárosnak egyből lejött, hogy az járdán sétálgatva nem vágnak csak úgy az emberhez csokifigurákat... és ezzel a jelenséggel egyébként ők is találkoztak volna. Ross gyanakodva pillantott felé, amikor neki is leesett, hogy Angela az imént tulajdonképpen mit is mondott. Azonban, mielőtt bármit is hozzászólhatott volna, a lány elterelte a témát. – Egyébként, képzeljétek, felismertek minket – újságolta a hírt, mire kapott két irigy pillantást.

- Ne már, és pont ilyenkor nem vagyunk ott? – méltatlankodott Nate.

- Hol? – faggatta őket Jonathan.

- A papírboltban – felelte Ned - , képet is csináltunk meg minden – tette hozzá, aztán Nate felé fordult. – Itt a füzet is – dobta át úgy a fél termen az említett tárgyat. Nate-nek éppen hogy csak sikerült elkapnia azt, mert fél kézzel a gitárja nyakát markolta, hogy a hangszer ne essen le a földre a mozdulat közben.

- Ez rózsaszín – jegyezte meg elhúzva a száját, mikor jobban szemügyre vette Ned szerzeményét.

- Ez volt a legolcsóbb – felelte Ned lazán megvonva a vállát. Nate belelapozott a füzetbe és a szemeit forgatva állapította meg, hogy ráadásul még kockás is. – Legalább legközelebb nem engem küldtök – tette hozzá a dobos, mire Ross felmordult.

- Most már így jártatok, így is buktunk fél órát – mondta az órájára pillantva. Nate elnyomott egy sóhajtást, mert az a fél óra neki és Jonathannak igen is nagyon tömény volt. Egyébként, nem lett volna baj, ha Ned és Angela kicsit tovább maradtak volna le, mert még nagyjából ugyanennyi idő volt, amire Ross befejezte a magyarázást a két gitár részéről és ott merte hagyni a fiúkat egyedül, hogy a zenekar másik két tagjával is elkezdjen foglalkozni.