8. fejezet - Útnak indulunk egy idegesítő halandóval...

366 35 6
                                    

~Percy~
A terv készenállt, pont mint én az indulásra. Halkan kilopóztam a bungalóból, és szerencsére senki nem vehetett észre a Yankees sapkám miatt. A pavilon előtt még a fegyverraktár felé vettem az utat, hiszen ezért is indultam hamarabb, hogy legyen időm fegyvert választani.
Megláttam egy egyszerű, de nagyon szépen megmunkált tőrt, és magamhoz vettem, mint ahogy még egy kardot, meg pár dobócsillagot is. Kitudja mire lehet szükség, és végülis ha egyszerű kártyalappal is tudok sebet okozni (két éve csak úgy véletlenül pont a magyartanárom homlokát kapta el az egyik kártya...), akkor dobócsillaggal sem lehet nehéz.
Végignéztem a raktáron, szemem lázasan kutatott valami Annabeth-nek való fegyveren. Ekkor a holdfényben megcsillant valami. Odamentem, megnéztem, és egy elég rövid kard volt az, mellette pedig egy tollkupak volt.
Hmm, ha ez tényleg az, amire gondolok, akkor az nagyon menő, és nem is túl gyakori. Ráhelyeztem a kupakot a kard hegyére, mire az egyre kisebb és kisebb lett, míg végül csak egy egyszerű tollat forgattam a kezemben. Na ez tökéletes lesz neki! Most viszont már ideje volt indulni, két perc múlva hajnali egy lesz.
Annabeth már ott várt a pavilonnál, szemével keresve engem, de persze nem láthatott. Viszont mivel nem akartam megijeszteni, hogy utána meg sikoltozzon és felverjen mindenkit, ezért mikor már csak 5 méter volt közöttünk, levettem Yankees sapkámat, és a zsdbembe gyűrtem.
- Azt hittem már el se jössz! - suttogta nekem mosolyogva.
- Ki nem hagynék egy ilyen bulit! Na de induljunk, nem érünk rá itt trécselni.
- De mégis mivel megyünk? Na meg hova? - akadékoskodott, miközbr a hajával babrált, ami most úgy csillogott a holdfényben, mint a folyékony ezüst.
- Nyugi, Athénénak mindig van egy terve. És megmondtam, hogy mindent elrendezek, szóval gyere!
Az istállóhoz vezettem, ami közel volt a pavilonhoz, így nem kellett sokat sétálni. Megálltunk két pegazus előtt.
- Annabeth, kérd meg őket, hogy vigyenek el minket a Central Parkba.
- Miért nem te kérded meg?
- Mert nem én vagyok Poszeidón lánya, nem tudok szót érteni se a lovakkal, se a pegazusokkal.
- Oh, tényleg. - jutott végre eszébe. - Bocs, csak úgy izgulok.
Majd telepatikus beszédbe elegyedtek, és egy fél perc múlva megszólalt Annabeth.
- Szívesen dlvisznek minket, de ha visszajövünk, dupla adag kaját akarnak majd jutalmul. - kuncogott fel.
- Ennek nincs akadálya! Viszont akkor minnél gyorsabban menjünk mostmár.
Hamar az égbe emelkedtünk, és most attól sem kellett tartani, hogy esetleg Poszeidón lányát ropogósra süti véletlenül Zeusz egyik villáma, hiszen pegazusokon utazunk, amik végülis az apja állatai.
Gyorsan szálltunk égi paripáinkon, és csak csodálni tudtam a pegazusokat, mennyire gyönyörűek, kecsesek, és a szárnyuk... Mérnöki remekmű!
Nem igazán beszéltünk útközben, de szerintem egyikünk sem érezte nagy szükségét. Mindkettdn el voltunk foglalva az alattunk elterülő tájjal. Ekkora sebességgel hamar célhoz értünk, pont akkorra, mikorra számítottam. Megköszöntük a pegazusoknak segítségüket, majd szélnek eresztettük, hogy visszatérjenek a Félvér-hegyre. Még a távolodó pegazusokokat néztük Annabethszel, mikor egy ismerős hang szólalt meg a hátunk mögül:
- Azt hittem már ide sem értek!
Megfordultunk, és ott állt előttünk a siker kulcsa, egy tisztánlátó halandó, vagyis a vörös, göndörhajú "barátom".
- Pont időben jöttünk. - morogtam magam elé, de azért hogy egy kis jól neveltséget is mutassak, bemutattam őket egymásnak. - Annabeth, ő itt Roger, Roger, ő itt Annabeth.
- Azt nem mondtad, hogy egy ilyen bájos hölgy is csatlakozik hozzánk! - kezdte már megint Roger. Mint mindig, most is megpróbálja levenni a lábáról az összes lányt 20 méteres körzetben.
Nem is ez zavart annyira, hanem az, hogy Annabeth nem válaszolt semmit, csak fülig pirult...
- Máshol turbékoljatok, indulnunk kell! - szóltam nekik, mire végre észrevették magukat. - Na szóval, az köztudott, hogy itt, a Central Parkban is van egy lejárata a Labirintusnak. Már csak az a kérdés, hogy hol. És ezért vagy te itt! - néztem Rogerre, aki Annabethen felejtette a szemét, de most rám nézett.
- Mit kell keresnem?
- Egy görög deltát. Vagyis egy háromszöget.
- Ja, arra már akkor is felfigyeltem, mikor jöttem. Ilyen? - kérdezte, és az egyik pad háttámlájára mutatott. Oda tettem a kezem, ahová mutatta, mire az kéken felfénylett, és egy lejáró nyílt a Labirintusba.

- - - - - - - - - - - -
Sziasztok! Hát itt az új rész, no meg az új szereplő. Véleményeket szívesen fogadok, szóval commenteljetek nyugodtan! :)
További szép napot!

Poszeidón lánya és Athéné fia [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now