Fogadás |✔

10. fejezet - Kit választasz?

Izumi szemszöge

Eiko ott állt előttem, és abban a pillanatban tudtam hogy nagy bajban vagyok és hogy addig nem hagy elmenni még Keiichit békén nem hagyom. Gondolataimból egy pofon szakítót ki arcomhoz akartam kapni mert nagyon csipet, de nem tudtam oda nyúlni mert a kezem hátra volt kötve.

-Hallod te mit magyarázok neked? Közel hajolva ordította fülsiketítő hangján.

-Mondtam hogy szálj le Keiichiről ha most bele egyezel akkor elengedlek, de ha nem akkor addig itt maradsz amíg Keiichi nem egyezik bele hogy vissza jöjjön hozzám, világos voltam hogy mit szeretnék? Mondta még mindig azon az idegesítő hangján.

-Szeretem Keiichit, nem akarok távol lenni tőle! Mondom határozott hangon gondolván jöjjön akármi.

Ezután arcomon még egy pofon csattan aztán a másik oldalra még egy, nagyon éget és fájt de nem adhatom fel.

-Na elég volt, vagy kinyögöd amit akarok? Kérdezi dühös arccal.

-Nem soha! Mondom még mindig határozottan minden erőmmel.

Láttam ahogy a keze megint az arcom felé lendül, becsukom a szemem és várom de egy hirtelen ajtó csapódás szakítja félbe, mindketten megugrunk Eiko mérgesen hátra fordul.

-Mondtam hogy senkit ne...

Szavai hirtelen elhalkultak, gyorsan arrébb kúszok Eiko mögül és szemeim könnybe lábadnak Keiichi áll az ajtóban felrepedt szájjal és szemekkel, de ennél is meglepőbb ilyen dühösnek még sosem láttam.

-Keiichi te hogy kerülsz ide? Kérdezi remegő hanggal Eiko.

-Szarok a csicskáid, egy kis veréstől félnek és már csiripelnek, de nem mondom idebent elég jó a biztonság majdnem ellátták a bajom! Mondja túl nyugodt hangon.

-Keiichi gyere vissza hozzám ne foglalkozz ezzel a kis buzival, tudod én jobb vagyok és szeretlek! Mondja nyálas hangján.

Azt szeretnéd, válasszak köztetek? Néz Eikora és aztán rám aggódó tekintettel.

-Igen azt, mert szeretlek te is tudod ezt is miattunk tettem! Nyávogja még mindig zavaró hangján.

-Hát legyen! Mondja Keiichi és aztán Eikora néz.

Annyira félek, mi van ha most eldob magától azt nem élném túl, még az sem érdekel hogy elraboltak csak mellette lehessek.

-Soha többé nem akarlak Izumi közelébe meglátni, mert nem fog érdekelni hogy lány vagy, én Izumival akarok lenni úgy hogy ez volt az utolsó hogy idáig fajultak a dolgok, ha még egy ilyen megtörténik megbánod, érthető voltam! Mondta azon a nyugodt hangján.

Nem bírtam tovább, könnyeim utat törtek maguknak és folytak le arcomon, aztán felpillantottam könnyeim alól Keiichi aggódó tekintetét láttam, ahogy arrébb löki Eikot és leguggol hozzám.

-Izumi annyira sajnálom, jól vagy ? Hangja lágyan csengett mégis aggodalommal, és bánattal volt tele.

Miután eloldozott könnyeim alól egyenesen bele néztem mély barna szemeibe, és szó szerint a nyakába ugrottam, olyan szorosan öleltem mint még soha éreztem ö is átölel, és közben finom illatát szippantottam be.

-Annyira sajnálom, nem tudtam hamarabb jönni! Szavai lágyan csengtek a fülembe.

-Féltem hogy elveszítelek, köszönöm hogy itt vagy! Mondtam halkan.

-Miért? Riadtan néztünk hátra Eiko hangjára.

-Már mondtam Eiko aranyos lány vagy, jó volt veled de már nem szeretlek, de ezt már akkor megbeszéltük mikor szakítottunk,de te a féltékenységed miatt bántottad Izumit, hát mondjuk én is hibás vagyok hogy nem mondtam neked sosem határozottabban hogy nem akarok már semmit! Keiichi hangja lágyan járta be azt a pici szobát. Eiko megfordult, és szomorú hangon csak ennyit mondott.