A Nevelő apám (18+)

9. rész

- Figyelj, öcskös, mindent elmagyarázok  - Will ugyanannyira megijedt , mit ahogyan én. Már az ájulás kapdosott. Még fel sem fogtam igazán, hogy Antonio, az öcsém, az imént meglátta, hogyan csókolózunk a nevelőapánkkal. Nevetni akartam magunkon.  Nem lehettünk ekkora idióták, hogy olyan helyen mutatkozunk, ahol ez történhet.  Kapkodtam a tekintetem Will, az öcsém és az emberek között. Hirtelen nagyon sokan lettünk a teremben, mintha ezt most az emberek direkt csinálnák. Nem tudtam mit tegyünk, de Antonio nem is hagyott semmi lehetőséget. 

- Nekem ne magyarázzatok semmit. Bolondok vagytok mind ketten - egyszerű kijelentés volt, de legbelül tudtam, hogy márpedig ez nem egyszerű kijelentés. Csalódott Will-ben, bennem meg még annál nagyobbat csalódott. 

Az öcsém látta ahogyan csókolózunk a nevelőapánkkal.  

Csak ez az egy mondat forgott a fejemben körbe - körbe. 

Ahogy az öcsém kimondta ezt a két mondatot sarkon fordult és már el is tűnt a tömegben. Mérges voltam magamra, hogy képtelen voltam bármit is tenni. 

- Majd én intézem - Will már indulni akart, de visszarántottam és amilyen gyorsan csak tudok futni, olyan gyorsan futottam utána. Vergődtem az emberek között, de még így is majdnem utol értem.  Mire elkaptam volna a vállát addigra kislisszolt a bejáraton. Anya épp ránk nézett. Majdnem kiestem az ajtón.

- Hol van Wi...- kezdett bele anya, mikor meghallottam, hogy William épp szuszog mögöttem. - Már itt is van! Akkor mehetünk is. 

Lassan sétáltam oda anyuékhoz. Nem akartam, hogy az öcsém mindent kitálaljon neki itt mindenki előtt. Féltem nagyon. Féltem mi lenne a következménye. Annyira elkezdett fájni a fejem meg a hasam is. A fejem lüktetett. A hasam ki akart fordulni a helyéről. Mi történik velem?

Kínos pillanat keletkezett. Kapkodtam ismét a tekintetem mindenki között. Antonio kettő csak mosolyogva állt, majd elővette a telefonját és elkezdte nyomkodni. Anya mondott valamit, amit sajnos nem hallottam, mert a fejemben a hangok sokkal hangosabbak voltak, mint a külvilág. Will csak állt megszeppenve. Az öcsém meg ránk sem nézett, de nem is szólt semmit. Vártam, hogy valamit mond anyának, vagy félre hívja, de semmi ilyen nem történt. 

- Hahó, hahó. Van itthon valaki? - a szőke nő megkocogtatta a fejem búbját, amitől újra rendesen kezdtem el lélegezni és visszanyertem a külvilág zajait. 

- Itt vagyok, igen, na menjünk. De hova is megyünk? - Nagyon - nagyon nagy mosolyt kellett magamra erőltetnem. Hányingerem lett. De nem a stressztől, hanem magamtól, hogy jó pofizok itt anyának miközben elárulom őt és most már az öcsém is tudja. Szerintem neki is felfordult a gyomra tőlem. Mekkora tahó vagyok. Istenem bocsájts meg nekem, de nem bírom nélküle. 

Haza fele egész úton aggódtam. Aggódtam, hogy Antonio egy szót se bökjön ki a száján, ami nekem és a gödrös ajkú pasinak rossz lenne. Mikor haza értünk csak gyorsan bementem a szobámba és magamra csuktam az ajtót, de csak miután megbizonyosodtam róla, hogy mindenki elfoglalta a neki megfelelő pozícióját. Anya elment aludni, elég késő volt már. Az öcsém a szobájába ment, mint én, és Will még azt mondta tévézik egyet. 

Először elaludtam,de csak körül belül olyan fél óra lehetett az egész, mert arra keltem fel, hogy rettenetesen fáj a hasam. Még álmomban is éreztem, hogy mennyire megbántottam az öcsémet és akkor még anyáról nem is volt szó. Ha ő megtudná, szerintem a felismerésbe bele halnék. 

Sokáig csak forgolódtam. Saját magammal veszekedtem magamban, hogy mit tegyek. Egyik felem beszari és gyáva volt, a másik felem meg meg akarta tudni, hogy mit gondol az öcsém és át akart menni hozzá. Nagyon, sőt, rettenetesen sokáig tartott míg meghatározásra jutottam. Az erősebbik felem győzött.