Mary élete

10 - Szerelem?

Tegnap Stiles este 10 után ment el. Mindkettőnknek megnyugtatóan hatott a másik jelenléte. Talán azért, mert hasonló fájdalmakat éltünk át gyerekként.

Sokáig zokogtunk összeölelkezve. Stiles jóval előbb vissza tudta folytani a könnyeit, én még órák múlva is szipogtam. Amikor elhúzodtam tőle, abszurd módon elnevettem magam. Fekete szemfestékcsíkok húzódtak Stiles fehér pólóján.

- Ne haragudj, majd megpróbálom kimosni, de szerintem nem jön ki - mondtam könnyezve-nevetve.

- Ó semmi baj - legyintett.

- Mielőtt elköltöztünk, anyuval összeraktuk zsákokba a kinőtt, már nem használt ruháinkat, és apuékét is. De a bátyám pólói közül párat mentettem meg - kezdtem el kutatni a szekrényem mélyén.

- Nem fontos ám - mondta Stiles.

- Nem akartam idegennek adni. De te nem vagy az. És éppen most tettem tönkre a pólódat. Tessék, vedd fel - dobtam oda neki.

- Kössz - vette fel a padlóról, mert elsőre nem sikerült elkapnia. Autám hirtelen levette a felsőjét. Láhatóvá vált a napokban szerzett sérülései, amit én és Donovan okoztunk. A karmolásaim egész jól összeforrtak, alig látszódik egy-kettő. A többi egyáltalán nem. Akkor mégsem okoztam neki mély sebeket, maradandó sebhelyeket.

Donovan azonban elég csúnyán elbánt vele. Most nem volt bekötve neki, de jobbnak láttam ezzel békén hagyni.

Felvetette, hogy nézzünk meg valami filmet, vagy valami, így beraktam egy dvd-t, és letelepedtünk a kanapéra. A film közepe fele bealudhattam, mert anyu hangjára ébredtem.

- Megjöttem - kiáltotta. Körülnéztem, Stiles vállán volt a fejem, ő is most ébredezett.

- Ó, sziasztok. Nem tudtam,hogy vendéged van - mosolygott anyu.

- Anya, ő itt Stiles, egy barátom a suliból - mutattam be neki.

- Hívj csak Suzanne-nek - mondta anyu -, nem is mondtad, hogy ilyen jóképű osztálytársaid vannak-suttogta felém, de bizonyára Stiles is meghallotta, ezért fülig vörösödtem. Ráadásul anyu kacsintott is egyet, mielőtt a konyhába ment volna. Ennél cikibb dolgot el sem tudtam volna képzelni!

- Akkor én most megyek - mondta Stiles.

- Nem muszáj - marasztaltam. Bár nem csodálom, a helyében én is menekültem volna ebből a házból ezek után.

- Apa már pár órája otthon van, biztos nem tudja merre járok - mondta. Ekkor néztem az órára, este 10 múlt.

- Ja - mondtam. Más nem jutott eszembe. Kikísértem a jeep-ig, majd amikor elhajtott, visszafordult a ház felé. Anyu gyorsan visszarántotta a függönyt, de ezzel elárulta magát: leskelődött.

Amint beléptem a hazba, letámadott a kérdéseivel:
- Nem is mondtad, hogy van pasid.

- Anyaa, ő nem a pasim - vörösödve pillantottam a plafonra.

- Ahhamm- bólogatott, mint aki mindent ért.

- Megyek, megcsinálom a leckém - szaladtam a szobámba.

Valójában a telefonomat mentem megkeresni, és az segített, hogy pont pittyent egyet. Sms-em érkezett. Stilestól!!!

"Jó éjszakát! A pólót majd holnap visszaadom! ☺"

Boldogan dobtam le magam az ágyra. Próbáltam magam távoltartani attól, amit érzek Stiles iránt, de sehogy sem ment. Inkább megtanulom kordában tartani a farkas énemet, de én nem tudok Stiles nélkül élni. Ez a nyálas dolog akkor fogalmazódott meg bennem. De ha egyszer ez az igazság!😄