Kalandokkal teli nyár //BEFEJEZETT//

Part 10

Chen

- Xiumin...!! - kiáltottam teli torokból ijedt hangon és ahogy csak tudtam rohantam már fekvő helyzetben lévő szerelmemhez, teljesen elfelejtve, hogy az előbb még egy tök ismeretlen, mégis valakire nagyon hasonlító csajjal fetrengtem az egyik sarokban, de amint megláttam, ahogy a kijárathoz igyekszik eléggé bizonytalan léptekkel, már tudtam, hogy ebből baj lesz és sajnos igazam is lett, amint hirtelen esett össze a koszos parkettára törékeny teste. Szerintem ilyen gyorsan még egyszer sem józanodtam ki, mindenesetre mire már odaértem Xiuhoz, addigra a járásom is meg a futásom is teljesen egyenessé vált, a hangom és az ajkaimon kiejtett mondataim is érthetőek lettek, így mivel már a zene se ment, könnyebben megértette  mondandómat a tömeg - valaki gyorsan hívjon egy mentőt! - ordítottam aggódva, ahogy kezemet homlokára tettem, mely nagyon felforrósodott, talán még láza is lehetett, de szerencsére a légzése, a pulzusa meg a szívverése is normális maradt, ezért csak nem lehet semmi komoly...ugye...?
A következő pillanatban pedig már valakik nagy lendülettel le is vágódtak mellém, én meg még a félhomályban is felismertem Chanyeol és Baekhyun körvonalait, ahogy döbbenten és ijedten figyelik ájult barátjukat, főleg Baek, akinek mintha még egy pár könnycsepp le is csöppent volna a szemeiből a földre, mire Chan semmit sem várva húzta magához, hogy egy kicsit lenyugtathassa és gondolom nem kell mondanom, hogy a kisebb azonnal keserves zokogásba kezdett a magasabb vállán, hogy nem akarja őt is elveszíteni, én pedig már mondtam volna, hogy ez csak egy enyhe rosszullét volt, semmi komoly, de pont akkor futottak be a mentősök is, így hát ellépve Minseok teste mellől engedtük oda őket, hogy legalább olyanok legyenek mellette, akik valamennyire értik is a dolgukat, hogy ilyen helyzetben mit is kell tenni és hála istennek ez egyszer nem csalódtam az orvosi tudományban, hisz azonnal hozták is az elsősegély dobozt, hogy a fejét beköthessék (ugyanis az egy nagyot koppant az eséskor a földön), majd le is jegeljék valamivel, annak reményében, hogy ezzel lejjebb tudják vinni valamelyest a testhőmérsékletét, meg még kisebb sebtapaszokat is hoztak, amivel egy-két kisebb sebet leragasztottak, majd irány a kórház, természetesen velünk hármunkkal, mivel nem vagyunk hajlandóak egyedül hagyni Xiut, plusz mint nemrégiben kiderült, Sehun meg Luhan is itt voltak, szóval ők majd utánunk jönnek és esküszöm, ha most nem lennénk ilyen helyzetben, tuti hogy elkezdeném őket shippelni, hogy HunHan is végre real.
Nem tartott sokáig az út, kb. olyan 5-10 perc után már ott is voltunk, de bemenni már nem volt olyan egyszerű, hisz ahogy a mentősök haladtak Xiuminnal közölték velünk a váróban, hogy most jó lenne itt leülnünk egy kicsit, amíg megvizsgálják, hogy mi is lehet pontosan a baja, mi pedig igaz kelletlenül, de engedelmeskedtünk, hisz az kinek lett volna jó, ha még jelentet is csinálunk, ráadásul pont egy kórházban? Különben is csak nem lehet az olyan sok idő...

...

Gondoltam én azt akkor, de amikor már 1 órája se volt sehol senki, kezdtünk egy kicsit-nagyon izgulni, ráadásul Sehunék is már rég megérkeztek, az idő pedig olyan éjfél körül járhatott, mégis még semmilyen hírt nem kaptunk. Lehet, hogy ekkora a baj? Vagy csak túl sok a beteg ilyenkor is? Vagy lehet, hogy...á belegondolni sem akarok! Nem veszíthetjük el! Baekhyun biztos nem élné túl, Chan pedig abba roppana bele, hogy elveszítette őt. Luhan nem tudom, hogy reagálna, de az szinte majdnem biztos, hogy teljesen letörné őt is és...nah jó...ÉN MI A FASZNAK GONDOLOK ILYENEKRE???? Fel fog épülni és rendben lesz, így kell rendesen hozzáállni!
- Elnézést - hallottam meg egy férfi hangot magam mögül, mire érdeklődve fordultam meg - önök Kim Minseok hozzátartozói?
- Barátai... - javította őt ki Baekhyun, mire a doki először végigmért minket, majd egy nagyot sóhajtott.
- Mivel a rokonait nem nagyon tudtuk elérni, ezért maguknak is gondolom kiadhatom az információkat az állapotáról... - itt csak mindannyian bólintottunk beleegyezésül - kövessenek - indult meg komor arckifejezéssel, én meg nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy esetleg valami nagyon rossz dolog történhetett vagy csak alapjáraton ilyen volt a természete, de imádkoztam érte, hogy inkább az utóbbi legyen.
Az út maga csendben telt, hiszen nem lett volna értelme zaklatni a doktort, úgyis hamarosan mindenbe be fog minket avatni, addig meg minek türelmetlenkedjünk?
Hamar meg is érkeztünk a 606-os kórteremhez, mely a 4. emeleten kapott helyet, így mivel a liftek nem nagyon működtek, legalábbis a látogatók számára, ezért lépcsőznünk kellett, de őszintén megmondva nem nagyon érdekelt, csak minél előbb láthassam őt.
A szoba előtt megállva a doki felénk fordult, majd megfogva a kezében tartott mappát, kezdte el tanulmányozni a papírokon lévő szöveget és amikor ezzel végzett, ránk nézve mondta el a fontosabb dolgokat:
- Az esés következtében enyhe agyrázkódást szenvedett, amikor koppant a feje a kemény parkettán. Ezt hamar ki fogja tudni heverni. Semmilyen másik végtagja nem sérült meg, maximum egy-két horzsolást szedett még össze, de a fizikai állapota ezeken kívül teljesen rendben van.
- És a mentális...? - kérdeztem rá bizonytalanul.
- Nah azzal már nagyobb problémák vannak. Megvizsgáltuk és a teste se az alkohol tartalmú dolgokra, se pedig a dohányfüstre nem jelzett allergiás reakciót, de gyanítom, hogy a rosszullétét nem is egy allergia váltotta ki, hanem a lelki állapota. Esetlegesen valami vagy valaki olyat látott, aki nagyon felkavarhatta őt vagy valami olyan jelenetet élhetett meg. Nem tudnak erről valamit? - kérdezte kíváncsian, mire mindannyian elgondolkoztunk és csak akkor esett le, hogy teljesen egyedül hagytuk. Baekhyun és Chanyeol egymással voltak, én valami csajjal, míg Luhan meg Sehun is együtt voltak. Talán azt hihette, hogy megfeledkeztünk róla? És ez a gondolata kiválthatott nála ilyen reakciót? Most miért van ekkora bűntudatom? Komolyan miattunk történt ez az egész? Mi lett volna, ha vele maradunk? Miért ennyire sok a ,,ha"?
Miközben ezek a gondolatok kalandoztak a fejemben, észre sem vettem, de egy nővér lépett ki Xiumin kórterméből, majd már csak arra a szóra kaptam fel a fejem, hogy...
- Felébredt - mosolygott a dokira, majd ránk az ápoló bátorítóan, nekem pedig újra visszatért a remény csillogása szemeimbe.
- És hogy van? - érdeklődött izgatottan Baek, mire mindannyian kíváncsian kaptuk oda tekintetünket.
- Kicsit még homályos neki a kép, mi is történhetett, meg a feje is fáj, de amúgy rosszabb állapotra számítottunk. Most viszont, ha nem bánják sietnék fájdalomcsillapítóért - hajolt meg kissé, majd már szaladt is.
- Bemehetünk hozzá? - kérdezte Luhan, mire a doktor úr bár habozott egy kicsit, de utána csak megadóan sóhajtott.
- Csak neh mondjanak neki semmi olyat, ami rosszul érintheti... - zárta le egyelőre a témát, majd beengedett minket. Szerintem mondanom sem kell, hogy egyből bent is voltunk megdöbbent barátunknál (nekem mondjuk több, de ez most nem lényeg), a következő pillanatban pedig már csak annyi esett le, hogy Baek szinte rávetette magát szerelmemre, örömkönnyekkel teli szemekkel figyelve sápadt, még így is gyönyörű arcát, mely megmosolyogtatott. Biztos nagyon sok dolgon mehettek keresztül együtt, ha ilyen szoros a kötődés közöttük.
Egyszer majd csak megértem milyen is lehet ez az érzés...

Xiumin

Az utolsó emlékem az, hogy szédülni kezdtem, majd se kép se hang, egészen addig, amíg fel nem ébredtem. Túl sok a fehér... - ez volt az első gondolatom, így már akkor tudtam, hogy bizony nem a szobámban vagyok, hanem (feltehetően) egy idegen helyem, nagy valószínűséggel egy kórházban, azt viszont nem tudtam volna megmondani miért is kerülhettem ide, csak annyit tudtam jelen pillanatban, hogy borzasztóan hasogatott a fejem. A szobában amúgy csak egy egyszerű asztal szerűség, egy szekrény, meg persze egy ágy díszelgett, de még egy idegen nő is bent volt velem, gondolom az orvosom vagy valami ilyesmi.
- Oh - lepődött meg, amint észrevette ébrenlétem - látom felébredt. Hogy érzi magát? - kérdezte kedvesen mosolyogva.
- Nagyon fáj a fejem - vallottam be az őszintét, mely nem igazán lephette meg tekintettel arra, hogy csak bólintott egyet - kórházban vagyok?
- Igen. Tudja elájult egy bulin, melyet a közeli tengerparti strandon tartottak...
- Emlékszem... - mondtam neki lehajtott fejjel - azt véletlen nem tudja, hogy mitől történhetett ez? - érdeklődtem meg, immáron kék szemeibe bámulva.
- Tudja én csak egy nővér vagyok, de ha óhajtja szólhatok a doktor úrnak, hogy majd látogassa meg - kacsintott rám - addig pedig hoznék önnek valamilyen fejfájás csillapítót is. Rendben?
- Rendben, köszönöm - biccentettem neki, mire már távozott is. Nah egy ilyen testvérnek jobban örültem volna...
Kb. 1 perc után már nyílt is az ajtó, én meg meg is lepődtem, hogy már visszaért, de amikor hirtelen meghallottam legjobb barátom örömteli hangját, majd meg is éreztem, ahogyan szorosan átölel, tudtam, hogy ő végig itt volt, ez pedig csak még jobban felvidított, de jobban megnézve nincs is egyedül. Chanyeol, Luhan, Jongdae és Sehun is és...állj. Mit keres itt Chen??
- Hogy vagy hyung? - tolt el magától kocsit Baekhyun, hohy a szemeimbe tudjon nézni.
- Őszintén? Nagyon fáj a fejem - erőltettem magamra egy mosoly szerűséget - és ti? Hogy-hogy itt? Hány óra van? - kérdeztem, ahogy az ablakon kibámulva megláttam, hogy már teljesen sötét van, de amint visszanéztem a morcos szemű Baekra, nem tudtam hirtelen, hogy mi is lehet a baja.
- Ugye ezt te sem gondoltad komolyan, hogy egyedül fogunk hagyni ott ájultan, a táncoló tömegben? - kérdezte eléggé felháborodottan - azt hitted nem vesszük észre?? Képzeld, még az a szerencséd, hogy Jongdae időben észrevette, hogy valami nagyon nem oké veled, mert ugye te basztál volna felkeresni engem... - forgatta meg szemeit, de én már ott leragadtam, hogy Chen vett engem észre leghamarabb, pedig amikor legutoljára láttam, akkor még egy csajjal volt, aki...aki a nővérem és...talán ez a tény fáj a legjobban...
- Sajnálom - suttogtam elhaló hangon, ahogy belegondoltam a múltamba, melyben még ő is jelen volt és az emlékek hatására a szemeim is könyesekké váltak, de most nem az örömtől... - Baekhyun... - hangom egyre rekedtebbé vált, de ezt muszáj volt elmomdanom neki - itt volt...Minhae itt volt - csuktam be látószerveimet, majd éreztem is, ahogy Baek megfeszül, mert még a nyugtató simogatásom is abbahagyta, hisz nagyon jól tudta és ismerte is a nővéremet és nem volt épp kellemes a róla alkotott véleménye...
- Xiu... - tolt el megint magától, hogy könnyeimtől csillogó íriszeimbe nézzen - a buliban? - kérdésére csak bólintottam - beszéltetek? - itt csak megráztam a fejem - hol láttad? - nah itt viszont ledermedtem. Ha most bevallom, hogy Jongdae-vel láttam, akkor tuti azt fogják hinni, hogy féltékenységi rohamom volt és én bizony érzek valami komolyabbat iránta, mondjuk nem közömbös nekem ez már biztos, de addig semmit sem akarok mondani, amíg a saját érzéseimmel nem vagyok tisztában vagy pedig hazudok valamit, de végülis arra gondoltam, hogy csak Baekhyunnak, de be fogom vallani az igazat...
Alig láthatóan a többiek felé biccentettem, mire legjobb barátom fogva az adást kérte meg őket, hogy távozzanak, meg majd mindenbe be lesznek avatva, amint eljön az ideje. Chentől még egy bátorító mosolyt kaptam, majd amint tiszta volt a levegő, én el is kezdtem mesélni őszintén, egy apró részletet sem hagyva ki.
- És akkor, amit legutoljára hallottam, az Jongdae hangja volt, majd teljes sötétség - fejeztem be végül kb. az 5 perces mesém, majd hagytam neki időt, hogy feldolgozza az előbb hallottakat, amikor viszont ez megtörtént, csak kedvesen elmosolyodott. Ez meg mit jelemtsen...?
- Xiumin...most tudom, hogy ki fogsz akadni, de...szerintem te azon akadtál ki, hogy Chen nem veled volt - tette bal kezét, bal vállamra - lásd be hyung...te féltékeny voltál, hogy a nővéredet választotta helyetted... - mondta, mire én lefagytam, pedig tudtam, hogy ez az igazság. Akkor viszont még nem gondoltam, hogy nem vagyunk egyedül...

Sziasztok!
Kis késéssel, de meghoztam a 10. részt is, a gólyatáborom és az első sulis nap után. Remélem mindenkinek jól telt az első napja, már akinek volt ma iskola...
Chenről kiderült, hogy az érzései bizony komolyak Minseok felé, míg Xiumin kezd rájönni a valódi érzelmeire Jongdae felé, de ebben Baekhyun is segítségére van, aki mindig ott lesz vele, bármi legyen. Vajon ki lehetett még ott velük? Hallhatta a lezajlott párbeszédet? A kövi részben kiderül!😘
Jó éjszakát mindenkinek!❤