Megvettem ezt a nőt!

15. Fejezet

Ivanna

Másnap reggel, amikor felébredtem, Alex már nem feküdt mellettem, ami miatt egy kicsit megnyugodtam. Borzasztóan haragudtam rá, amiért letámadott. Nem gondoltam, hogy annyira erőszakosan is tudna velem viselkedni.

Lassan felálltam az ágyból és megdörzsöltem a szemem, majd az órára pillantottam. Fél hat volt. Tudtam, hogy Alex a közelben lehet, mert csak hét után szokott bemenni a bankhoz és még ahhoz nagyon korán volt.

Letusoltam és átöltöztem, aztán elindultam a konyha felé. Amint leértem a lépcsőn, megcsapta az orrom a kávé illat, a szívemet pedig valami furcsa boldogság töltötte el, amikor közelebb értem.

Ott volt... ott állt velem szemben a konyhapultnál fél pucéran egy szál melegítőben. A melegítő alsó olyan alacsonyan lógott a csípőjén, hogy kilátszott alóla fehér bokszerének pereme.  Friss és üde volt, szőkés haja vizesen tapadt a homlokára, karjait a teste mellett lógatta, kidolgozott felsőteste és  sármos arca megindított bennem valamit. Azt hittem, ha találkozunk undort és haragot fogok érezni iránta, de valami teljesen más érzés kerített hatalmába. Akartam őt.

Egy percig csak álltam szó nélkül és néztem a jóképű férfit, aki már több, mint egy hete a férjem volt. Eszembe jutottak a kórházban hallott dolgok. Tudtam, hogy ő jó ember, csak a körülmények tették ennyire könyörtelennek.

– Jó reggelt! – köszöntem csendesen, mire azonnal felém kapta a fejét.

– Jó reggelt neked is! – Szemmel látható volt a szégyenkezés az arcán. Keserű ábrázatától felállt a hátamon a szőr. – Főztem kávét, kérsz? – kérdezte, de választ nem várt, mert azonnal előkapott egy bögrét és megtöltötte kávéval, majd zavart tekintettel a kezembe nyomta. – A szobában leszek! – nyúlt a karom után, de aztán meggondolta magát és egy keserű mosoly kíséretében elindult a lépcső felé.

Sosem vágytam még annyira a társaságára, szinte fájt, ahogy néztem, hogy egyre jobban távolodott tőlem.

– Alex – kiáltottam a hátának. – Maradj kérlek!

Azonnal megtorpant és furán méregetett, nem hibáztattam, én sem értettem magam.

– Biztos vagy benne? Nem érzed magad kellemetlenül a közelemben? – kérdezte bizonytalanul, miközben lábai akarata ellenére felém sodorták.

– Nem! Azt szeretném, ha maradnál.

Még mindig a márvány pultnál álltam, körmeimmel a furcsa mintákat rajzoltam át, szemeimet is ezekre szegeztem. A fejem csak akkor emeltem fel, amikor megéreztem a közelségét. Szorosan mögém állt, talán tíz centi lehetett köztünk. Majd elém lépve, tisztán látható megbánással az arcán a szemembe nézett és várta, hogy megszólaljak. Teljesen elmerültem a zöldes szempárban, hirtelen azt se tudtam, mit mondjak. Pár másodpercig bámultuk egymást, majd erőt vettem magamon.

– Figyelj, Alex... – törtem meg a kínzó csendet, de belém fojtotta a szót. Hangja meggyötört volt.

– Nem Vanna, te figyelj... Én... – vett egy mély lélegzetet, majd rögvest ki is fújta, miközben bátortalanul megfogta a karomat. – ...el sem tudom mondani mennyire bánom, amit veled tettem. A féltékenység elborította az agyam, kérlek bocsáss meg nekem. Tudom, hogy nincs jogom ilyet kérni, de... – nem bírtam tovább egy hirtelen mozdulattal felé fordultam és elnémítottam egy csókkal.  Karommal átkulcsoltam a nyakát, hátam neki préselődött a pultnak, a másik oldalról pedig a mellkasa fogott satuba. Egész testemben remegtem, ahogy megéreztem puha ajkát az enyémen.