1.fejezet

292 11 2
                                    

Napjainkban

- Csak lassan, mert a végén még megölöd - szólt a hátam mögül egy hang amire felfigyeltem. Megfordultam és barátnőmmel, Hanna-val találtam szembe magam. Ő pedig lesajnálóan nézett rám.
- Nyugi már. Tudod, hogy sosem megyek el addig - mondtam neki, majd visszafordultam a férfihoz, akinek a nyakából még mindig szivárgott a vér.
- Most szépen haza mész, leápolod a sebedet és mindent elfelejtesz ami itt történt - néztem mélyen a szemébe, majd elengedtem. A férfi lassan, de biztosan kezdett el sétálni a járdán, gondolom az otthona felé. Hanna, miután végignézte a kis rutin jelenetemet közelebb jött. Én pedig próbáltam eltüntetni a vérnyomokat az arcomról, majd bekaptam egy rágót.
- Sosem gondoltál bele mi lesz ha valaki meglát? Mondjuk egy vámpírvadász? Nem lehetünk elég óvatosak, bárhol ott lehetnek és bármikor elrabolhatnak. Túlságosan felelőtlen vagy.
- Már megint kezded? Nem akarok olyan lenni mint te! Egész életedet azzal töltöd, hogy bujkálsz. Én élni akarom az életemet! Nem én tehetek róla,hogy az vagyok ami - vágtam a fejéhez majd azon az ajtón ahol ki is jöttem, vissza tértem a discoba. Egyedül hagyva legjobb barátnőmet.

James szemszöge:
- Nem, én kiszállok! - léptem ki a szobából.
- James állj meg! Emiatt nem adhatsz fel mindent! - kiabált utánam a főnököm és intett két hatalmas fickónak, akik visszahurcoltak a szobába. Aztán leültettek egy székre az íróasztal elé.
- Mi is nagyon sajnáljuk ami a bátyáddal történt, de ez nem befolyásolhatja a munkádat. Képzeld el mi lenne, ha miden egyes alkalommal kilépne egy ember, mikor elveszítünk valakit.
- De az a valaki a testvérem volt! - ordibáltam és keltem volna fel, de a két gorilla visszanyomott a székre. Két napja, hogy a bátyám meghalt és csak azért jöttem erre a tetves helyre, hogy felmondjak. Tudtam, hogy nem kellett volna egyedül elengednem. Túlerőben voltak és megölték. Semmi könyörületesség nem volt bennük. Bárcsak én lettem volna ott, bárcsak engem öltek volna meg a bátyám helyett.
- Látom így nem tudlak meggyőzni. Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám tudjuk melyik vámpír ölte meg a testvéredet. Én pedig megengedném, hogy te öld meg, de csak akkor ha aláírod a szerződést még 5 évre - nézett rám és gondolom már tudta is, hogy mi lesz a válaszom. Egy ideig még vaciláltam, de végül belementem és megkaptam a feltételezett vámpír adatait. Szóval a neve Kate Wilson és 22 éves. Nem lakik innen olyan messze és van munkahelye is. Egyedül él, barátokról nagyon nem volt szó. Van egy kutyája és egy macskája. Ez furcsa. Milyen szelíd kis vámpírral van dolgom. Akikkel eddig találkoztam lepukkant helyeken bujkáltak, alig mutatkoztak. Ő viszont egészen más. Ez nem tudom, hogy jót vagy rosszat jelenthet...

Kate szemszöge:
Vak sötétben kotorásztam a táskámban, kulcsomat keresve, nem sok sikerrel. Végül minden mindegy alapon az ajtóm előtti szőnyegre borítottam a táska egész tartalmát. Miután megtaláltam, visszapakoltam mindent és elfordítottam a kulcsot a zárban. Kis Beagle kutyusom akkora erővel és hirtelen ugrott rám, hogy azt hittem mindketten a földön landolunk.
- Te is hiányoztál Spike - mondtam nevetve ahogy nyalogatta az arcomat. Igaz csak pár órára mentem el, mégis úgy üdvözölt mintha ezer éve nem látott volna. Fekete cicám is felénk közeledett, akit kedvenc énekesemről neveztem el.
- Szia Zayn - üdvözöltem őt is és megvakargattam a füle tövét. Mindegyiket megetettem, majd leültem a tévé elé egy zacskó vér társaságában. Egy ideig csak kapcsolgattam és simogattam az ölemben szundító macskámat. Nagyon irigyeltem amiért ilyen hamar sikerült neki elaludni. Közben Hanna szavai jártak a fejemben. Ha elkapnának. Vajon mit tenne velem egy vámpírvadász? Sok mindent hallottam már róluk. Először elfognak, majd megkínoznak és a végén meg is ölnek. Vagy addig fajul a dolog, hogy már öngyilkos akarsz lenni, ők pedig örömmel nézik végig. Volt pár alkalom mikor én is gondolkoztam az öngyilkosságon mint sem egy szörnyeteg maradjak, de sosem mertem megtenni. Inkább elhessegettem ezeket a bizarr gondolatokat a fejemből és néztem tovább a műsorokat. Egy csatornánál aztán megálltam, mivel a Twilight ment rajta. A film rendezői biztos, hogy nem vámpírok voltak. Még hogy csillog a testünk a napon! Mi vagyok én, csillámpóni?! Ahogy néztem a filmet egyre álmosabb lettem és a végén már nem bírtam tovább, elaludtam.

Vámpírnak születve (Szünetel)Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt