A sors akarta

1.fejezet

～※ Kita ※～

A nevem Yuuka Kita. Egy teljesen átlagos gimnazista srác vagyok, akinek 17 évesen még egyszer sem volt barátnője. Ez egy nagyon fontos infó. Hogy miért? Mert az osztályban én vagyok az egyedüli! De komolyan, mi van itt emberek?! Az a baj hogy kedves vagyok? Játszam el a macsót, vagy legyek beképzelt bandavezér? Esetleg festessem be a szőke hajam ( Haha! Alapból sötét volt, de kit érdekel? ) feketére? Legyenek feltűnő tetkóim? Lányok? Komolyan, mit tegyek?!

Csüggetten néztem az ablakból az alattam terpeszkedő suli udvart. Valami csoda folytán ebben az évben a fákat szépen lemetszették és nem olyan elhanyagoltak. Tavaly olyan "öljetek meg, mert nem akarok több oxigént termelni" hangulatuk volt. Tavasszal, nyáron és ősszel is olyan kopaszak voltak mint télen. Most viszont elképesztő színekben pompáznak. Vannak sárga, vörös, narancs és barna levelek, amik befedik nemcsak a fákat, de még az egész udvart is. Mindíg jobb kedvre derülök ha meglátom ezeket a színes lombozatú fákat.

Mosolyogva elnéztem a zárt iskolakapu felé, amin most készült valaki átmászni. Még innen is hallottam ahogy az egész kapu megnyikordult a fiú súlya alatt.

Hirata Takahashi-san, a suli legfélelmetesebb bandavezére egy laza mozdulattal felrugaszkodott a nagy vaskapura, majd egy macska kecsességével földet ért. Beletúrt szurokfekete hajába és lassan elindult a suli bejárata felé.

A legkülönfélébb pletykák keringenek Takahashi-sanról. Kezdve azzal hogy kapcsolatban volt a maffiával. Na ez a leghajmeresztőbb és legostobább pletyka, amit csak ki tudtak találni vele kapcsolatban. Jó, senpai elég ijesztő, de attól még nem biztos hogy köze lett volna egy efféle bűnszervezethez. Én legalábbis nem hiszem.

Ez volt a legelső pletyka, ami szárnyra kelt senpaial kapcsolatban. Aztán jöttek a bolti lopások, a verekedések, a nyilvános helyen történő szex.

Kitágult szemekkel néztem minden egyes mozdulatát. Olyan menő! És laza!

- Kita!

Összerezzentem nevem hallatán. Zavartan megfordultam hogy szemben legyek legjobb barátommal Shoko Takaoval. Takao egy életvidám srác, mindíg pozitívan tekint a világra és jól tud döntéseket hozni. Azt mondanom sem kell hogy van egy cuki barátnője, Nana-chan. Kita! Ne gondolj rá!

Takao mosolyogva félresimította barna haját ami eltakarta csokibarna szemeit. Rá férne már egy alapos hajvágás. A suli egyenruhája mint mindíg most is menőn állt rajta. Lehet hogy úgy kéne viselkednem mint Takaonak? Talán úgy lenne barátnőm...

- Kita! Ne bambulj már!

- He?

- Meddig szándékozol még bámulni? - kérdezte nevetve majd felsóhajtott és megrázta a fejét.

- Csak elgondolkodtam, és eszembe jutott hogy van barátnőd - motyogtam kissé lehangoltan.

- Hm - hümmögött Takao, majd fél kézzel megveregette a vállamat -, tudod neked is lehetne, ha határozottabb lennél.

- Határozottabb? Ezt hogy érted? Én teljesen határozott vagyok!

- Ez nem igaz - egy bocsánatkérő mosolyt küldött felém és lazán megvonta a vállát -, de ez a legkisebb problémád.

- A legkisebb?

- Ja.

- Na jó! - Határozottan összecsaptam a kezeimet és leültem a székemre. Az előttem álló asztal felé mutattam, majd megtámaszkodtam a saját padomon.

Takao sóhajtva levágódott az előttem levő padba, majd megfordult és beszélni kezdett.

- A legnagyobb problémád az, hogy nem tudsz lányokkal beszélgetni - mondta miközben hátradőlt kényelmetlen ülőhelyén.

Elég kedvesen fogalmazott, de még így is megsértődtem. Tudok lányokkal beszélgetni!

- Tudok lányokkal beszélgetni! - csaptam az asztalra indulataim kimutatása jeléül.

- Ohh, tényleg? Noriko! Idejönnél egy percre?

Teljesen ledermedtem. Kék halál. A rendszerben meghibásodásokat észleltünk. Az újraindítás folyamatban van. Kérjük várjon 30 évet, hogy a rendszer tökéletesen működjön.

- Szia Takao! Kita-kun!

Kinyitottam a számat, de semmilyen hang nem jött ki rajta. Csak mondd hogy szia! Ez egyszerű!

Istenem, de béna vagyok!

- Miért hívtál? - kérdezte Noriko mosolyogva. Fekete haja meglebbent ahogy belekapott a szél a nyitott ablakokon keresztül. Ahogy rávetült a fény olyan hatást keltett bennem mintha az egész selyemből lenne. A szemei világos zöldek, úgy csillogtak mint a fényesen szikrázó drágakövek. A mosolya melegséget keltett minden élő emberben, aki csak ránézett. Ha egyszer rám mosolyogna biztos hogy szívinfarktust kapnék.

- Kita-kun eléggé biztos magában, és azt mondta hogy tud lányokkal beszélgetni - kezdte Takao. A francba Takao! Fogd be a lepénylesődet!

- Igen? - unszolta Noriko hogy folytassa. Istenem, ezek a halálomat akarják?

- Ezért idehívtalak téged és -

Mielőtt többet mondhatott volna hirtelen felálltam és befogtam a száját. Megráztam a fejem, némán üzentem neki hogy hagyja abba, de ő egy laza mozdulattal elkapta a kacsómat és kíméletlenül folytatta. Takao! Ezentúl nem vagy a legjobb barátom! Menj a francba!

- és bebizonyítottam neki, hogy tényleg nem tud lányokkal beszélgetni - amikor befejezte, elengedte a kezemet, én meg visszaroskadtam a kemény székre. Lecsúsztam a hideg farészen, próbáltam eltűnni osztálytársaim szemei elől.

- Ohh, értem. Sajnálom Kita-kun, de Takaonak igaza van - mondta Noriko egy bocsánatkérő mosollyal -, de ezt már egyébként is mindenki tudta.

Mi? Mi?! MI?!?

- Igen, de Kita nem tudta hogy mindenki tudja - sóhajtott fel Takao.

Láthatatlanná szeretnék válni. Most. Ebben a tizedmásodpercben. Mi lesz már? Na!

Noriko kedves arcán a szánalom jeleit véltem felfedezni. Ja, szánalmas vagyok. Köszönöm emberek! Ez marha sokat ad az önbecsülésemnek!

- Tudok valakit aki talán segíthet Kita-kunnak.

Mi? Segíthet? Hogy? Felkészít? Csak nem Noriko lesz az? Örülnék neki, de akkor semmi sem változna. Talán a helyzetem még ennél is rosszabbá válna.

- Tényleg? Ki az, ki az? - kérdezte Takao miközben előrehajolt a széken.

- A bátyám! - mosolyogott ránk Noriko. Valahogy rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban.

- Neked van bátyád? Nem is tudtam! - mondta haverom és megrázta a fejét. Hitetlenkedve felnézett az előttünk álló feketehajú szépségre.

- És ki az?

- Hirata Takahashi.

Itt lenne az első rész. :) Remélem tetszett. :D

Elnézést az esetleges helyesírási hibákért! ><