Bábel, SzJG, Bexi, IOV-idézetek

SzJG 16

"– Ha nagyon akarsz beszélni vele – suttogta –, van egy másik száma, de azt senki nem tudja. A szülei szokták azon hívni... – magyarázta.
– Tudom – ismertem be, mire Ricsinek felszaladt a szemöldöke. Piercinggel együtt.
– Megadta neked? – döbbent le totálisan.
– Igen – bólintottam.
– Hű – röhögött. – Oké. Akkor mindegy. Ne add meg senkinek...
– Dehogy – ráztam meg a fejem."

"Csodálkozva néztem a monitoromra. Dave kért fel.
– Szia – köszöntem hűvösen a kamerába, aztán előrehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem. Dave a fülén lévő fejhallgatóból a szája elé húzta a mikrofonját, és megköszörülte a torkát. – Mit művelsz?
– Pszt! Csak hallgass meg – nyomott le egy gombot, és hallottam, ahogy a gépéből elindul egy Brian Adams-szám. Te jó ég, a Please Forgive Me! Ennyit még én is tudok angolul... Nevetve megráztam a fejem, és őszintén reméltem, hogy nem karaoke lesz. De. Az volt."

"– Szép ez a hely – mondtam halkan.
– Régen sokat jártam ide egyedül, esténként, tudod, átgondolni a dolgokat – mondta komolyan.
– Tényleg? – fordítottam felé a fejem.
– Nem – közölte, aztán elröhögte magát. – Igazából fogalmam sincs, hol vagyunk – tette hozzá, mire kitört belőlem a nevetés. – Komolyan. Azt hiszem, életemben először járok erre."