univerzum; knj (bangtan boys)

univerzum

a világegyetem kora többezermilliárd év

Mindenki ezt mondja az oviban körülöttem, mikor elmúlik reggel nyolc, elmúlik az aznapi szabadidőprogram, elmúlik az ebéd-idő, a festék rászáradt már a papírra, a fiúk meg a lányok egyszerre szomorúak, visítanak és boldogak: aludni akarnak, nem pedig fogat mosni. Igazándiból a mindenki csak az idióta Kim Namjoont jelenti, aki most elindul a vécékhez (és most nem Min Yoongi fejét nyomja bele) és palotapincsi módjára követi az egyik dajkát, míg én nézem azokat a pacákat a papírlapon, sőt, bénulva és ámulva bámulom: kékek és lilák és zöldesek és egy kicsit barnásak a fehéren.

a világegyetem kora többezermilliárd év és az univerzum mindig csak egy nem pedig kettő vagy három vagy annál több mert az már multiverzum de apa azt mondta nem ide jönnek az emberek a halál után

„apa!, apa!, apa!"

Az öngyűlölet már akkor beivódott a testembe mikor a vállam aznap elkezdett fájni és millió darabra tört a szívem, mikor a plüssömet zokogva magamhoz fogtam. Az egyik óvónő egyik helyiségből a másikba, a másik a másikból az egyikbe kiabál át valami olyasmivel, hogy addig nem aludhatunk el, ameddig makulátlanra nem tisztítottuk a fogainkat.

miazamakulátlan,

kérdezem, de aztán az óvónéni azt mondja ha rossz leszek, akkor megüt. A manók egyik este azt mondták hogy minden művész valamit csinál. Például festenek. Ők írják azokat a könyveket, amikből anya a halála

miazahalál

előtt olvasott.  A másik óvónéni az amelyiket nem szeretem, a könyökömnél fogva rángat és odaállít az idióta Kim Namjoon mellé és a mosdó elé, amelyiket ő használja. Eszembe sincs rámarkolni a fogkefére, amire már kinyomták nekem azt az undorító szagú és szagú krémet.

Egy ideig az az óvónéni akit nem szeretek és aki megrángatott engem, csak a tenyereit a csípőlapátjaira teszi ami nekem lemoshatatlan zöld. Idióta Kim Namjoon csak nagy bogárszemekkel bámul a mögöttem álló óvónénire aki megrángatott meg akit nem szeretek, aztán elmegy, hogy dolgozzunk egyedül, de mi csak fogat pucolunk nem dolgozunk, de nem mondom neki, mert nem szeretem őt.

Idióta Kim Namjoon meg mintha erre a pillanatra várt volna, még jobban megereszti az ügyes és kicsi jobb kezével a csapot, és eldugaszolja azt, hogy játsszon, és majdhogynem tele legyen a mosdóban, tele legyen az egész vízzel, mind kék, az egész. Aztán az arcát beleteszi abba a hideg meg kék vízbe, ami nem olyan kék, mint az a festéknyom ami a combjaimra került a délelőtti festés miatt.

- Mit művelsz? – kérdem tőle hangosan, hogy szinte felsikoltok, majd ő kiveszi a nedves arcát a mosdóból.

- Ha bedugom a fejemet a vízbe akkor az univerzumban leszek! – feleli irtóztatóan nagy hévvel.

- Ez butaság!

Idióta Kim Namjoon a fejét rázza és mosolyog meg a szemeit forgatja, olyan titokzatosan, olyan gunyorosan, és én most először irigy voltam rá, hogy a vízben ennyi játékot talál, mert én soha nem hittem volna, hogy lehetséges lenne egy valóságos univerzumot találni a víz feneke alatt.

- Látod, te is olyan vagy mint az a buta Yoongi! – Bután kiölti rám a nyelvét, de én persze tudom hogy ilyet nem illik. –  Soha senki nem hisz nekem!

- Mert nincsenek univerzumok a víz alatt!

- Te sohasem dugod a vízbe! – sikítja hangosan, és én ezt megcáfolom azzal, hogy beteszem az arcomat a vízbe, mert nem akarom, hogy neki legyen igaza és ne nekem.
Lehunyom a szemeimet és a hideg ráz, ahogyan a hideg kékség beteríti a nyakamat, meg ahogyan ezt teszi az idióta Kim Namjoon is. Eleinte csak feketeséget látok aztán csak
zuhanok,
zuhanok,
zuhanok

és