The President's Son 2 (Sugakook)

Hatodik rész

Sziasztok 🤗
Megérkeztem a folytatással 😘😘
Remélem tetszik majd nektek 😍😍 és nem okozok vele csalódást😐😞
Kellemes olvasást hozzá ❤

Hoseok pov.

Amióta a Nam és Jin elmentek eltelt négy óra, és ők még mindig sehol. A srácokkal lenn várjuk őket azóta, hogy az alvó Jungkookot letettük az ágyába.

- Szerintetek hova mentek? - töri meg a kínzó csendet Taetae.

- Én nem tudom. - ahogy meghallom Jimin hangját jól tudom, hogy mindketten rám tekintenek. Érzem az engem szugeráló tekinteteket magamon. Hogy tudom e hol van  Nam? Hogy hova mentek? Igen tudom...vagyis...inkább csak biztosra veszem, hogy oda vezetett útja. Segítség kell és jól tudja, tudjuk hogy ők az egyetlen megoldás, még is...aggódom értük. Mi lesz ha újra belekeverednek valamibe? Mi lesz ha megismétlődik az amit mind felejteni szeretnénk? Legalábbis Nam és Yoongi biztosan. Senki nem tudja csak mi hárman, hogy mi vezetett el a sikerhez...hogy mi az ami a múltjukat nyomja.

- Hoseok hyung. - a két fiú egyszerre szólít nevemen, így az eddig lehajtott fejem most felemelem, hogy ezáltal az aggodó és kiváncsi tekinteteket láthassam.

- Te...tudod, igaz? - kérdi Jimin mire elgondolkodok. Most mondjam el nekik? Ezt nem nekem kéne. Ezt csak Nam és Yoongi mondhatja el nekik, hisz őket érinti a dolog. Ők azok akik megtették, és ők akik megbánták, mégis titokban tartották.

- Nem tudom százszázalékra, de azt hiszem tudom, hogy hol lehet.

- Hol? Nem kéne nekünk is oda menni?

- Nem! Nem mert nem tudom merre van...csak azt tudom kikhez ment, nem azt hogy helyileg hova. Értitek?

- Akkor azt mond meg! - Jimin parancsoló hangját, nem tudtam hova tenni. Így még nem beszélt velem...velem aki idősebb nála.

- Jimin...megértem hogy aggódsz...képzeld mind azt tesszük...még is...tudd meddig mehetsz el! Vedd vissza a hangnemed. - nem akartam dorgáló lenni, nem akartam megszidni, de a helyzettől függetlenül, attól eltekintve hogy az egyuk legjobb barátom, tudnia kell hogy meddig mehet el.

Jimin hamar belátta, hogy igazam van mivel lehajtotta fejét, majd csak ezután szólalt meg.

- Ne haragudj! Tudom, hogy mindenkinek nehéz most. Tudom, de...nagyon aggódom értük. Ha őket is elveszítjük...

- Nem fogjuk. Nam tudja a dolgát. Nem olyan helyre mentek...ahol az életük veszélyben lehet. Ott...biztonságban vannak. - legalábbis remélem, hogy nem teszik meg azt amit régen. Remélem, hogy Nam ténypeg számíthat rájuk.

- YONGIIIIIIII! NEEEEEEE! YOONGIIIIII! - amint meghallom az islerős hangot, azt a fájdalmakkal teli hangot azonnal az emelet felé fordulok, miközben felállok helyemről.

- Ti is hallottátok? - kérdi Taetae mellém lepve.

- Ha a kiabálásra gondolsz...akkor igen.

- Yoo....YOONGIIIII! NE! NE! NEEEE! - mind háman össze néztünk majd szélsebesen rohanni kezdtünk Jungkook szobájának az irányába.
Az ajtót nyitva hagytuk így gond nélkül rontuk be a fiúhoz, aki saját ágyán vergődik. Arcáról izaddság cseppjei a könnyekkel keveredve folynak le, míg nem egyé nem válnak a paplannal.

- Yoongi! Yoongi ne! Ne! Ne hagyj el! Ne! Neeeeeeeee! - amint meghalljuk szavait fejemmel intek Taenek, hogy ébressze fel a rosszat álmodó fiút, mielőtt még a szívem szakad meg.

- Jungkook. Jungkook ébredj! - Taetae óvatosan kezdi löködni a rázkodó fiút, miközben szolóngatja. - JUNGKOOK. Ébredj! ÉBREDJ!

- YOONGIIIIIII! - Jungkook szemei kipattanak, majd levegő után kapkodva ül fel ágyán. - Hyung! Yoongi...meg...megkell találnunk Yoongit. - könnyei megállíthatatlanuk folynak végig arcán, míg fájdalmakkal teli szemeit rám emeli kérlelően.