Fallen Angel /Servamp ff/

2.

- A lényegre térve... holnap velünk vacsorázik az Évám.

Halványan emlékszem rá, még alig pár éves voltam, mikor találkoztam a sráccal. Persze azóta szinte teljesen elfelejtettem, és valószínűleg ő is engem, arra viszont tisztán emlékszem, hogy... ő egy angyal. És megtetszett neki a pink tepsim, úgyhogy elvitte.
Most viszont tíz perc, és találkozok vele. Nem mondom, hogy nem izgulok, sőt, határozottan parázok.
- Izgulsz? - bök oldalba anyu.
- Pfff - simítok végig szoknyámon.
- OIIII MEGJÖTTÜNK - rúgja ki az ajtót apa. Havonta kell ajtót cserélni, gondolhatjátok.
Cipőkötözés hangja.
Idegesen babrálom a pólómat.
Mindjárt látni fogom. Miért izgulok ennyire? Basszus...
- Halkabban már, cseszett sündisznó.
Megáll az ereimben a vér.
- Baszkiiii - suttogom magam elé halkan.
- Lichtan, mi történt a válladdal? - hallom apát, ahogy valószínűleg a kabátját akasztja fel.
- Valami kislány megharapott tegnap... - morogja a kérdezett. Rémülten nézek anyura - szegény nem is sejti, mitől vagyok ijedt.
És bejönnek. Meglátom az apa mögött felbukkanó fejet, és rámtör a frász.
- Naaah szal kaja az majd lesz valamikor~ - kezd bele a családfő. - Szal addig ismerd meg a lányomat, Serahimet. Hercegnőm, ő itt az Évám, Licht.
- Ne hívj így - ölöm le a tekintetemmel.
- TEPSIIIII - ugrik a kérdő tekintettel álló gyerekre anya.
- AOIIII - utánozha a hangvételt Licht. Kuncognom kell - nagyon furán állt neki.
- Jaj basszus odaég a bögrés leves - rohan vissza anyám a konyhába.
- Ez gyönyörű lesz - nevetek fel, amivel egy érdeklődő tekintetét nyerek el.
- Na gyerekek - karol át minket apa. - Nekem van egy kis dolgom... khm... addig ismerkedjetek - majd összelökve minket betrappol a konyhába.
- Ezek most...? - kérdezi cinikusan a srác.
- Nem kell kistesó köszi - üvöltöm utánuk.
- SMURT - kapom válaszul.
És akkor beáll a kíínos csönd.
- A tegnapiról - sóhajtunk fel egyszerre, majd egymásra nézünk.
- Bocsiii nem tudtam, hogy ki vagy és egy picit menőnek akartam érezni magam és nagyon sajnálom - ugrok le a földre, és lehajtom a fejem.
- Wu-
- Jól van a vállad? - mászok oda doktornéniset játszani.
- Igen - lök el onnan, mire seggre esek.
- Ez fájt - "sírom".
- Jól vagy? - aggódást fedezek fel tekintetében.
- Mhm - bólintok. Feláll, és kezét nyújtja nekem. Elfogadom, mire összekulcsolja az ujjainkat és felránt, az arcom pedig vészesen közel kerül az övéhez.
Belenézek a sötét szempárba, érzem lélegzetét az arcomon, és egyszer csak...
- JAHAJ EZ JÓL ESETT - rúgja ki a konyhaajtót apa. Gyorsan hátravetem magam, amivel rántom Lichtet is. Magamra.
- MIT BORULSZ HÜLYEGYEREK.
- TE RÁNTOTTAL BASSZUS.
- AHEM MIT CSINÁLSZ A LÁNYOMON TEPSI - ragad meg anya egy serpenyőt.
- NEM ÜTHETSZ MEG EGY ANGYALT TE, TE DÉMON TE.
- Na jó mi a franc - lököm le magamról a gyereket (szegény megszagolja a padlót rip). - Anya éhes vagyok - szipogom.
- Talán menjünk az ebédlőbe? - indítványozza apa, aki egész végig csak gyilkos pillantásokkal illette társát.
- Hmmm jó ötlet - indulok meg. Basszus, kiesik a szívem.
Anya szépen kipakolgatja a kaját, én meg teljesen zavartan ülök a helyemen. Az angyalkával szemben.
- Oké ez tiszta rossz - nyújtózkodik apa. - Beszélgessünk.
- Radiátor - vágom rá azonnal.
- Meep - bólint Licht.
- Doboz.
- Üveg.
- József Attila.
- Ady Endre.
- Miről beszéltek? - suttogja anya.
- Kecske - nézünk rá egyszerre. Majd elkuncogjuk magunkat.
- Jó, nem tudom mi történt amíg... khm... főztünk, de ez ijesztő - néz ránk megrökönyödve apa.
Úristen ez az ember nem nevet. ÚR ISTEN MIÉRT KUNCOG ILYEN ARANYOSAN.