Házibuli - avagy a buli folytatódik

4. fejezet

Napokig rágtam magam azon, hogy mikor tálaljam a szüleim elé azt, hogy kicsit most már szabadabb szeretnék lenni. Míg végül arra a döntésre jutottam, hogy majd útban a nagyszüleim felé próbálok előhozakodni vele, a kocsiban úgysem mernek patáliát csapni, mert ott az útra kell koncentrálni. Maximum anyám tud hátrafordulni és vitatkozni, az idomító csak óvatosan fog magyarázni, mert nem akar minket veszélybe sodorni. Mikor aztán már körülbelül fél úton voltunk, akkor nyitottam ki a számat.

- Öööö, figyeljetek csak. Azt szeretném megbeszélni veletek, hogy nem tudnátok valahogy megoldani, hogy Lucas-ra ne nekem kelljen nap, mint nap felügyelni? Kezd kissé terhes lenni számomra. - anyám úgy kapta hátra a fejét, mint egy megbokrosodott paripa, és tudtam, hogy most nyelhetek két nagyot, mert jön a "de hát miért Vic?".

- Mondd csak Vic, neked ekkora teher az öcséd? Nem értelek, hogy jut ez most eszedbe, amikor tudod, hogy apád is, és én is sokat dolgozunk?! - jellemző a felelet rá, mindig ezzel hozakodik elő. Ez is kezd unalmas lenni, de hát ezt nem vághatom a fejéhez.

- Ne haragudj Anya, de tudod, hogy egész eddig egy szót sem szóltam ezért. De értsetek meg engem is, 21 éves vagyok, és lassan nem járok sehova, be vagyok savanyodva az öcsémmel a lakásba. Ha épp nem tanulnom kell, akkor Lucas-val kell játszanom. Gondolkodjatok el ezen azért. Nekem is vannak barátaim, jól esne velük is lenni kicsit többet. - próbáltam megértetni, amit akarok, persze egyből kiforgatják a szavaimat, ahogy az mindig is lenni szokott. Egymásra néztek és anya megint rám.

- Te Vic, mondd csak, nem véletlen Mathieu a problémád? - felvont szemöldökkel nézett rám, és láttam, hogy apa is engem les a visszapillantó tükörből. Rá pillantottam, majd anyára, és próbáltam a lehető leghitelesebben előadni magam.

- Mathieu-nek ehhez semmi köze Anya! Egyszer találkoztunk, de ez nem jelenti azt, hogy van valami kettőnk között, ő is csak egy barát a sok közül. Egyszerűen így érzem és kész. Mit nem lehet ezen megérteni? Inkább azt mondjátok akkor végre meg, hogy legalább elgondolkodtok rajta, vagy sem, mert akkor én is, úgy gondolkodom a továbbiakon. - megint összenéztek, majd apám szólalt meg, aki megint a visszapillantóban kereste a tekintetem, hogy mégis rám nézzen, mikor hozzám beszél.

- Megfontoljuk a kérésedet Kislányom, de értsd meg, nem adsz könnyű feladatot nekünk. Legyél türelemmel. - én mindig rohadt türelmes vagyok, de már azt is unom, hogy mindig nekem kell türelmesnek lenni velük. Bezzeg, ha én rám kell várni valamiért, akkor ők egyáltalán nem türelmesek, sőt!

Megint dög unalmas két napot töltöttünk el a nagyapámékkal. Nincs ott semmi érdekes. Ők persze elbeszélgettek az élet nagy dolgairól, én meg szokás szerint, rohangálhattam Lucas után, nehogy összetörjön valamit, vagy nehogy valami baj történjen vele. Alig vártam, hogy hazaérjünk. Nem a tanulás izgatott, mert azzal mindig napra kész vagyok, hanem inkább a légkör. Otthon legalább nem sok kötelező dolog van, és elvonulhatok magamnak a szobámba. Így is tettem, amint hazaértünk. Neki veselkedtem a paragrafusoknak és ki se jöttem már aznap onnan.

Hétfőn Phénélope telefonja hozott színt az életembe, amikor közölte, hogy megint buli lesz a hétvégén, és feltétlen el kell mennünk. Elcsicseregte, hogy összejött egy sráccal, és feltétlen meg kell ismernem, mert nagyon jó fej, és baromi jól néz ki. Elhúztam a számat és örültem, hogy ezt nem látja. Kicsit untam már a hetente, havonta új pasijait, kinőhetne már ebből. Azért egy kicsit megdobogtatta a szívem, amikor mondta, hogy az új hapsija, Mathieu egyik haverja. És, hogy a bulit is Mathieu rendezi. Tudtam, hogy ez akkor már rossz nem lehet, mert a mi társaságunk baromira ért ehhez. Nem hiába az egész tinikorunkat, ezzel töltöttük. Másnap ismét kellemes telefont kaptam. Azt hiszem ennek jobban is örültem. Mikor felvettem, a kellemes férfihang reagált a szólításomra.: