Amikor a Nap meg a Hold...-Kagehina

Nyomok

Nem. Nem. Nem. Nem. Teljességgel ki van zárva. Ez volt az egyetlen dolog, amire Hinata gondolni tudott miközben leszánkázott a domboldalról a falu felé. Nem.Nem. Ismételgette, amikor befordult a sarkon, és végigfutott a keskeny sikátoron ki a térre, ahol egy gyomorforgató látvány fogadta. A céhépület, amiben felnőtt, lángokban állt. A narancsos nyalábok táncot jártak az öreg gerendákon, hevesen emésztve azt. A füst csípte Shouyou szemét, orrát és száját hiába takarta el inge ujjával a forró levegő marva zubogott be a tüdejébe, amikor betört az ajtón.

Pokol. Ez volt az egyetlen jelző, ami eszébe jutott a fiúnak. A lángok mindent elborítottak, és a füstön keresztül szinte kivehetetlen padlón testek feküdtek. Amilyen gyorsan lehetett Hinata átküzdte magát a lehullott törmeléken egyenesen a legközelebbihez, majd hasán fekvő öregembert egy gyors mozdulattal átfordította. A vér kihűlt az ereiben. A férfi mellkasán tátongó seb látványtól elkezdett hátrálni, egészen ameddig át nem esett egy lehullott gerendán. Halottak. Mindenki. A családja, a barátai. A torka összeszorult, és a szeme már nem csak a füsttől csípett. Legszívesebben egybeolvadt volna a földdel, de ekkor meghallotta a tető recsegését. 

Ha most meghalok, sosem tudom meg ki tette ezt velük....ha most feladom senki sem bosszul meg minket. Hinata ködös fejjel sántikált ki a házból, hirtelen szédülni kezdett, alig hallotta a leszakadó tető zaját füle csengésétől. Amikor kiért az épület előtti térre azonnal összerogyott, majd percekig várt, hogy kitisztuljon a tekintete, és megszűnjön az az istenverte zaj. Lassan feltápászkodott, és körülnézett. Lángoló épületek, testek az utca szélén, katonák...

...katonák? 

A feje villámgyorsasággal tisztult ki a félelemtől. A fiú tágra nyílt szemekkel nézett a tőle nem messze álldogáló katonákra, akik úgy tűnt túlélők után kutattak. Nem mert megmozdulni, lábai mintha felmondták volna a szolgálatot. Ez addig tartott, ameddig a férfi észre nem vette, és kardját lóbálva üldözni nem kezdte. Menekülés közben Shouyou csöndesen megköszönte barátainak, hogy ennyit fogócskáztak, mert egy pillanatig úgy tűnt simán el tud futni a fegyveres férfiak elől. Miközben sarkokon fordult be, és törmeléken ugrált át Hinata agya sebesen pörgött. Mit keresnek itt? Kik ők? Rablók? Valakinek az emberei?  Miközben próbálta elhessegetni a borzalmasnál borzalmasabb elképzeléseit elfelejtette figyelni az utat maga előtt, és zsákutcába futott.

 A katonák léptei egyre hangosabban kopogtak mögötte a macskaköves úton. Mit tegyek? Ha elkapnak és rájönnek, hogy Kiválasztott vagyok mit tesznek velem? Eladnak? Megölnek? 

Ekkor eszébe jutott a kutya, amit sok évvel ezelőtt megszínezett. 

Ha a szőrével működött, akkor... 

Beletúrt az oldalán lógó táskába, majd kihúzott belőle egy üvegfiolát, és egy kis szütyőt. Beleszórt a szemcseppbe egy keveset a szütyőben lévő porból, majd felrázta az egészet, és belecseppentett egy keveset mindkét szemébe. A keverék égetett mint a citromlé, de érezte a hatását. Tudta, hogy a katonák közel járnak, már a kiabálást is maga mellől hallotta, majd egy egy durva kéz ellökte. Hinata keményen a földnek csapódott, és amikor felnézett olyat látott, amit talán soha nem fog elfelejteni. A tetőtől talpig véres férfi a Hold birodalom jelképet viselte mellén, szája gunyoros mosolyra húzódott. Az utolsó dolog, amit Hinata látott, az a nyaka felé emelkedő kard volt.

~°~

  Rafu úgy gondolta, hogy végre megtalálta az egyetlen értékes dolgot, amit ez a falu rejthetett, egy Kiválasztottat. De csalódnia kellett, mert amikor a földön fekvő fiú a hátára fordult, így láthatóvá vált a már-már természetellenesen kék szeme. Komolyan idáig üldözte ezt a szarcsimbókot a semmiért? Mielőtt azonban levághatta volna a fiú fejét, az elájult. 

Szánalmas. 

Kardját újra a magasba lendítette, hogy véget vessen ennek nevetséges esetnek, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.  Egész gyorsan futott a gyerek, ha más nem rabszolgának jó lesz. Ezzel a hátára kapta a még mindig eszméletlen fiút, és fütyörészve elindult a lova felé, az égő városon keresztül.