It's just an illusion(Amour sucré x Eldarya)

Erika

A következő nap iskolába mentem. Nem akartam, hogy Cast nagyon aggódjon. Mondjuk így is megkaptam a fejmosást, első óra előtt be nem állt a szája. Oké, nagyon ráijesztettem. Ahogy magamra is. Bocsánatot kértem tőle, hogy aggódnia kellett és mi egyéb...
  Persze ez nem volt elég. A kötelező durci Irodalmon és törin meg volt, Rosával helyet cserélt, hogy még csak véletlenül se tudjon meggyengülni. Imádom, amikor ilyen gyerekes. Mást idegesítene, de én azért szeretem, mert így kiszámítható. És nem fordul egyet hirtelen. Ami kitelik belőle. De nem nálam. De ezek után hogyan mondjam meg neki, hogy ma délután nem érek rá? Nevetséges lenne hazudnom, úgyis rájön. Rosszabb, mint egy kutya egy CIA ügynök és az anyám egybevéve. Viszont ha velem jönne, fogalmam sincs, mennyire hátráltatna. El se bírom képzelni mi vár rám ott. Lehet semmi, lehet az a lány...

  Akárhogy is lesz, mindenkép magammal kell, rángatom. Mondjuk az sem hátrány, ha nem jön. De a tegnapi után...? Rövidebb a pórázom, mint Démoné valaha is volt! Ebédnél mellé ültem. A durcit ezennel feloldom egy csókkal. Ezt onnan tudom, hogy viszonozta.

  - Jobban vagy?
  - Fogjuk rá. A lábam még fájdogál, de ezen kívül semmi bajom.
  - Ezt remélem te sem gondoltad komolyan. – vágta rá Lisander.. – Castiel mesélte mi történt, tényleg rendben vagy? Nem akarsz erről beszélni valakivel?
  - Ha most ezzel azt akarod mondani, hogy menjek egy pszichológushoz, a nyakadba öntöm az ebédemet. – ez hazugság. Egyszerűen imádok enni. Főleg a mai menü az egyik kedvencem. Hamburger és light-os kóla. Előbb adom oda a bakancsomat, mint a kajámat. És ezt mindenki tudta rólam.
  - Félre értesz. Ezzel csak annyit mondok, hogy fontolóra kellene venned azt, hogy ha valakivel megbeszéled, akkor nem motyogod álmodban többet az „Erika" nevet? – vágott közbe a beszélgetésbe Castiel.
Erika?
  A szám tátva maradt a csodálkozástól. Ez az a név. A név, amit nem tudtam kiejteni tegnap a számon. A név, ami ahhoz az archoz tartozik, akivel hetek óta álmodok.
Erika

  Elkapott hirtelen a hányinger. Eltoltam magamtól a tálcámat és nagyot kortyoltam a fél hideg italomba. De semmi. A fejem újra zúgni kezdett, és a mellkasom bal részébe szúró fájdalom hasított újra.
  - Rebecca? – hallottam ismét a nevemet.
  - Hm? – fáradtan dőltem neki Castielnek. Mindjárt kidobom a taccsot.
  - Elkísérlek az orvosiba. – jelentette ki Cast.
  - Biztos, hogy nem. – toltam el magamtól. Felálltam. Valamennyire kitisztult a világ. – Nem ameddig nem mentem az erdőbe. – jelentettem ki nekik határozottan.

  - Na, jó, most már tényleg beszélned kéne egy pszichológussal. – motyogta Lysander maga elé.
  És most az egyszer egyet is értettem vele

***

Sietősen gyalogoltam. Ebéd után azonnal leléptem, nem akartam ott maradni. Nem. Most már tudom a nevét. Tudom ki ő. Mindig is tudtam. Csak... jelen helyzetben nem jut eszembe.
Castiel, mint egy vadbarom, rohant utánam. Szólítgatott. Oké, nagyon pipa lehet rám. De annyira nem, hogy itt is hagyjon
Erika

  Magamban a nevét mantráztam, mintha attól tartanék, újra elfelejtem. Kezemben a képét szorongattam.
  Erika Erika ERIKA

  Szívem szerint belebokszoltam volna egy fába. Ismeretlen düh öntött el. Pedig senkire nem voltam mérges. Talán... csak magamra?
Megbolondulok
  - Rebecca, a jó k*rva életbe, állj már meg! – ordított utánam Cast. De én nem erre torpantam meg. Hanem arra, ami előttem volt.
Egy kör volt, mint a térképen. Egy kör gombákból. Ilyet se lát az ember, tekintve, hogy nagyon elrejteni se akarta az aki így ide ültette őket. Castiel megállt mögöttem. Rám nézett. Majd a gombákra. Utána megint rám. Majd az égre emelte a tekintetét.