Bokuto Koutarou az ász.
Akaashi Keiji a feladó.
Bokuto és Akaashi már egész kicsiként ismerték egymást és szoros barátságot ápoltak, köszönhetően közös szenvedélyüknek: a röplabdának. Nem volt még egy ilyen páros, akik ennyire megbíztak egymásban. Bokuto tipikusan az a srác, aki hiába volt az ellenfeled, valamilyen szinten elérte, hogy valahol neki is szurkolj. Mindig energikus, pozitív és élettel teli jelenség volt ő. Akaashi természetesen ennek az ellenkezője, nyugodtabb, szerényebb, visszafogottabb és persze érzelmi szinten intelligensebb is, hiszen kevés dolog tudta kihozni a sodrából. Ő volt az állóvíz, aki mindig higgadt marad. A kőszikla aki nem tört meg, akkor se, ha egy olyan erős jellem - mint Bokuto - elvesztette a hitét vagy a magabiztosságát. Bokutónak Akashi jelentette a legbiztosabb pontot az életében, pontosan ezek miatt a tulajdonságai miatt. Teljesen kiegészítették egymást.
Szeretetük egymás iránt máshogy is kibontakozott és talán itt is kezdődött a probléma gyökere. Megbeszélték, hogy ők ketten csak dugó pajtik, de Akaashinak a végén már nem ment az egész. Tudta, hogy őrült szerelemmel szerette Bokutót, de félt, hogy elveszítheti. Azért folytatta ezt a kis játékot, mert titkon legbelül reménykedett abban, hogy Bokuto is úgy érez ahogyan ő és hogy be is vallja majd egyszer neki. Akármennyire várta, ez a pillanat sosem jött el, így próbálta felhúzni Bokutót azon a bizonyos estén.
De hogy mi is történt pontosan?
Bokuto és Akaashi egymás mellett feküdt, miután elöntötte őket a mámor. A fekete hajú srácnak fel-le mozgott a mellkasa és próbált visszatérni a valóságba az élménytől, amivel Bokuto újra és újra megajándékozta.
Fall out boyt hallgattak levezetésképp, de Akaashi inkább egyből a fürdőbe ment, rendbe szedni magát, majd onnét kiérve Bokuto elé állt teljesen felöltözve. Tornacipőjében, fekete nadrágban, fehér pólóban, fekete bőrdzsekiben.
"Mi az, Akaashi? Ennyire sietsz?" ült fel Bokuto és a srácra nézett.
"Aha, olyasmi. Randim lesz valaki mással." közölte Akaashi szemrebbenés nélkül, rideg tekintettel díjazva barátját.
Bokuto életében először elhallgatott. Hosszasan pislogott, hogy megeméssze, amit Akaashi a képébe vágott.
"Ohh? Vagy úgy..." nyögte ki Bokuto, s nyelt egy nagyot.
Akaashinak darabokra tört a szíve. Még csak meg sem akar állítani? Nem is féltékeny?
"És kivel?" tette fel a kérdést kíváncsiskodva, miközben magára aggatta alsóját.
Akaashi felsóhajtott.
"Egyáltalán nem tartozik rád."
"Tudtommal azért mégis."
Akaashi elnevette magát idegességében. Legbelül fortyogott, mérhetetlenül csalódott, dühös volt és érezte, hogy ezt nem fogja tudni immáron elnyomni magában.. és azt is, hogy egyáltalán nem tudja majd türtőztetni magát.
"Nem vagy a barátom, hogy elszámoljak neked, Kou" felelte Akaashi.
Bokuto eközben rágyújtott egy szál cigire, hiszen hasonlóképp érzett, ahogyan Akaashi, de az életéért sem vallotta volna be.
"Ohohhhoo..." mosolygott Akaashira pimaszul. "Akkor hívsz a nevemen, ha pipa vagy. Mi a bajod? Miért nem mondod le azt a nyomit, aki randira hívott és maradsz velem?" incselkedett vele Bokuto és Akaashi arca felé fújta a füstöt.
Akaashi próbálta elterelni a füstfelhőt, ami megtámadta őt.
"Úgy vélem, talán itt az ideje befejezni ezt az egészet köztünk. Nyominak hívod a személyt aki randira hívott, de te sosem tetted.. mi a fenét akarsz tőlem még is?"
Akaashi nem az a fajta aki véka alá rejti a véleményét, őszintén és egyenesen mondta ki amit gondol, hiszen elfáradt a lelke ebben a játszadozásban ami kettejük közt folyt.
Bokuto csak vigyorgott, amitől Akaashi egyre inkább undort érzett iránta abban a pillanatban.
"Vagy úgy. Belém zúgtál?" vágta oda nyíltan Bokuto Akaashinak és elé lépett.
Akaashi a döbbenettől köpni nyelni sem volt képes... de.. úgy vélte vagy most vagy soha.
"Pontosan" mondta egyenesen Bokuto aranyszínű szemeibe.
Bokuto megilletődött, majd hasát fogva nevetésbe kezdett. Annyira jóízűen kacagott, hogy a szobáját is beterítette látszólagos örömének hangja. Kiegyenesedett végül, feleszmélt, hogy Akaashi egyáltalán nem találja ezt szórakoztatónak, sőt.. így aztán fa pofára váltott.
"Szerelmet vallasz nekem, de mással randiznál?" vonta kérdőre fintorogva.
"Nem vallottam neked szerelmet, másrészt ha elfogadnád az érzéseimet csöppet sem érdekelne más" vágott vissza Akaashi, de már nem tudta olyan erősnek mutatni magát, hiszen a hangja a végén elcsuklott.
"Mondjak valamit, Keiji?"
Akaashi aprót biccentett.
"Jó, hogy felhoztad, hogy vessünk véget ennek az egésznek. Én is így gondolom. Miért nem fogadom el az érzéseidet? Pont azért, ami vagy. Nekem nem kell egy ilyen ember az életembe, mint te. Ha összevesznénk akkor is más karjaiba rohannál? Kurvára szánalmas vagy lassan pedig már meg sem tudom mondani, ki vagy" mondta ki véleményét Bokuto könyörtelenül, de igazából csak a féltékenység beszélt belőle ő sem gondolta teljesen komolyan eme szavakat.
Legbelül ezzel vigasztalta magát Akaashi is, de így, hogy kimondta olyan érzés lett úrrá rajta, mintha többször szívébe vájtak volna egy kést. Igyekezett visszatartani a könnyeit, de ott helyben lefagyott, s nem tudott parancsolni testének. Torkában fájdalmas gombóc nőtt, könnyei pedig lecsordultak arcán.
"Jesszus, inkább csak tűnj el. Rossz rád néznem." nevette ki Bokuto. "Fogadd el a következményeket és ne legyél ennyire kibaszottul puhány!"
Akaashi lehajtotta a fejét, letörölte arcát, majd felnézett Bokutora.
"Biztos vagy benne?" kérdezte halkan, még is hallhatóan. "Eljátszod most is, előttem is, mekkora menő vagy ahelyett, hogy bevallanád magadnak is a kibaszott érzelmeidet" kiáltotta Akaashi a képébe. "Te nem tudsz szeretni egy olyan embert mint én? Én mi a faszt szóljak? Egészen kiskorom óta elviselem a szarságaidat, minden egyes rossz pillanatodban ott voltam és kihúztalak belőle, mert barátodként ez a kötelességem" folytatta feldúltan, immáron nyakán az erek megduzzadtak és teljesen kikelt magából. Bokuto egyáltalán nem látta még ilyennek. "Mindig ott voltam neked, mert ott akartam lenni! Az életed része akartam lenni! Már amióta elkezdtük ezt az egészet... azóta világosodott meg bennem, mit érzek irántad. Neked meg van képed ezt a fajta köteléket így kigúnyolni, mert kurvára gyerekes és önző vagy?"
Bokuto nem is tudta, mit feleljen.
"Tudod mit? Baszd meg! Én nem akarok egy ilyen hálátlan seggfejjel együtt lenni!" ordította immáron Akaashi. "Győztél, meg van amit akartál."
Akaashi felvette bukósisakját és becsapta maga mögött az ajtót. Bokuto szíve zakatolt, szíve megparancsolta neki, hogy menjen Akaashi után, de elméje visszatartotta, hiszen... ha el is érné, még is mit... mondhatott volna neki?
Másnap reggel Bokuto összeroppant.
Az élet igazságtalan, nem de?
Akaashi balesetet szenvedett azon az estén, aminek következtében a fiú meghalt.
Miért van az, hogy ilyenkor bezzeg tudja az ember, mit kéne szóljon vagy mondjon?
Bokuto élete fájdalmas fordulatot vett és fogalma sem volt, mitévő legyen.
