Ha harc, hát legyen harc

10.3K 326 626
                                    

- Az a szemétláda, senkiházi, utolsó mocsok, hogy száradna le a keze - káromkodtam folyamatosan, miközben a lábammal rugaszkodtam el az ajtómtól.

- De, ne már. Meg fogok fulladni - vihogott Lia az ajtó másik oldaláról.

- Szerinted ez vicces? Ideragasztotta az a faszkalap a kezemet ehhez a kicseszett ajtóhoz. Kerüljön a szemem elé, megfojtom - tervezgettem.

- Mivel? Nyállal? - tört ki egy újabb nevetőhullám Liából.

- A KEZEMMEL - ordítottam ki.

- Mi ez a ricsaj? - hallottam Dalma hangját.

- Kami nem tudja elengedni a kilincset - vázolta fel a helyzetet.

- Mert? Tudod kinyitod az ujjaidat.... - kezdte a folyamatot magyarázni, mire kivágtam az ajtót, ezzel majdnem pofára estem.

- Igen? És mégis hogyan, amikor az a húgyagyú ideragasztotta???!!! HA? - ment fel az agyvizem.

- Húgyagyú. Nem bírom - törölgette a szemét Lia.

- Édes istenem. Mit műveltetek már megint? - képedt el Dalma. Nagyszerűen festhettünk. Lia fekszik a padlón, annyira nevet, tiszta vörös a feje, én meg az egyik kezemet a csípőmre tettem, a másikkal meg az ajtót fogtam és nem önszántamból.

- Kik "mi"? - értetlenkedtem.

- Áron meg te. Kiszúrtál vele újra és kiadtad az útját? - találgatott.

- Ne viccelj már. Nem találod ki, hogy ki jött reggel ki elvtársasszony szobájából. Hát Sir Áron - virult Lia.

- Kussolsz - sziszegtem neki.

- Na jó, hívok segítséget - látta be Dalma, hogy menthetetlen a szituáció.

- Hívd a tűzoltókat - javasolta Lia.

- Minek? Nincsen tűz - meredt rá a húgára értetlenül.

- De Kami meg Áron között igen - fuldoklott tovább.

- Lia, te valami nagyon ütős cuccot szívhattál. A szokásosnál is jobb kedvedben vagy - forgattam a szemem és hiába próbálkoztam letépni a kezemet az ajtóról, nem és nem ment.

- Nekem is adhatnál belőle - mondta Dalma és a füléhez emelve a telefont, bezárkózott a szobájába.

- Úúúúúú, titkos hívás - esett le Liának rögtön a dolog. - Tuti, Csongit hívja.

- Lehet.

- Gyere, hallgassuk le - invitált, mire én csak komoran bámultam rá. - Mi van?

- Khm - biccentettem a kezem irányába, mire ő megint vigyorogni kezdett.

- Hoppá, tényleg - húzta be a nyakát.

- Várom azt a pillanatot, amikor vissza fogod ezt kapni - vágtam rá egyből.

- Kamikám arra várhatsz is, mert csak te vagy ilyen béna. Tudod az én barátom nem ragasztgatja a kezemet oda ajtókhoz.

- Fúúúú - vörösödött a fejem az idegtől.

- Sssshhhh - csitított el, mert nem hallott így semmit.

- Utállak - motyogtam.

- Nem megmondtam, hogy fogd be - sziszegte, miközben gyilkos pillantásokkal illetett.

- Hagyjál békén akkor. Dikk - fújtattam és inkább visszazártam magamra az ajtót, hogy egyedül próbáljak szabadulni. Lia röhögésével meg nem sokra megyek.

Vissza hozzád || ✔️Where stories live. Discover now