Utálom, hogy nem utállak《Befejezett》

Szívesség... érte

Éppen bezártam a kocsim és indultam volna, hogy kinyissam a lépcsőház ajtaját amikor a lány aki eddig a lépcsőn ült felállt és elindult felém. 

-Segíthetek? - kérdeztem amikor elém ért de még mindig nem szólalt meg csak a kezeit tördelte láthatólag fogalma sem volt, hogy kezdje amit mondani akar. 

-Én... hozzád jöttem - szólalt meg akadozva.

-Hozzám? - kérdeztem meglepetten. Sehonnan nem volt ismerős a lány arca. 

-Rosie vagyok - nyújtotta felém a jobb kezét, de én annyira meglepődtem, hogy hirtelen reagálni sem tudtam semmire. Mit akar tőlem Logan húga? És honnan tudta, hogy hol lakom? Túl sok kérdés fogalmazódott meg bennem hirtelen. Majd pár perces késéssel ugyan, de végül elfogadtam a felém nyújtott kezet és megráztam.

-Nina - mutatkoztam be én is bár tudtam, hogy tudja a nevemet. 

-Ígérem gyors leszek, nem akarlak zavarni, de... tudnánk beszélni? - kérdezte reménykedő tekintettel. Sejtettem, hogy nem kéne belemennem ebbe a beszélgetésbe de nem bírtam nemet mondani neki. Most, hogy jobban megnéztem tényleg hasonlított Loganhez egy kicsit. Ugyanaz az acélszürke szem és sötét színű haj ami a derekáig ért tökéletes kontrasztot alkotva mézbarna bőrszínével. Az alakját és a hosszú lábait még egy modell is megirigyelné. Tipikusan az az ember akin bárkinek megakadna a szeme az utcán, kivételes szépség. Bár Logan húgáról beszélünk, mi másra számíthatna az ember?

-Rendben - adtam meg magam - Menjünk fel és ott majd megbeszéljük - biccentettem a fejemmel a ház irányába.

-Köszönöm - nézett rám hálásan miközben megindultunk a lépcsőn az én emeletem felé - Ugye nem zavarok? Tudom, hogy csak így hirtelen ideállítottam, nem szerettelek volna megzavarni de kifogytam a lehetőségekből akikhez fordulhatnék.

-Ugyan, szívesen segítek amiben csak tudok - mondtam mire felcsillant a szeme - Ez lesz az én ajtóm -mutattam oldalra jelezve ezzel, hogy ne menjen tovább. Miközben a zárral bajlódtam mind a ketten csendben voltnuk egyikünk sem szólalt meg. 

-Fáradj beljebb - tártam ki az ajtóm. Ahogy beléptem rögtön ledobtam a cipőm az előszobába, a táskám pedig a konyhába.

-Kérsz valamit inni? - kérdeztem Rosietól aki a kanapén ülve várta, hogy csatlakozzak hozzá.

-Igen, talán egy pohár vizet, köszönöm - mosolygott rám, közben én elővettem két poharat megtöltöttem vízzel és odavittem a nappaliba, kis lakásom volt a nappalit és a konyhát csak egy rövid pult választotta el egymástól.

-Mondd csak miről szeretnél beszélni? - ültem le mellé az ölembe véve egy díszpárnát.

-Loganről lenne szó - mondta ki kertelés nélkül.

-Valahogy sejtettem - dörzsöltem meg a halántékom - Oké essünk túl rajta - mondtam jelezve, hogy folytassa. 

-Tudod nagyon megörültem amikor elmodta, hogy veled fog együtt szerepelni. És nem csak azért mert imádom amit csinlálsz, abban reménykedtem, hogy talán te majd nem is tudom, visszahozod valahogy - bámult a pohár vízbe miközben a pohár oldalát szorongatta. Miért hiszi mindenki, hogy helyre tudom rakni a srácot? Egyálltalán miért kell helyreraknom?   

-Beszéltél Willel? 

-Nem miért? - kérdezett vissza.

-Ő is folyton azt mondogatja nekem, hogy én helyre tudom hozni. De pontosan mit? És miért én? Mármint én utálom - jelentettem ki - Már ne haragudj -néztem rá bocsánatkérően - De nem fogok kertelni.