Sötétség

26 . fejezet

A hátamon kínzó lassúsággal gördül végig egy verejtékcsepp várakozás közben. A velem szemben helyet foglaló Uforth súlyos tekintetét kerülgetve feszengek, amint Aaron Lily oldalán besétál a gyertyákkal megvilágított helyiségbe és bezárják a csupa fontos ember által alkotott kört. Theo az anyja mellett ül törökülésben, másik oldalán egy mocsárszínű köpenyt viselő Vadásszal, akinek mérhetetlen sok, papirosokkal tömött zsebei minden mozdulatánál zörögnek és recsegnek. Én egy idegen Vadász és Arroyo mester között ücsörgök és a többiekhez hasonlóan Aaronra emelem a pillantásom, aki mintha kissé zavarban lenne a sok fürkésző tekintet miatt.

- Aaron Sanders - Uforth dübörgő hangja betölti a teret, és minden egyéb zaj elcsitul, amikor feltápászkodik helyéről és makacsul behúzott nyakkal, kősziklaként tornyosul a jelenlévők fölé. - A tanács azért gyűlt össze, hogy vallomást tegyél az ellenség táborában folyó munkálatokról, és elnyerd a feltétlen bizalmunkat, a helyed közöttünk. A tagok végighallgatnak, kérdéseikre kötelező módon válaszolsz, a végső döntéshozatalban nem kapsz szerepet, de elfogadod, bármi is legyen az ítélet. Továbbra is kívánod a meghallgatást?

- Igen - feleli Aaron egyszerűen, kimért arca nyugodtságot sugároz, miközben kivárja az első kérdést. Amit szemlátomást senki sem akar feltenni.

- Hol van a börtön? - hallom meg a saját hangomat, noha nem is érzékelem ajkaim mozgását, csak amikor szorosan összezárom őket. Szerencsére, senki nem ellenkezik, amiért kívülálló létemre én kezdem meg a kört.

- Nem messze innen - mondja Aaron. - Közelebb van a parthoz, mint ez a hely, talán két medencével arrébb, egy hó borította hegy oldalában. Az alaprajza megegyezik a Los Angeles-i börtönével, de jó néhány falat jégből faragtak, a beléjük fagyott szörnyűségek meg könnyen elterelik az ember figyelmét. Néhányuk pedig tükörként veri vissza a fényt, lehetetlenné téve a tájékozódást a kanyargós barlangjáratokban.

- Semmi mást nem jegyeztél meg a környékről? Jó néhány gleccser van ám - szól közbe egy Ragna nevű nő, akinek bíbor gallérja jelzi hovatartozását. Gyógyító. Göndör fürtökkel keretezett arcát egyetlen, hosszú fehér sebhely szeli át, hosszan az orra mentén, egészen az ajkáig, amitől úgy tűnhet, mintha a szájának egyik sarka folyamatosan gúnyos mosolyra húzódna.

Aaron az orrát ráncolja egy darabig, majd kelletlenül feleli: - Egyszer láthattam csak kívülről, amikor az engem hurcoló matróz ügyetlenségében fellökött és leesett a fejemről a szemkötő. Menekülés közben pedig nem igazán a táj csodáira koncentráltam. Szóval ez minden.

Csalódott zúgolódás fut végig a Vadászokon.

- Mi történt a többiekkel? - kérdezem halkan, hangom mégis eljut Aaronhoz, mert tekintetét egyenesen a szemembe, a lelkembe fúrja, és tudom, hogy nem fog kegyes hazugságokat előadni a kedvemért. Az igazságot kérem tőle, ő pedig megadja nekem.

- Karen nem jött velünk, de ezt te is tudod - kulcsolja össze kezét a térdén. - Valahol egy közönséges kórházban gubbaszt Josh-al, bár nem hiszem hogy tudja fizetni az ellátását.

- Karen bármire képes, ameddig Josh életben van - jelenti ki Lily.

- Miféle élet az - mordul fel Meliton. - A helyében megköszönném, hogy az univerzum ilyen kegyes volt, és van amit eltemethetek.

- Josh igenis életben van! - vágom rá hirtelen dühvel, mert felrémlik előttem hullasápadt, víz alatt lebegő arca, és elfog az émelygés.

- Eltértünk a tárgytól! - kocogtatja meg Uforth hatalmas öklével a boros kupáját. Veszek néhány mély levegőt az orromon át, és visszafordulok Aaronhoz.