4. fejezet

471 22 1
                                    

Már egy hete, hogy megszöktem az Arkham-ból. Ez alatt a hét alatt meghúztuk magunkat az Ace Vegyszergyárban. A két fickó akit segédemnek fogadtam már kezdtek türelmetlenkedni és panaszkodni. Mindig megnyugtattam őket, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy újabb birodalmat építsek. És erre egy hét után jött el az idő.
- Fiúk! - álltam ki az egyik korláthoz és lekiáltottam az éppen kártyázóknak - Itt az idő! Szedjétek a cuccaitokat és indulunk.
Visszamentem az irodámba, felvettem a kabátom és magamhoz vettem a pisztolyomat, majd lecsúsztam a korláton. A két fickó már a golyóállóban fogadott.
- Ez mind szép és jó, de nem hozzám illő. - mosolyogtam, majd elindultam az egyik fa doboz felé és kutakodni kezdtem benne. Kivettem két bohóc maszkot es oda dobtam nekik:
- Ezt vegyétek fel! - mondtam, majd két AK-47 - est vettem ki a dobozból és át adtam nekik - Ez is a tiétek.
Felhúzták a maszkot és a hátukra dobták a fegyvereket:
- Hová megyünk főnök? - kérdezte az egyik.
Egy hatalmas mosoly húzódott az arcomra:
- Majd megtudjátok. - mondtam, majd megindultunk az egyik raktár felé.
Kinyitottam egy ajtót, ami egy garázsba vitt. Semmi sem volt bent csak egy fekete furgon, ami még régebben rejtettem el itt.
- Először is, ki tud vezetni? - kérdeztem - miközben egész testtel hátra fordultam, de a kocsi felé haladtam továbbra is. Az egyik férfi feltette a kezét.
- Remek... - gondolkodtam el, de eszembe jutott, hogy még a nevüket sem tudom - Hogy is hívnak?
A férfi arcán látszott, hogy meglepődött valamiért:
- Dean. - mondta.
Dean. Milyen szép név.
- Ismertem egy Dean-t. Régen. Őrült egy fazon volt. - nevettem fel.
Az egyik falra szerelt tárolóból elővettem egy slusszkulcsot és Dean-nek dobtam:
- Akkor te vezetsz.
Beültünk a furgonba. Ők ültek elől, amíg én egyedül hatul.
- Hova megyünk? - fordult hátra a másik fickó.
Elmosolyodtam:
- Visszaszerezzük ami az enyém. Vezess a Park street-re. - parancsoltam rá Dean-re.
Ő a gázra taposott és megindult. Ki a garázsból egyenesen a főútra.
- Azért próbálj meg beolvadni a többiek közé! - hajoltam előre - Még nincs itt a feltűnés ideje.
A furgon egyre lassult és ez által beolvadtunk a többi autós közé. Durván húsz perc volt mire elértünk az uticélunkhoz. Félre csaptam az ajtót és kiléptem a furgonból. Egy nagyot szippantottam a levegőbe:
- De rég éreztem a város ezen részének a szagát. - mosolyogtam.
A két segédem is kiszállt:
- Miért is vagyunk itt főnök? - kérdezte Dean.
Arcom unottá változott, miközben feléjük fordultam:
- Olyan sokat kérdezősködtök. - mondtam - Nem kell. Higgyetek nekem mindent elmondok nektek a maga idejében. - ráncigáltam meg Dean-t a golyóállójánál fogva.
Kifújtam a levegőt és megigazítottam a golyóállót:
- Megnyugodtam. - jelentettem ki, majd az egyik bárra mutattam - Az ott az enyém. Legalábbis az volt. Anno. De most visszaszerzem! - nevettem fel, majd Dean arcához nyomtam a tenyerem lévő mosoly tetoválást - Látom te is nagyon örülsz.
Arcán látszódott a félelem amit irántam táplált, de ez nekem csak tetszett. Végre sikerült ezt is elérnem. A másik pasasra néztem továbbra is mosolyogva.
- Te! - kezdtem felé sétálni - Téged hogy hívnak? - kérdeztem.
Az alakban még a szar is megállhatott. Úgy állt mint a cövek:
- Peter. - dadogta.
A zsebembe nyúltam és kivettem egy kis eszközt, amit én magam tákoltam össze még régebben.
- Ez egy ECM jammer. Tudod az mire jó? - értetlen arccal nézett rám - Zavarja a telefonok által kibocsájtott sugarakat. Így amikor bemegyünk senki...
- Nem értesíti a rendőröket. - vágott közbe Dean.
- Így van! - kiáltottam fel, majd elővettem pisztolyomat és sétabotomat - Induljunk. - mondtam és sétálni kezdtem a bár felé.
A hátsó ajtót két öltönyös alak őrizte. Mindkettőt fejbe lőttem, majd mutattam Peter-nek, hogy helyezze fel az eszközt a falra. A fiúk lehúzták maszkjukat, majd Dean kinyitotta előttem az ajtót. A konyhán keresztül a hatalmas bár részre mentünk. A közelünkben lévők összehúzták magukat, vagy sikítottak, de a többiek nem tulajdonítottak nagy figyelmet ennek a hangos zene miatt. A VIP asztalnál megláttam a bár két tulaját, ezért megindultam feléjük. Átverekedtük magunkat a tömegen, majd eléjük álltam Dean-nel és Mike-kal az oldalamon.
- Örömömre szolgál látni titeket. - mondtam.
A két fickó csak értetlenül nézett rám. Megforgattam szemeimet:
- Mondom, örömömre szolgál... - ordítottam, de a zenétől semmit nem hallottak belőlem.
Lecsavartam a pisztolyomról a hangtompítót és három golyót eresztettem a plafonba. Erre a zene elállt és mindenki csendben maradt.
- Köszönöm! - mondtam - És most mindenki húzzon innen a francba! - kiáltottam fel mérgesen.
Az emberek ijedtem távoztak a ki- és bejáratokon.
- Végre. - csavartam vissza a hangtompítómat - Szóval... - igazítottam meg kabátomat - Örömömre szól... hagyjuk a francba. Csak üssétek le és dobjátok a furgonba őket! - parancsoltam a két emberemnek.
- Ne, J... - állt fel Rodrigo, de Dean a fegyvere tusával leütötte.
Felkapták őket és kivitték, ahogy kértem. Én felmentem az emeletre és körül néztem. Bementem a régi szobámba. Az egyik szekrényhez sétáltam, ami már akkor is ott volt, amikor a hely enyém volt. A lécek amiből állt üregesek voltak. Elővettem a késem és az egyik helyen kivágtam belöle egy négyzet alakú darabot. Egy kis, arany kulcs volt a lyukban. Kivettem, majd a szembe lévő falhoz mentem és bezúztam azt. Lerántottam a gipszkartont és egy széf volt a falba építve.
- Milyen jó ötlet volt ez. - mosolyogtam.
Kinyitottam a széfet a megfelelő kombinációval, majd az abban lévő acéldobozt a kulccsal. Egy rakás pénz volt mögötte, kötegekben. Kivettem őket és beraktam a kabátomba. Egy telefon s még bujkált a széf aljában. Abban volt benne az összes olyan szám ami még jól jöhetett. Visszamentem a furgonhoz. A két fickó, már megkötözve, zsákkal a fejükön feküdtek hátul.
- Gothami kikötők! Gyorsan! - mondtam Dean-nek.
Ő rá taposott a gázra és eltűnt a bártól. A két fickót egy raktárházba vittük, ami tele volt fa dobozokkal. Letérdeltettem őket középen, majd elővettem az ütőm és a pisztolyom.
- Mit érsz velünk holtam? Nincs szerződésed a helyről! - ordított rám Rodrigo.
Lehajoltam és állánál fogva felemeltem tekintetét:
- Ne aggódj, az ügynökeim már régen elintézték a papírokat. - mosolyogtam rá - És most játék!
Széttártam karjaimat, majd ütőmmel rájuk mutattam:
- Gondolom ismeritek a kő-papír-ollót. Ugyan ezt fogjuk játszani, csak Joker-esítve. Ütő-pisztoly-élet. - nevettem fel - A nyertes mindent visz. - nagy mosoly húzódott az arcomra - Beleértve a másik kettő hulláját.
Az pisztolyt a földre helyeztem, majd megpörgettem. Csak forgott és forgott, körbe körbe. A csöve hol rám, hol a másik kettő delikvensre mutatott. Aztán csak lassult. Amikor megállt a cső Rodrigo-ra mutatott.
- Már tudjuk kié lesz a pisztoly. - rúgtam elé - Már csak az a kérdés, hogy az ütőre ki teszi a kezét.
A földre dobtam az ütőt és megpörgettem. Minden ugyan úgy történt, ahogy a pisztolynál, kivéve egy aprócska részletet. A nyertes Mike lett ezúttal. Szemeim nagyra nyíltak és lehajoltam, hogy megvizsgáljam az ütőt:
- Ez lehetetlen. Nálatok állt meg a két fegyver. Ez azt jelenti, hogy... - mosolyogva rájuk néztem, még mindig lehajolva - Enyém az élet.
Az eddig kissé flegma vigyoruk, egy teljesen ijedt arcra váltott. Megfogtam az ütőt és felegyenesedtem:
- Már csak az a kérdés, hogy hogyan játsszuk le a dolgot. Ameddig az egyik szenved öljem meg a másikat? Vagy szépen sorjában mindenki meghal. - elkezdtem fel le járkálni, mert képtelen voltam döntésre jutni.
Megfogtam a zsákot ami az egyikük fején volt anno, összegyűrtem, majd mögéjük léptem. Megálltam Rodrigo mögött és vállára tettem a kezem:
- Döntöttem. - mondtam teljesen nyugodt hangon, majd szájába tömtem az összegyűrt zsákot. - Remélem kapsz levegőt, mert végig nézed Mikey halálát. - nevettem és elővettem a borotvámat, majd elvágtam Rodrigo torkát - Azt ajánlom lassan vérezz el.
Ez után Mike szájába is zsákot tömtem, majd felvettem az ütőmet és elkezdtem a fejét célozgatni.
- A szemeim még a régiek, csak a látásom nem. Szóval azt ajánlom ne mozogj, mert a végén még elvétem.
Pár másodperc után egy jól irányzott ütést mértem a férfi tarkójára. Arccal s földre dőlt. Látszott, hogy a koponyája betört. A szemgolyója kiugrott a helyéről és elgurult.
- Hazafutás! - nevettem, majd még egyet a fejére ütöttem.
Már csak a lábai remegtek. Hulla volt. Rá mosolyogtam Rodrigo-ra. Ő már a földön feküdt, sápadtan és vérben úszva. Leguggoltam hozzá és arcába hajoltam:
- Látod. Így működik ez. Én vagyok a gazda, ti pedig a kutyák. Elmentem itthonról és ti addig rosszalkodtatok, de most vissza fog állni a rend.
A férfinek felakadtak a szemei és meghalt. Felálltam majd intettem az embereimnek, hogy jöjjenek hozzám:
- Helyezzétek el a két hullát az asztalnál. - parancsoltan nekik.
Ameddig ők tették amit tenniük kellett én kimentem az autóhoz és egy táskát dobtam a vállamra, majd visszamentem a raktárba. A fiúk már az asztalhoz rakták a két hullát, sőt még kártyát is adtak a kezükbe, mintha játszottak volna.
- Na ez aztán a szép munka! - tapsoltam meg őket, miközben az asztalhoz mentem.
Letettem a táskát, majd kivettem belőle egy hatalmas, házi készítésű bombát és az asztal aljához rögzítettem, a kioldóját pedig az egyik piás üveghez kötöttem.
- Ez így remek lesz! - csaptam össze kezeimet, hatalmas mosollyal az arcomon - Húzzunk innen! - álltam fel.
A fiúk még egy-két simítást végeztek a helyszínen, majd követtek. Visszaültünk a furgonba, a szokásos módon.
- És most? - kérdezte Dean.
- Menjünk látogassunk meg egy régi ismerőst. - mosolyogtam - Vagy mondjuk inkább barátnőt.

Harley Quinn: Elfeledett Szerelem /BEFEJEZETT/Où les histoires vivent. Découvrez maintenant