Te kellesz

Oltári nagy hiba

PISTI POV

Remegek a dühtől, miközben fekete bőröndömet tuszkolom be a kocsiba. Egy utolsó pillantást még vetek a házra, melyet otthonomnak neveztem az utóbbi jópár évben. Többé nem fogok visszatérni ide. Soha többé, ennek már vége, lezártam. Még egyszer, utoljára.

Mivel nincs máshova mennem, a stúdió felé veszem az irányt. A cuccaim egy része már úgyis ott van. Valahogy legbelül tudtam, hogy erre haladunk Anitával, mégis küzdöttem ellene, hogy így legyen. Annak ellenére, hogy tudtam, minden felesleges.

Hogy fáj-e? Kegyetlenül. Volt egy világom, egy életem, és most, mintha kirántották volna a lábam alól a talajt. Építgettem egy kártyavárat, ami összedőlt. A faszom ebbe a szentimentalista búvalbaszott hangulatba! Én csak... Le akarom inni magam. Az majd segít. Állítólag.

Az első aki eszembe jut, az Jani, ki más... Bár kétlem, hogy ráérne, elvégre szombat van, ilyenkor mindig a csajával lógnak, mégis tárcsázok.

- Szia Jani!

- Szia Pisti, baj van? - kérdezi.

- Ráérnél picit? Itt vagyok a stúdióban.

- Perszer, Orsi megint elutazott a hétvégére, fél óra és ott vagyok!

Leülök a konyhába és várok. Az, hogy egy újabb hétvégét töltünk együtt, nagyobb örömmel tölt el most, mint kéne. Magányomat  ma csak Jani tudja enyhíteni, és ez egyszerre rémisztő és kellemes. Nem akarok belegondolni, hogy miért ő az egyetlen személy, akinek a társaságára most vágyok. Hülyeség is, hiszen nincs ebben semmi furcsa. Jani több, mint egy barát. Nem a buzis értelemben! Sokkal inkább a... És nem tudom a mondat végét. Ő nem a barátom. Nem is a legjobb barátom. Ő ennél több. Ő az a személy, akit nem csak megtűrök magam mellett, de akinek még a legszarabb helyzetben is vágyok a társaságára.

Észre sem veszem, mikor megérkezik, olyan halk, mint egy macska. Erre a gondolatra mosolyra húzódik a szám. És örömömet még tudja fokozni, mikor elkezd kipakolni a bevásárlótáskából, ami olyan hatalmas, hogy alig bírja az asztalra emelni egy kézzel.

Előkerül több dobozzal is a kedvenc sörömből, több zacskónyi chips, üdítő és a kedvenc pálinkám is az asztalra kerül.

- Rendeltem kaját, bármelyik pillanatban itt lehet az is.

- Köszönöm. - ennyit tudok kipréselni magamból, pedig legszívesebben megölelném és el sem engedném.

Teljesen elérzékenyülök. Szerencsére épp csenget a kajafutár, így ez kizökkent.

Jani leteszi elém az asztalra a pizzát, egy-egy hideg sört kint hagy, a többit a hűtőbe pakolja, majd leül velem szembe. Nem szól semmit, tudom, hogy arra vár, hogy én szólaljak meg.

- Szakítottunk. - töröm meg a csendet.

- Nagyon sajnálom Pisti! - néz rám szomorúan.

- Ide költözhetek amíg nem találok valami más helyet?

- Persze, akár örökre is! - nyugtat meg. És több szó nem is esik a témáról. Nincs is rá szükség. Az, hogy beszélünk róla, nem javít a helyzeten, akkor meg minek?

Az első sört egyszerre ledöntöm, de Jani rögtön kezembe adja a következőt. Két feles poharat is letesz az asztalra.

- Töltsek?

- Naná!

Koccintunk, majd a pálinkát is a sör után küldöm. Jani rögtön újratölti a poharam, az övé viszont üres marad. Nem erőltetem, tudom, hogy így is többet ivott, mint szokott. Én viszont leküldök még három felest fél órán belül és a sört is benyakalom. Az utánpótlás folyamatosan érkezik, de lassítok a tempón, nem akarok rosszul lenni. Ezt a gondtalan állapotot szeretném kiélvezni.