4.rész

1.5K 145 19
                                    

Vasárnap. A pihenés, a lazulás napja, amikor kiheverjük a hét fáradalmait, és felkészülünk a másnapra, ami újabb nehéz hetet indít. De persze nem ebben a házban. Reggel álmosan cammogtam az ajtóhoz, amin valaki szüntelenül kopogtatott. Kinyitottam, és Namjoon állt velem szemben. 

-Jó reggelt! - köszöntöttem. 

-Neked is. Van samponod? - kérdezte, én pedig köpni-nyelni nem tudtam. Az alapból furcsa volt, hogy miért kérdezi, én egy ápolt és tiszta nő vagyok, természetes, hogy van nálam sampon. A másik, miért tőlem kér? 

-Ööö...van, persze, hogy van. De..tudod...minek az neked? Alig van valami a fejeden, ráadásul miért pont tőlem kérsz? Férfiaknak való sampont nem tartok. 

-Már senki nem ad nekem semmit. - biggyesztette le a száját, mire összevont szemöldökkel néztem rá. 

-Ez nem lep meg. Miért nem mész le a boltba, és veszel? - kérdeztem, mert először arra gondoltam, hogy az a leglogikusabb. Aztán az jutott eszembe, mi van, ha nem teheti meg, bár ezt hamar elhessegettem, mert annak, akinek a legmárkásabb cipő van a lábán, és olyan kocsija, hogy mindenki irigyli, kizárt hogy pont samponra ne legyen pénze. 

-Mert minek vegyek, ha neked van? - kérdezte röhögve, én pedig szemeimet forgatva adtam neki oda. Boldogan indult a saját lakásába, meg sem hallotta, hogy utánaszóltam, miszerint: " Hozd majd vissza! ". 

Amint bezártam az ajtót, abban a pillanatban megrezzent a telefonom. Ismeretlen szám küldött SMS-t. Megnéztem mit ír, és ijedten néztem körbe, hogy esetleg hol van kamera a lakásban. 

" Én a helyedben új sampont vennék. Úgy látszik már téged is kereskedőnek néz

" Honnan tudod a számomat, meg úgy azt, hogy sampont adtam neki? Felettem laksz, ráadásul még csak le sem jöttél.

" Ne felejtsd: én mindent tudok... "

Úgy járkálok a lakásban, hogy folyamatosan azt nézem, hol van egy távcső, vagy valami mozgásérzékelő szerkezet, mert nem létezik, hogy Jin tényleg mindig, mindent tudjon. Ilyen nincs. Úgy döntöttem, ha van egy kis szabadidőm, akkor elmegyek vásárolni, úgysem néztem még meg a közeli boltot. Útközben összefutottam Hoseokkal, aki szintén oda igyekezett, ezért együtt indultunk el, és közösen jártuk be az egész helyet. 

-Ő ott nem Jungkook? - mutattam hirtelen egy srácra, aki tetőtől talpig feketében bóklászott és úgy haladt a sorok között, mint valami szellem. Fején sapka, arcán maszk, egy olyan nappali betörő feelingje volt. 

-De igen. Induljunk el a másik irányba. Ne zavarjuk meg. -húzott el Hoseok, én pedig ebből azt szűrtem le, hogy Jungkook egyedi viselkedését mindenki tolerálja. Nem zavartuk meg, akkor inkább tényleg menjünk máshova mi. 

A lépcsőházba felérve megtorpantam. A lakásajtóm előtt bőröndök tömkelege állt, a földön pedig egy lány kuporgott. Amint észrevett, felállt és a nyakamba ugrott, reagálni sem volt időm az egészre. 

-Jisoo! Annyira örülök, hogy látlak! - ölelt meg szorosan, én pedig még mindig csak álltam, de gyorsan el is toltam magamtól mikor tudatosult bennem, ki is támadt le éppen. 

-Yejin, mit keresel te itt? 

* 5 évvel korábban * 

- Nézzétek, itt jön - suttogtak össze előttem is, és a hátam mögött is a folyosón lévők. 

- Annyira sajnálom Yejin-t, hogy egy ilyen lánnyal kellett dolgoznia. Nem is értem, hogyan tudta megtenni. Én már régen leugrottam volna valahonnan, minthogy még mutatkozzak is. 

Őrült szomszédok I.(BTS) ~ BefejezettWhere stories live. Discover now