Üzenet nekem.

Első fejezet

A forró nyári napsugár melegséggel töltötte el a Pláza Bevásárlóközpont kajáldái előtt szemétben fulladozó emberek forgatagát. Fiatal és idős pacákok váltogatták egymást a különböző gyorsétterem lánc helyi kiszolgáló helységei előtt kígyózó sorokban. A kínai büfé felől hatalmas gőz áradt, és bekebelezte az ott dolgozók nagy részét.

Ora jókedvűen mosolyogva huppant le a Zarával szemben levő székre az étkezde legszélén. Egy vastag gipszkarton pult takarást nyújtott a vásárló emberek kíváncsi tekintete elől.

– Képzeld – fújt egyet Ora –, tegnap karambolozott az 1-es villamos egy busszal, így pótlóbusz volt kiírva, szóval úgy döntöttem inkább sétálok. Bocsi, hogy késtem!

– Semmi baj, take a sit! Te by the way, mit készülsz zabálni?

– Szerintem elnézek a KFC-be, bár rohadt csípősek ott a dolgok. Te?

– Öm – mélázott el a lány –, még fogalmam sincs. Nem voltam mostanában a KFC közelében. Ott mit adnak? – húzta el a száját.

– Akkor mi lenne, ha elnéznél – bökött fejével a kajálda felé Ora –, én meg addig itt maradnék a cuccal?

– Akár. – Beharapta alsó ajkát, majd megindult a roppanós csirkeszárnyak felé.

Ora magára maradt a két fős asztalnál, és pár pillanat múlva különös szorongás kerítette hatalmába. A telefonján fel-felvillanó snapchat ablakok nem tudták lekötni a figyelmét. Idegesen szorongatta a már egészen verejtékes telefont, és ide-oda kapkodta a fejét a tömeg legszélén. Ő maga sem tudta, mi történik vele, miért érzi, hogy a szíve a torkában dobog. A körülötte hangoskodó emberek zaja hirtelen eltompult, és Ora érzékei teljesen megdermedtek, látása homályos lett. Megrázta a fejét, és maga elé nézve próbált fókuszálni. Úgy érezte a bőre mindjárt darabokra szakad, és az eleven hús kikel alóla. Nehéz léptek sora ütötte meg fülét a háta mögül. Mintha feje ólomból lenne, hirtelen el akart válni a nyakától. A léptek egyre csak közeledtek és közeledtek, amíg azokat maga mellett nem hallotta, nem mert felnézni az öléből. Egy vézna, hideg kéz pihent meg a vállán. Úgy érezte, mintha ereiben a vér megfagyott volna a hűvös érintéstől. Ora nem tartotta magát gyáva embernek, most mégis moccanni sem mert. Vagy talán nem is volt rá képes. A hideg, mintha bejutott volna a vérkörébe, szétáradt a lány testében, és érezte, ahogy a szíve minden egyes dobbanásával többet és többet pumpál ebből a drogból. A látása, mintha élesedett volna, maga előtt három fiatal srácot vélt felfedezni, amint egymás kezét fogva, csukott szemmel ülnek, lábuk összeér. Ora vállát megszorította a vékony, de erős kéz, arra késztette, hogy nézzen a birtokosára. Amikor felnézett, egy nagyon sovány, fiatal férfit látott, sötét hajába egy kanári szín tincs vegyült. Elengedte a lányt, és elindult a három immár mormoló fiatal felé. A fiúk közül a középső rámeresztette vérben forgó szemeit, majd az asztalt megkerülve felállt, és nagyon lassan közeledett a kanári hajú felé. Amikor már csak egy lépés választotta el őket egymástól, a vékony, fakó bőrű, kanári hajú férfi lendületből megragadta a kigúvadt szemű tagot, és az üvegkorláton keresztül lerántotta a harmadik emeletről az alagsor mélyébe.

Ora a rémülettől földbegyökerezett tagokkal kapaszkodott, és sikított, ahogy a tokából kifért. Szédült, tüdeje hirtelen telt meg levegővel, akárcsak egy újszülötté.

– Hé! – Zara magasodott fölötte és erőteljesen rázta vállainál fogva. – Mi történt?! Ora, válaszolj!

A leányzó leállt a sikítással, és körülnézett. Az asztaloknál az emberek tátott szájjal meredtek rá. Egy bociszemű kisfiú szájából kiesett a falat hamburger, amit éppen majszolt.

Ora a korláthoz sietett, és a mélybe meredt. Semmi arra utaló jelet nem látott, hogy történt volna bármi is. Fejét odakapta, ahol azelőtt a háromtagú fiúbanda ücsörgött. Hűlt helyüket sem lelte.