7.

782 57 4
                                    

Lauren szemszöge

3 nappal azután, hogy kihallgattuk Normanit és a pizzát is megettük, elugrottunk a belvárosba. Épp kézenfogva sétáltunk, mikor egy ismerős hangot hallottam.

- Csajok!

Megpördültem és Harryvel találtam szemben magam.

- Kacsójukat csókolom - udvariasan meghajolt előttünk. - Mi járatban errefelé?
- Hanyagold ezt a beszédstílust - Camila unott hangját hallottam mellőlem, mire én csak mosolyogva megráztam a fejem.

- Most miért kell engem bántani? - kapta kezét a mellkasához a göndör fürtös srác.
- Csak az igazat mondtam.
- Ah, összetörted a szívem! - és ekkor térdre borult előttünk.

- Nem gondolod, hogy színészkedned is kéne? - játékosan beletúrtam a földön térdelő fiú hajába.
- Tényleg kéne? - nézett fel rám csillogó szemekkel.

- Lauren... - csípte meg Camila a derekam. - Ne adj már neki ilyen közveszélyes ötleteket.
- Attól még, hogy lentebb vagyok, mindent hallok! - Harry sértődötten leült a földre összefonta karjait a mellkasa előtt.

- Jól van, jól van. Bocsánat - barátnőm felé nyújtotta a kezét, hogy segítsen neki feltápászkodni.

Harry leporolta a nadrágját, majd mivel az állítása szerint sietett, megölelgetett minket és elköszönt.

- Erre nem igazán tudok mit mondani - fújta ki Camila magát.
- Hagyjuk inkább! - megragadtam a kezét és elkezdtem magam után húzni.
- Hova megyünk, Laur? - kérdezte.
- Majd meglátod.

xxx

Egy rövid séta után megtaláltuk az autót a parkolóban és egy cetli volt rajta.
Azonnal felkaptam a sárga cetlit, amin ez állt.

"Dögölj meg, Jauregui!"

- Hát ez haláli - gyűrtem össze a papírdarabot és a zsebem legmélyebb bugyraiba engedtem.
- Ne is foglalkozz vele Laur - lépett közelebb Camila.
- Úgy nézek ki, mint aki foglalkozik vele? Inkább innék egy capuccinot - nevettem fel, mire ő elmosolyodott. Aztán el is komorodott.

- Nem tudnánk az egészet előlről kezdeni? - kérdezte halkan.
- Tessék?
- Ismerkedjünk meg. Újra.

Nyeltem egy nagyot.

- És ezt hogy érted?
Szótlanul megpördült és ott hagyott.
Ott álltam tanácstalanul, mint egy balfék és nem tudtam, mit kéne csinálnom. Be kéne ülnöm a kocsiba és megkeresni őt a városba?
Dehogy. Akkor szólt volna.

Megrántottam a vállam, tudjátok, úgy, mint amikor valaki le se szarja, mi történik körülötte. Csakhogy én nem így éreztem, közel sem. Beültem az autóba és idegességemben dobolni kezdtem a kormányon.

Egy ideig elbambulhattam, mert Camzi hangját hallottam bal oldalról, pontosabban az ablak felől.
- Szia - mosolygott félénken.
- Szia... - engedtem el a kormányt, miközben szép lassan felpillantottam.

- Elég magányosnak tűntél, szóval gondoltam hozok neked valamit inni. Nemrég vettelek észre és pont a kávézó felé tartottam, szóval... bocsi, ha nem szereted... - hadarta és a kezembe nyomta a gőzölgő poharat.

- Mi van benne? - néztem mélyen a szemébe.
- Capuccino. Csak úgy választottam. Megérzés.

Elakadt a lélegzetem.

Ébredő MúltWhere stories live. Discover now