6.rész

926 65 2
                                    

Egészen jól elvoltunk az aqua parkban. Harryről viszont még mindig semmi hír.
Miután már mindenki elkészült a fürdés után és Zayn is tökéletesen beállította a haját, már indultunk is vissza a táborba. Kb. este 6 órára értünk vissza, de Harry még mindig a kórházban van.

Két órával később viszont Lucyt felhívták a kórházból, hogy Harry eszméletét vesztette út közben, de nem tudják ennek mi az oka. Még mindig nem ébredt fel.
Amikor ez kiderült, a mi szobánkban voltunk és Louisból újra kitört a sírás. Próbáltuk vigasztalni és megnyugtatni, de nem ment valami fényesen. Louis egyre jobban sírt, amitől Hope és Kylie is kikönnyezett. Ez persze hatással volt rám is és 'követtem' példájukat. Zaynen is látszott, hogy elérzékenyül, de nem sírt. Látszott, hogy próbálja visszatartani. Sikerült is neki. Zayn egy erős srác.
Amég a két lány Louist ölelgette és vigasztalta, addig én egyedül, magányosan kuporogtam az ágyamon. Térdeimet magam elé húztam és úgy ültem. Zayn mellettem ült és nézte a feszengő személyeket. Mikor látta, hogy könnyeim egyre jobban útnak indulnak, közelebb húzódott, majd átölelt. Kicsit meglepődtem, de nagyon jól esett. Lassan mögém kúszott, majd lassan az ölébe húzott. Gyengén, mégis védelmezően karolt át. Nagyon megnyugtató volt és tényleg nagyon jól esett, hogy valaki törődik is velem. Még ha máskor nem is, legalább most, amikor szomorú vagyok.
Mind felajánlottuk Louisnak, hogy alhat valamelyikünknél, hogy ne legyen magányos, de azt mondta meg lesz egyedül is. Örültünk volna neki, ha most nem egyedül van, de ráeröltetni sem szerettük volna.

-Szerinted Harry holnapra rendben lesz? -vettem le tekintetem a plafonról, majd Zaynre szegeztem.

-Biztosan. De ha holnapra nem is akkor, holnap utánra biztos.

Ott abban a pillanatban nagyon magányosnak éreztem magam, ugyanis Louinak ott van Harry, aki most igaz, hogy kórházban van, de máskor a nap 24 órájában óvják egymást és annyira szerelmesek.
A lányoknak is van pasijuk odahaza, akikkel már régóta együtt vannak és elmondásuk szerint, felhőtlen a kapcsolatuk.
Zaynnek nem tudok az ilyen szerelmi ügyeiről, de gyanítom, hogy odahaza várja őt egy nagyon csinos, kedves lány, akinek majd az állomáson gyakába ugorhat, ezzel jelezve, hogy szereti és, hogy mennyire hiányzott neki.
És most pedig itt vagyok én. Egy csődtömeg. Egyszer volt barátnőm talán még általánosban. Talán 13-14 lehettem. Két hét után szakítottunk is, mert rájöttem, hogy a fiúkhoz vonzódom. Azóta sem sikerült felszednem valakit, de még csak randira sem mentem. Volt pár lány aki elhívott, de én mindegyiket udvariasan visszautasítottam. Most pedig itt fekszem. Teljesen magányosan. Egy szobában egy félistennel. Akinek biztosan van barátnője is. Bár ki tudja...lehet, hogy jobb lenne beszélgetni vele.

-Zayn, neked van barátnőd?- kérdeztem egyszerűen, megtörve a hosszas csendet.

-Nincs. -rázta meg fejét.- És neked?

-Nekem sincs. Én örökre egyedül maradok. -sóhajtottam.

-Dehogy is! Niall ne mondj már ilyeneket! Akkor én mit mondjak?!

-De mondok. Engem senki sem szeret. Egy szerencsétlen vagyok. Ellentétben veled, aki tökéletes és tuti, hogy hemzsegnek körülötte a csajok.

-Nem vagyok tökéletes. És igen is sokan szeretnek, sőt imádnak téged. Ott van pl. Harry, Louis, Hope, Kylie, az összes táborozó,Lucy, a családod, az otthoni barátaid és itt vagyok én is Niall. Én is szeretlek téged! Talán túlságosan is... -halkult el az utolsó mondatánál.

Nem tudtam, hogy értette az utolsó mondatod. Nem is nagyon hallottam, de ha igen, akkor nem hiszek a fülemnek!

-Én is szeretlek téged, Zayn! -mosolyogtam.

Zayn alsó ajkát beharapva, nyúlt át kezemért, amit oda is nyújtottam neki. Megragadta és el sem engedte. Mivel nem volt olyan messze a két ágy, simán tudtuk egymás kezét fogni. Így szorongattuk egymás kezét egy darabig, de aztán egyet értettünk, hogy háton fekve, mindkettőnknek nagyon kényelmetlen, ezért hasra feküdtünk, majd újra egymás keze után nyúltunk. Egy darabig csak néztük egymást, de aztán mindkettőnket elnyomott az álom. Kézen fogva aludtunk el.
Igaz, hogy nem vagyunk egy pár, de életem eddigi legromantikusabb pillanata volt.

Haliii, tudom nem lett a leghosszabb rész, de így akartam befejezni. Ebben a részben viszont már több Ziall volt (mert erről szól a könyv😂🙄) . Szerintem nem sikerült olyan jól a végén ez a cukiságbomba, de mindenesetre én elolvadtam, miközben írtam.

Ui.: Hamarosan (!) elkezdek egy új könyvet Sweet Creature címmel, ami Larry-s történet lesz.

~L
💜

Does he know? |Ziall ff| 	•Befejezett•Where stories live. Discover now