Sötétben is Világos

Gyomlálunk

Nem volt valami fényes a helyzet. Ott áltam egyedül egy fogollyal és egy fogva tartóval. Ekkor Tüske megmozdul, mire én ösztönösen támadó állásba vágtam magam ( sosem gondoltam, hogy a hat évesen vett karate óráknak lesz értelme). Nem volt időm meglepődni saját mozdulataimon, mert Dr.Tüske felém dobott valamit, aminek nem örültem volna, ha eltalál. Hátranéztem és a mögöttem lévő oszlopba fúródva egy fullánkot láttam. Össze-vissza kapkodtam a fejem Tüske és az oszlop között.
BUMM!
Az oszlop eddig bírta és összeomlott ami nem kicsi porral járt. Hirtelen ötletem támadt: odaugrottam a törmelékek közé, és kikaptam a fullánkot. A port kihasználva a még most is prüszkölő Tüske felé hajítottam a szilánkot. Ha a célzott személyt nem is, de az alatta lévő emelvényt eltaláltam, így ellenfelem elvesztette egyen súlyát. Fogja kiszabadult markából és pont időben rugaszkodott el a már omladozó  szökőkútról. Tüske alatt összedőlt az építmény, mi pedig kihasználva az alkalmat támadtunk.
Mire a szörny felocsúdott körbevettük. Én előtte álltam társam pedig mögötte. Mindketten vártunk a megfelelő pillanatra.
3, 2,
1...
Egyszerre rontottunk Dr. Tüskére, aki gonosz vigyorral az arcán nézett engem. Két méter választott el a szörnytől, amikor
valami gyomorszájon csapott.
A lökés vagy tizenkét méterrel sodort el a romoktól. Tüske komótos léptekkel jött felém, háta mögött valami sötéttel, ami talán...
... a farka volt ?!?!
És valóban, Tüske mögött egy skorpiófarokhoz hasonló dolog volt összeköttetésben a hátával.
Nagyon közel volt már hozzám amikor társam ott termett előttem és sürgető tekintettel nézett rám mintha azt mondaná: ha most nem tűnünk el innen, olyan fasírt lesz belőlünk, hogy még a menzán is jobbat esznek. Felkászálódtam a földről, mire ő a kezembe nyomott egy tőrt. Újdonsült fegyveremmel valamivel jobb kimenetelű párbajra számíthattam.
A penge bronzos fényű, csiszolt, kézreálló remekmű volt.
Végighúztam az ujjam a fémlapon, és mint egy szédülés fogott el emlékeim foszlánya.

Egy mezőn feküdtem, körülöttem megannyi virág. Ránézésre 4-5 éves lehettem.
Gondalatnul fetrengtem a fűben, amikor zörejt hallottam a mellettem lévő erdő irányából. Felültem és a cserjék közül egy gyönyörű szarvas ugrott elő. Látszólag nem zavartatta magát, mivel szökdécselt össze-vissza. A kis Sophie ekkor felállt és elindult az állat felé. Megigézve nézte fenséges szarvait, aranybarna szőrét, amelyen foltokban látszódott az ágak közt átszürődő napfény. Egy kiáltás vágta el a gyönyörű  képet: nagyanyja Sophie-t kereste. Akkor jutott csak eszébe, hogy már elég ideje van itt ahhoz, hogy nagyanyját az ájulás kerülgesse.
Elindult a magas fűben az út irányába, de még egyszer vissza nézett, azonban a szarvas már sehol sem volt. Amit viszont nem vett észre, az az egyik fa kérgébe fúródott aranyozott nyílvessző volt.

A hely változott és most nagyapja mellett állt és éppen egy nyilat illesztett az idegre. Most tartott életében először igazi íjat a kezében. Hat éves volt csupán aki nagyapjával együtt élvezi a fesztivál hangulatát. Öregapja odafordult hozzá hogy megossza tapasztalatát az éppen célozni készülő lánnyal, de csak ennyit mondott:  ,,Sose roncs gereblyével a falnak, szemléld távolról a dolgokat addig, amíg rá nem jössz a helyzet mit kíván!"
Ekkor hallotta először ez a mondatot, de sosem felejtette el. Célzott és lőtt, azonban mielőtt a nyíl a táblába fúródhatott volna Sophie  visszatért a valóságba.

Értetlenül ültem a földön egy gondolattal a fejemben: nagyapám mondata...

Tüske már harcolt így volt időm gondolkozni.  Szemléld TÁVOLRÓL a dolgokat...
Távolság...
-Megvan!
A tőrt a fülem mellé emeltem és céloztam. A célpont állandó mozgásban volt. Annyira féltem, hogy nem a kívánatos személy találom el hogy alig bírtam koncentrálni. Ekkor egy érzés, mintha gyomorszájon vágtak volna a szemem kiélesedett és az idő lelassult. Tüske kényelmes tempóban küzdött ellenfelével. Még... még egy kicsit...  a szemem már égett, de ráközelített a harcra. Nagy levegőt vettem és elhajítottam a tőrt. A penge betalált és lenyeste Tüske skorpiófarkát. Üvöltött fájdalmában, ezt kihasználva társam véget vetett életének.
Tüskéből arany porkupac lett amit legyözője kíméletlenül ( vagy csak az örömtől ) széttaposott.
Elindult felém, és amikor elért engem kezet nyújtott:
- Szia! Ella vagyok...
Nut Ella.