Darkside [D.M]

~Five~

Reggel az ablakon át beszűrődött a nap által megvilágított tó vize, piszkos zöld homályt vetve a szobára.
Mikor lementem a klubhelyiségbe, még túl korán volt hogy lemenjek reggelizni, viszont a diákok már lézengtek a szobában. A köynvespolcról levettem egy köynvet aminek a címe A hétszárnyas keleme háromszár felhasználása volt, és leülltem az egyik sarokba.

-Mi van Bloom, máris a házidat oldod?-horkantott fel vigyorogva Pansy és megállt előttem csípőre tett kézzel. Mögötte ott állt egy nagydarab, pufi arcú lány, és egy vékony, egérképű is.

-Mit akarsz Parkinson?-megforgattam a szemem és átnéztem válla fölött. Tekintetem találkozott a jeges szempárral. Nyeltem eggyet. Mikor lett ilyen tele a klubhelyiség? És neki miért kell itt lennie?

-Rám figyelj ha hozzád beszélek, sárvérű.-emelte fel a hangját a disznóorrú lány.
Unottan sóhajtottam és rá emeltem a tekintetem.
-Már elmondtam hogy nem vagyok sárvérű, a szüleim...-kezdtem bele de közbevágott.
-Veled meg mi van?-röhögött fel.
Értetlenül néztem körbe. Nem értettem hogy miről beszél, és hirtelen megijedtem hogy kócos a hajam, rosszul vettem fel a taláromat, vagy esetleg valami a fogam közé ragadt. Az sem segített a helyzeten hogy mindenki minket bámult.
-Mi?-kérdeztem félve.
-Mi baja a szemednek? Nem tudtad eldönteni hogy milyen színűt akarsz ezért kettőt választottál?-amint végigmondta a mondatot kitört belőle a nevetés. Néhányan felkuncogtak én pedig lehajtottam a fejem.

A szemem mindig is a gyengepontom volt. Ugyanis míg az egyik szemem anyukáméhoz hasonlóan szürkés-kék volt, a másik smaragdzölden csillogott, éppúgy mint apukámnak.

-És egyformán látsz mind a kettővel?-beszéd közben horkantás és nevetés szerű hangot adott ki, amitől még jobban egy ocsmány disznóra emlékeztetett.

Mérgesen felkaptam a táskámat és elvágtattam mellette. Megvártam amíg a kőfal résnyire nyílik és elhagytam a helységet.

...

Nem mentem reggelizni, inkább egyből az első órám termébe mentem, ami átváltoztatástan volt. Izgatott voltam, ugyanis ez volt az első órám, és nagyon érdekesnek találtam ezt a tantárgyat, ugyanakkor még mindig forrt bennem a düh. Miért nem tud Parkinson egyszerűen békén hagyni?

Az elsős, mardekáros diákok kezdtek beözönleni a terembe, de a körülöttem lévő padokba senki sem ült. Értetlenül néztem körbe, de mindenki lehajtotta fejét. Egy kedves arcú lány elindult a mellettem lévő padhoz, mire megörültem. Azonban ahogy a lány letette a könyvét a padra, Parkinson és csapata beért a terembe.

-Liftern!-szóllt élesen, mire a barna hajú lány felé kapta a fejét. Pansy összehúzta a szemét, lány pedig nyomban felkapta a könyvét és a terem másik felében keresett magának egy padot. Ez most komoly?

Sóhajtva dőltem hátra a székemben. Hát ez az év is jól kezdődik...Máris szereztem magamnak egy ellenséget, pedig nem is csináltam semmit.

-Evana, igaz?-hallottam meg egy fiú hangját, mire felnéztem.
A fiú volt a vonatról, a neve azt hiszem Blake, vagy valami ilyesmi...
Aprót bólintottam mire vigyorogva levágta magát mellém.

-Blaise vagyok, ha nem emlékeznél. Találkoztunk a...
-A vonaton, tudom.-mosolyogtam rá.
-Jól magadra haragítottad.-biccentett Pansy felé.
-Nem értem. Nem is csináltam semmit.-mondtam kicsit szomorúan.
-Parkinson már csak ilyen. Elég hogy egy parányit jobb legyél nála, már nem bírja a képedet, és halálra szekál.-vonta meg a vállát.

Megforgattam a szemem, és kinyitottam a könyvem, ugyanis a tanár bejött a terembe. Rögtön utánna sietősen belépett Malfoy. Lassan körbenézett a terembe és tekintete megakadt a három üres széken, ami körülöttem volt. Nagyot sóhajtva elindult felém, és leült a mögöttem lévő padba.

...

Nem igazán sikerült figyelnem az óran, ugyanis azon szorongtam hogy Malfoy mögöttem ül és minden mozdulatomat látja, de azért sikerült átváltoztatnom a gyufám hegyét tűvé. A tanárnő bólintott, mikor meglátta a félig gyufát, félig tűt az asztalomon, és mintha büszkeség csillant volna meg a szemében. Rajtam kívül csak Malfoynak sikerült valamilyen változást elérnie a gyufáján.

Óra végén mosolyogva léptem ki a teremből, és elindultam a hosszú, zsúfolt kőfalú folyosón a következő órámra ami bűbájtan volt.

Valaki azonban mielőtt befordulhattam volan az egyik sarkon, elkapta a csuklómat és a szememre szorította a kezét.

-Hu!-jött két oldalról a hang, mire megkönnyebülten kiengedtem a benntartott levegőt.

Leráztam magamról a kezeket és hihetetlenkedve fordultam az illetők felé.

-Úristen, a szívbajt hoztátok rám. Többet ilyet ne csináljatok.-löktem meg Fredet és George-ot.

-Hú de ijedős ma valaki...
-Mi a gondod Evanácska...
-Hisz olyan...
-Szép napunk van ma, nem igaz Fred?
-De igaz George.

Az ikrek vigyorogva néztek rám mire felnevettem.
-Szóval akkooooor...nem haragszotok rám?-kérdeztem félve, mire most ők nevették el magukat.

-Jaj Evana, Evana...
-Ilyen pici korod óta ismerünk.-tartotta a kezét Fred nem messze a földtől, ami kicsit túlzás volt, ugyanis már sokkal nagyobb voltam amikor elősször találkoztunk.
-Tudjuk hogy milyen vagy, és nem számít hogy melyik házba kerülsz mert mi így szeretünk.-karolta át a vállamat George, Fred pedig rám kacsintott.
-Jaj fiúk, annyira sajnálom...-éreztem ahogy könnyek gyűltek a szemembe, és fejemet George oldalába fúrtam, mire mind a ketten szorosan megöleltek.
-Semmi baj Evana. Nem te tehetsz róla.-elhúzódtam tőlük és nevetve megtöröltem a szemem.
-Ideje indulnom. Meg kell találnom a következő termet, és egyáltalán nem biztos hogy elsőre sikerülni fog.

-Sok sikert...
-És vigyázz...
-Nehogy a harmadik emeleti folyosóra kerülj.-mondta játékosan George, gyorsan rám kacsintott és már el is tűntek a tömegben.

Hey bois and gurls!
Remélem tetszett ez a rész is😋

Love u❤️
💁🏼‍♀️Crudelis∆