Szerelem a végzeted

5. rész

Mikor kész lettem a kötésével, felálltam és elsétáltam a szoba másik végében lévő kanapéhoz. Leültem rá, amit hangos nyikorgással  jelzett.
Mindketten csendben ültünk a helyünkön. Egyikünk sem tudta mit kellene mondania. Igazság szerint, nem is kellett egymáshoz szólnunk. Tisztában voltunk vele, hogy meg fogunk halni. Talán ez a pár perc volt az az idő, amikor felkészültünk a ránk váró dolgokra. Bár, ezekre nem lehet felülkészülni.

Magam elé meredve, egy sós könny hagyta el a szememet. Majd ezt követte a többi. Megállíthatatlan zokogásban törtem ki. Kyle felállt a székről és odasétált hozzám. Lassan leült mellém, majd óvatosan elkezdte simogatni a hátamat.

- Sajnálom.- suttogta.
- Mindenről te tehetsz.- mondtam erőtlen hanggal.
- Tudom. Jóvá fogom tenni.
- Ezt?- néztem körbe. - Vagy ezt?- mutattam magamra. - Ezeket sosem fogod tudni jóvá tenni, vagy megjavítani. Ezek örökre elcseszett dolgok maradnak.
- Kijutunk innen.
- Ez a hely maga a pokol. Sosem fogunk tudni kijutni innen. - néztem rá.

Úgy látszik feladta. A jóleső simogatása abbamaradt, majd felállt és visszaült a székre nekem háttal.
Még mindig zokogtam, talán most jobban, mint az előbb.
Nem értettem, az élet miért pont engem sodort erre a természet feletti helyre.
Talán azért, mert 3.-ban elloptam az egyik osztálytársamtól egy tábla csokit? Vagy azért, mert 9.- ben csókolóztam a legjobb barátnőm pasijával egy átbulizott este folyamán?
Ki tudja.
Gondolataim hirtelen az elütött kislány felé kalandoztak. Ő miről tehetett, hogy ilyen hamar kellett elmennie? Ártatlan volt. Egy kisgyerek. Isten kegyetlenül meg tudja büntetni az embereket.

A gyomrom hangos korgással jelezte, hogy üres. Hát persze. Tegnap, este 6 óra óta semmilyen táplálékot sem vittem be a szervezetembe.
Úgy éreztem, már tényleg nem bírom tovább. Ennem kell valamit.

Megtöröltem könnytől nedves arcomat , majd felálltam a rozoga kanapéról, de megtorpantam. Nem mertem kimenni, féltem, hogy az a valami kinnt lesz.
- Mi az? - szólalt meg Kyle.
- Éhes vagyok.- válaszoltam.
- Igaz. Enni kéne valamit. - mondta , majd felállt és mellém sétált. - Mindig maradj szorosan mögöttem, oké? - nézett mélyen szemeimbe. Bólintottam.

Lassan kinyitotta az ajtót, majd átlépte a küszöbét. A falhoz simulva lépkedünk a korhadt fa padlón, a konyhát keresve. Pár fordulóval arrébb, meg is találtuk. Odamentem a hűtőhöz, majd kinyitottam. Ahogy sejtettem. Semmi sem volt benne. Kyle az egyik szekrénybe nézett be. Kinyitotta az ajtaját és ekkor teljesen ledöbbentünk.
Több száz burgonyával találtuk szembe magunkat.
- Úristen. - szólaltam meg.
- Siessünk. - mondta a fiú, majd hirtelen lekapta a pólóját. A nyakát összekötözte, így egy kisebb zsákot létrehozva. Megfogott egy maréknyi burgonyát és belerakta őket.
Tátott szájjal néztem, ahogy izmai megfeszültek karján, miközben egyre több krumplit próbált a pólóba tömni.

- Ne nézz, segíts! - szólt rám. Észbe kaptam, és én is levettem magamról a szakadt ruhadarabot, majd összekötöztem a nyakát.
Meghallottuk a távolból a jól imert morgást. Mindketten megálltunk.
- Siess! - suttogta, majd egy újabb adag krumplit tömött a zsákjába.
A morgás egyre közelebb ért hozzánk, mi pedig egyre gyorsabban pakoltuk el a sok élelmet. Egyszer csak valami meleget éreztem a bokámon folyni. Félelemtől remegve néztem le. Ott volt, a lábamnál, véres nyála csöpögött a bokámra. Hatalmasat sikítottam, a krumplival teli zsákot pedig a földre ejtettem. Kyle felém kapta tekintetét, majd amikor meglátta a lábammal szemező szörnyeteget, teljesen lefagyott. 
- K- Kyle. - nyüszörögtem.
- Sh.- rakta lassan a szája elé a mutató ujját.
Könnyeim újra utat törtek maguknak és megállíthatatlanul folytak végig arcomon.
- Istenem... - suttogtam.
- Ki ne ejtsd ezt az undorító nevet! - kiáltott fel a szörny. - Ha mégegyszer meghallom, szétmarcangollak! - mondta mély, démoni hangján, majd elfutott.

A hirtelen, erőteljes kiáltástól
megborzongtam.
Minden erőm elszállt, lábaim összecsuklottak, földre rogytam.
- Night! - guggolt le hozzám Kyle. - Najó, most visszamegyünk.
- Ott sem leszünk biztonságban. - suttogtam.
Válaszra nem méltatott, csak hirtelen felkapott. Arra sem volt erőm, hogy tiltakozzak, így karjaiban kényelmesen elhelyezkedtem. Megfogta a zsákját, majd lazán vállára dobta. Ahogy csupasz mellkasa az enyémhez ért, az felülmúlhatatlan érzés volt.

Gyorsan, kettesével vette a lépcsőfokokat. Szerencsére épségben beértünk a szobába. Lefektetett a kanapéra, majd leült a földre és elővett egy kést a nadrágja zsebéből.
- Az meg honnan van? - néztem a kezében tartott éles tárgyra.
- Mikor még a konyhában voltunk, elraktam. Egyrészt valamilyen féle "fegyverként", - mutatta ujjaival az idézöjeleket a levegőben - másrészt, ezzel meg tudjuk pucolni a krumplikat.
Megint korgott a gyomrom.
- Oké, akkor neki is kezdek.- nevetett fel, majd megfogott egy burgonyát és elkezdte pucolni.
- Miért csinálod ezt? - kérdeztem.
- Mit? - nézett rám értetlenül.
- Miért vagy ilyen kedves velem? Hisz' amikor ide hoztál, még csak a testi vágyak miatt érdekeltelek.
- Nem mondhatom el. - válaszolta egyhangúan.
- De miért? - ültem fel.
- Mondtam már, hogy nem és kész.
- Jogom van tudni! - emeltem fel a hangomat.
- Nem , tévedsz! Nincs jogod hozzá! - kiáltott rám, majd beleszúrta a padlóba a kést.
- Pedig azt hittem, megváltoztál.- feküdtem vissza, majd háttal fordultam neki.
Egy percig csend honolt a helységben.
- Night.- szólalt meg Kyle.
Nem válaszoltam, nem mozogtam, egyhelyben feküdtem, tudomást sem véve róla.
- Night! - szólt hangosabban.
- Mivan?! - fordultam felé, ám amit akkor láttam, nem akartam elhinni. A hely a padlóban, ahova a kést szúrta, vérezni kezdett. Szó szerint, folyt a vér a padlóból.
- Mi a szar? - néztem felváltva a fiúra és a földre.
- Fuss. - nézett rám.
Értetlenül meredtem rá határzott kijelentése miatt.
- Fuss! - kiáltott rám, aztán hirtelen felállt és felém kezdett jönni. Megfogta a karomat és az ajtóhoz ráncigált, majd kilökött rajta, ezzel a lendülettel pedig azt be is csapta az orrom előtt.