Marvel one-shots |✓|

Steve×Reader-Mint egy boldog család

Y/N - te neved
Gy/N - gyereked neve

Éppen Gy/N-el sétáltatok a parkban. Már két éves és kezd egyre jobban hasonlítani az apjára. Bár a szemeidet örökölte, minden mást az apjától. Valószínűleg ezt ő is észrevenné, ha veletek lenne és tudna Gy/N-ről. De nincs veletek és fogalma sincs a csöppségről.

Gy/N ficánkolni kezdett, ahogy meglátta a játszóteret.

-Nyugi, nyugi. Mindjárt odaérünk - nyugtattad a lányodat/fiadat.

És tényleg, ugyanis pillanatok alatt eléritek a padokat, melyek a játszótér mellett van közvetlenül.

-Szeretnél játszani Gy/N? - térdeltél le elé.

A csöppség boldogan nevetett és érted nyúlt. Kicsatoltad és kivetted a babakocsiból. Gy/N azonnal kikéredzkedett a kezedből és a homokozó felé totyorgott. Mosolyogva nézted, majd leültél a homokozó melletti padra. Elgondolkodtál.

Mégis hogy lehetsz annyira szerencsés, hogy Steve Rogers gyermekét hordhattad ki? Hogy lehet az, hogy egy ilyen ennivaló csöppséget szültél? De mégis hogy történhetett az, hogy elhagyott téged? Miért ment el? Tudod, hogy szeret. De eltűnt és két éve egy szót sem hallottál felőle. Hiányzik neked.

A kezedre néztél. Ott van rajta az eljegyzési gyűrű. Addig nézted, amíg meg nem érezted, hogy elkezdenek folyni a könnyeid. Gyorsan letörölted őket, amikor valaki leült melléd.

-Aranyos csöppség - hallodtad meg a hangot, melyet olyannyiszor hiányoltál.

Felpattantál és feléfordultál. Ledöbbenve nézted, ő pedig csak mosolygott rád.

-Mondasz is valamit, vagy… - tárta szét a karját.

-Hova tűntél? - suttogtad.

-El kellett mennem. Legszívesebben nem tettem volna, de muszáj volt. Sajnálom - állt eléd.

-De… - kezdted, de sose fejezted be. Nem tudtál mit mondani.

Ekkor odatotyorgott hozzátok Gy/N. Csak nézett fel rátok, majd feléd nyújtotta a kezecskéit. Mosolyogva vetted fel.

-Hogy hívják? - kérdezte Steve, aki ellágyulva nézett titeket.

-Gy/N - válaszoltad.

-És… - kezdett bele. - Ki az apja?

-Te - suttogtad, mire ledöbbent.

-Hogy én? Hogyan? Hány éves? - kérdezte a fejét rázva hitetlenségében.

-Két éves. Egy héttel azután, hogy eltűntél kezdődött minden - mondtad halkan nem nézve rá.

Amikor két perc múlva sem szólalt meg, rá néztél. A gyereketeket nézte, aki szintén rá nézett. Gy/N kinyújtotta felé a kezét, mire elmosolyodtál. Steve átvette őt.

-Jól áll a kezedben - mosolyogtál rá.

-A szeme a tied - nézett rád mosolyogva Steve.

-Apa! - mondta ki Gy/N az első szavát, mire felnevettél.

-Igen Gy/N. Ő itt apa - simogattad meg kislányod/kisfiad hátát.

-Annyira sajnálom, hogy egyedül hagytalak. Nem kellett volna - nézett rád bocsánatkérően.

-Ááá… A lényeg, hogy itt vagy - mosolyogtál rá.

-Szeretlek Y/N - nézett mélyen a szemedbe.

-Én is Steve - hajoltál közelebb hozzá és ajkatok több mint két év után újra összeforrt egy szeretetteljes csókban.

Ezt egy kis kezecske zavarta meg.

-A féltékeny mindenségedet - nevettél rá a kislányodra/fiadra.

Ugyanabban a pillanatban nyomtatok puszit a gyereketek arcára, aki nevetve.
Ezutan hazaindultatok… Mint egy szép, boldog család.

•••••••••••••••••••••••••••
Hey! Ez… nem tudom. Egy új fejezet kezdete. Nyugodtan írjatok kommentben kéréseket! Nagyon szeretnék nektek fejezeteket írni! Na, majd jövök ^^
•••••••••••••••••••••••••••