Az új Júlia

19. rész

"Úúú jézusom, köszönöm - mondta, majd elkezdett visítozni és ugrálni."

Ekkor rögtön egy barátom jutott eszembe, aki mindig ugyan ezt csinálja, ha meglát egy színészt. A gondolattól elmosolyodtam, majd az agyamban cikázni kezdtek az emlékek.
-Amúgy te mit csinálsz? - kérdeztem tőle.
-Semmi különöset, csak lejöttem ide enni, mert nincs otthon senki, te? - kérdezte Szili.
-Lusta voltam főzni, és megéheztem - mondtam nevetve.
-Akkor gyere, együnk együtt, én is nem régen jöttem - mondta, miközben kihúzott egy széket.
Leültünk, aztán mindketten megrendeltük az ételeket.
-Várod már a Rómeó és Júliát? - kérdeztem kíváncsian.
-Igen, de nem jobban mint te, látom, majd kicsattansz az örőmtől - mondta mókásan.
-Az biztos! Nagyon szívemhez nőtt már ez alatt a pár hónap alatt! - mondtam.
-Azt elhiszem Dórika - válaszolt vissza.
Az evés remekül tellt Szilveszter társaságában, viszont álmomban sem hittem volna, hogy én valaha vele együtt fogok ebédelni. Azt viszont most megtapasztalhattam, hogy milyen is ő valójában. Ha akar, úgy tud mosolyogni, mint senki más!
- Szilveszter! - mondtam egyszer csak váratlanul.
-Jézusom! - kiáltotta, majd hátraborult a székével.
Akaratlanul is nevetni kezdtem.
-Nem röhög, együttérez! - mondta ő is félig nevetve - na, mit is szerettél volna mondani? - kérdezte, miután feltápászkodott.
-Először is bocsi, hogy megijesztettelek, másodszor pedig nem lenne szerinted jó ötlet az, hogy...