Mischief and Love /Loki fanfic/ {BEFEJEZETT}

Az emléked tovább él

Író szemszöge

Asgard palotája csendes volt. A folyosók szinte üresek,minden néma mint a sír. Csak a falra támasztott fáklyák lobogása törte ezt meg. És még valami....egy gyermek futása. Gyorsan szedte a lábait,elszáguldott a galéria oszlopai mellett,egyenesen a szobák felé vette az irányt. Fel a lépcsőn,és el balra. Fekete haja összekuszálódott a futástól. 

Björn úgy igyekezett ahogy tudott. A bácsikája már várta,azt mondta neki,hogy siessen,jöjjön,mert van számára egy meglepetése. A fiúcska éppen a konyháról jött,mert sütit csent. Lihegve megállt Thor ajtaja előtt és halkan benyitott.

-Bácsikám?-kérdezte körbepillantva. Thor éppen az asztalánál ült. Felpillantott és elkacagta magát. Felkelt és odalépett,felkapta a fiúcskát.

-Björn! Hát hogy vagy?-dobta fel. A fiú kacagott miközben a szőke dobálta.

-Te aztán erős vagy!-jegyezte meg gyermeki kedvességgel. 

-Ugyan. Te is az leszel,higgy nekem fiú.-rakta le és összekócolta  a haját.

-Azt mondtad van nekem valamid.-csillant fel a szeme várakozóan.

-Áh. Persze-jutott Thor eszébe. Megfordult és kotorászott a polcon. Egy pár pillanat múlva visszalépett Björnhöz. A kezébe nyomott egy szép kimunkálású bőrtokot,amiben lapult valami.

-Ez mi?

-Ki kell nyitni ahhoz,hogy ezt megtud.-kacsintott rá Thor. Björn így is tett. Egy tökéletesen megmunkált tőrt talált benne. Eltátotta a száját.

-Hát...Valkűrökre bácsikám,ez nagyon mutatós!-terjed szét az öröm az arcán. 

-Gondoltam,hogy tetszeni fog-kacagott a nagydarab férfi.-a vásárból hoztam,ahol voltam egy hete. Gondoltam megleplek vele.-borzolta újra össze a haját. Björn visszadugta a tokba és szorosan átölelte Thor derekát. Kis arcát az övének nyomta.

-Nagyon köszönöm.-motyogta a ruhákba.

-Ugyan Björn...boldog születésnapot.-tolta el lágyan és megpaskolta  a vállát.-de ez nem játékszer,ugye tudod?-lóbálta meg az ujját neki.

-Igen.-próbált a fiúcska komoly képet vágni,de a vigyor az arcán maradt. 

-No,most eredj apádhoz. Biztosan jól jönne neki,ha beszélgetnél vele.-intett az ajtó fele. Björn elszomorodott.

-Mi a gond?-értetlenkedett a szőke.

-Édesapával ilyenkor nem tudok beszélgetni.-szomorkodott. Thor megértette. Hát persze. Thrace.

-Legalább próbáld meg,csak egy kicsit felderíteni a kedvét. Szerintem örülne neki. Na,egy próbát.-ösztökélte kedvesen. Végül a fiúcska az övébe bújtatta a tőrt tokostul,és bólintva kiment. Még egy utolsót intett és bezárta az ajtót.

Újra futni kezdett. Olyan boldog volt. Ma lett nyolc éves. Már majdnem felnőtt férfi vagyok-gondolta gyermetegen. Lesietett a lépcsőn,most jobbra,és megállt a sötét ébenfa ajtó előtt. Felpillantott rá. Faragások díszítették,rúnák körbe körbe. Jól tudta,hogy némelyiket az édesapja faragott bele. Mesélte neki,hogy ez mágia. Björn imádta hallgatni az apját. Imádta,amikor mesélt. Olyankor a távolba révedt a zöld szempár,hangja nyugodt volt,és áhitatos. A fiúcska pedig szerette figyelni. De ezek ritka alkalmak voltak. Az apja leginkább a bácsikájának segített,Thornak,hiszen ő volt a király. És ezt még Björn is tudta,hogy sok dolga van egy királynak. Vajon egyszer ő is az lesz? De mikor Björnnel volt,melegség járta át az apja hangját. Kedvesség. Szeretet. Törődés. Ilyenkor sajnálta,hogy az édesanyja meghalt. Nagyon sajnálta. Annyira szívesen megismerkedett volna vele,és mondta volna,hogy: Nézd! Nézd! Már milyen nagy vagyok!-de ez már nem történhetett meg. 

Sóhajtott. Most be kell mennie. Bekopogott és benyitott a szobába. A szoba ugyanúgy volt rendezve mint mindig. A közepén egy nagy ágy,sötét színű baldachinnal takarva. Mellette komódok,és a falat végig könyvespolcok takarják. Az erkély ajtaja nyitva,belebben rajta a hűvös szél,megmozgatva a függönyöket. Becsukta az ajtót.

-Édesapám?-kérdezte az ajtóban állva. Hunyorgott. Halk szuszogást hallott az ágy felől. Aha. Odasettenkedett. Rámászott az ágyra és keltegetni kezdte Lokit. Amaz pedig derékig a takarókba volt bugyolálva,egy szál nadrágban szunyókálva. 

-Édesapám! Édesapám! Kelj fel!-nógatta kuncogva  a fiú. Loki csak félálomban hümmögött.

-Björn...-szusszant-nem most. Hagyj aludni.

-Naaaa! Apa!-nyúzta tovább. Végül Loki álmosan kinyitotta a szemeit. lenyomta magáról a fiát. Felkönyökölt.

-Akarsz egyszer király lenni?-kérdezte komolyan. Björn meglepetten pislogott  a hirtelen kérdéstől. Bólogatott.

-Jó. Akkor hozz nekem sört.-dőlt Loki vissza. A fiú először csak nézett,de végül eliramodott,ki a szobából. Pár perc múlva újra nyílt az ajtó,és Björn egy szarú sört rakott az asztalkára,Loki ágy mellé. Loki biccentett köszönetképpen,végül a fiára nézett. Hosszú csend lett. Loki csak nézte,és gyönyörködött abban,hogy már mekkora is Björn. Egy szót sem szólt. 

-Édesapám-szólalt meg végül csendesen a fiú-mesélsz édesanyáról?-hangja kissé szomorkás,de kíváncsi is volt. Loki lelkébe keserűség csöpögött. Már nyolc éve. Nyolc hosszú éve,hogy elvesztette Thracet. Még mindig nem felejtette el az arcát. Sem az ígéretet,amit tett a szerelmének Björnnel kapcsolatban. "Ígérd meg,hogy megtudja ki is ő. Szeresd a fiad,Loki!"

Loki meglapogatta a helyet maga mellet. Björn odacsüccsent és figyelmesen pillantott az apjára.

-Jól figyelj-kezdte el azon a lágy,és törődő hangján-mert nem ismétlem meg magam.-mosolyodott el lágyan.Látta a fia szemében az örömöt,hogy hallhatja,hogyan is élt az édesanyja.

                                                                          The End