7: Felvonulás

327 24 20
                                    

Mindig is tudtam magamról, hogy nem vagyok egy nagyon türelmes ember, de türelmetlennek sem tartottam magamat egészen ezidáig. Pontosabban addig a pillanatig, amíg nem találkoztam Narinával, Ceciliával és Octaviával, a három kapitóliumi nővel, akik elsőnek csak szimplán intelligencia hiányos lényeknek tűntek. Sajnos nagyot kellett tévednem. Miután Briantől elválasztottak akkor szabadult el a pokol. 

Elsőnek is megszabadítottak a ruháimtól, aminek nem nagyon örültem, de csak egy halk morgást engedtem meg magamnak. Miután ezzel megvoltak belöktek egy kádba, ahol megfürdettek vagy lejegeltek, attól függ kinek a szemszögéből nézted a dolgokat. Ha egy kívül állónak a szeméből néztük, talán még élvezetesnek is lehetett volna mondani a dolgokat. Hiszen csak azt látták, hogy 3 nő egy fiatal vékonyka lányt mosnak boldogan. De ha az én szemszögemből néztük mi történik egészen más véleménye lett volna minden embernek. A 3 kapitóliumi nő rám zúdítottak több liter hideg vizet, majd valamilyen lila krémet kentek rám, aminek olyan virág illata volt, hogy szinte megfulladtam benne. Aztán sikálni kezdtek engem. Idő elteltével sem lett jobb a helyzet. Húztak, rángattak és kíméletlenül sikáltak, miközben az újabb adag bódító illatú kotyvalékaikat kenték rám. 

Már értem, hogy mire gondolt Stephanie, mikor azt mondta, hogy a szépségért szenvedni kell...

A kínzóim amúgy átlagos kapitóliumiak voltak, ami azt jelentette, hogy szöges ellentétei voltak bármelyik körzetből érkező embernek. Narnia egy alacsony sárga hajú furcsa testalkatú nő volt, fehér bőre még igazán normálisnak hatott a vonat út során látott emberekhez képest. Cecilia társával ellentétben egy magas, cingár nő volt. Biztos voltam benne, hogy rengeteg plasztikán esett már át. Rózsaszín bőrével csak úgy virított a társai között. Arca sem volt különb. Hatalmas rózsaszín telt ajkai és a hihetetlenül kicsi orra számomra nagyon kellemetlen hatást keltett. Az utolsó nő Octavia volt, aki meglepően normálisnak tűnt, bár hozzám vagy Anniehez képest ő is igazán érdekes volt. Elég sápadt bőre volt a nőnek, szinte már fehér volt, de mégis megmaradt egy normális, emberi határon belül. Arcán feltűnő vörös rúzs rikított és egy fekete tetoválás, amely az arca szélén húzódó pár apró madárból állt. Ezen kívül semmi feltűnő dolog nem volt rajta, ha a ruháját nem vesszük számításban. Talán ezért is volt még ő a legemberibb alak itt- rajtam kívül-, még a hangja se volt olyan magas, mint Ceciliának és Narinának, így ő egy fokkal érthetőbben is beszélt. 

Az első egy óra, amely nekem legalább egy egész nappal felért csak fürdettek, azután kezdődött a fájdalmas játékuk. Kiszedtek a kádból  megszárítottak, majd furcsa krémeket kentek rám és elkezdtek lecsupaszítani. Szó szerint úgy éreztem magamat, mint egy hal, akiről éppen leszedik a  pikkelyt. Miután ezzel megvoltak visszaültetek a kádba és kaptam egy adag fagyos vizet a nyakamba és jó pár kenceficét, amelyet mind rám kentek. Aztán minden kezdődött elölről, egymás után ismételték meg a rosszabbnál rosszabb részeket, egészen addig amíg egy darab szőr szál sem maradt rajtam, pár résztől eltekintve. Ekkor már a sokadik hangos káromkodásomon voltam túl, amelyet szinte észre sem vettek ezek a nők, túlságosan lefoglalta őket az éppen felhozott téma, csak egyszer kétszer szóltak felém, akkor viszont én inkább nem nehezítettem meg a helyzetet és csak szépen válaszoltam. 

-Most már tökéletes.- mérte végig Cecilia a meztelen testemet. 

-Ha találkozol a Henryvel ő gyönyörűvé fog tenni. Magadra se fogsz ismerni.- lelkendezett Narina tapsikolva. 

-Hát már most nem ismerek magamra.-mondtam nekik tetetett kedvességgel. Azzal viszont egyet kellett értenem Narniával, hogy tényleg megváltoztam ezalatt a röpke két óra alatt. Amikor az előttem álló hatalmas tükörre néztem nem az a piszkos, kócos és  megviselt lány nézett vissza rám, akit már megszoktam az évek alatt, hanem egy patyolat tiszta, nőies, fiatal leány. 

Sose voltunk ellenségek -Éhezők Vidala-Место, где живут истории. Откройте их для себя