Eufória

Most kéne abbahagyni + Kihívás

Jimin idegesen rázta a lábát a pszichológusa várójában. Jobban várta ezt az ülést, mint eddig bármelyiket, így egy órával korábban érkezett. Mondjuk ez inkább amiatt volt, hogy elmenekült Jungkook elől. Nem is értette, hogy került birkózásba a másikkal. Jó, mikor fiatalok voltak, sokszor játékból próbálták lenyomni a másikat, de most hogyan is jutottak ide? Persze, hogy úgy, ahogy régen is. Jungkook, megint egy szemtelen kis kölyök lett a szemébe. Felhúzta, és megint belement ebbe az erőfitogtatásba. Nem is értette miért. Hiszen már ránézésre erősebb volt a másik. Csak leszállt a vörös köd, és az is sokat nyomott a latba, hogy így közelebb kerülhetett ahhoz az izgató testhez. Megborzongott az emlékek hatására. Ekkor végre kinyílt a rendelő ajtaja, és a doktornő kidugta a fejét rajta.

- Park, maga már itt van? - kérdezte döbbenten.

- Igen! Rengeteg dolog történt az elmúlt két napban. - állt fel, és indult volna be, de a doktornő a mellkasára tette a kezét, ezzel feltartva.

- Ezt örömmel hallom, ám nem áll módomban, majdnem negyven perccel korábban fogadni. - tolta vissza kissé lecsúszott szemüvegét a helyére. 

- Oh, bocsásson meg, csak gondoltam... ha nincs bent senki, akár elkezdhetnénk korábban is. - vakarta a tarkóját szégyenlősen. A nő kissé elpirult a páciense közelségétől, és kisugárzásától. Majd meglepetten lépett hátrébb.

- Jöjjön! Valami tényleg fontos történt. - veszett a gondolataiba. – Tudja, én is követtem a Bts karrierjét, és talán, most először látom azt a Jimint, aki akkor volt. Szóval eljött végre a fordulópont? - ült le izgatottan a székébe, és már magához is emelte a jegyzet tömbjét.

- Itt van Jungkook. A szomszédom, és képzelje... - kezdett bele a történetébe. A doktornő csillogó szemekkel hallgatta. Majd, mikor úgy tűnt, befejezte, vett egy mély levegőt.

- Jikook. - ennyit mondott. Amitől Jimin kérdően nézett rá. - Ezt hívtuk mi, Jikook jelenségnek. Nem tudta?

- Öhm. - nyögte ki zavarban Jimin.

- Talán nem árulok el önnek azzal titkot, ha azt mondom, hogy nagyon félreérthető volt a kapcsolata Jungkookkal. Már - már inkább tűnt szerelemnek. Eddig a foglalkozásokon, nem volt hajlandó beszélni róla, de úgy tűnt, abból a kevésből, amit hallottam, hogy több volt önök között.

- Nem. Vagyis, hát közvetlenebbi volt a barátságunk, mint egy átlagos barátság. De például soha nem érintett meg az ágyékomnál, és én se őt. És soha nem csókolóztunk. 

- Az a véleményem, hogy pengeélen táncoltak a baráti, és a szexuális vonzalom között. - szólalt meg a pszichológus, amikor úgy tűnt, Jimin ismét nem kívánja folytatni. – Mindenesetre, nagyon jól egyensúlyoztak.

- Én többet éreztem. Már a gyakornoki évünk alatt elkezdtem másképp gondolni, arra az édes kisfiúra, aki néha nálam, néha Taenál aludt. De soha nem léptem úgy igazán. Kacérkodtam vele. Szerettem zavarba hozni. Aztán ő kacérkodott velem, és hozott zavarba. Végül olyan domináns férfi lett belőle, hogy olyan érzésem volt, mintha húzogatnám az oroszlán bajszát.

- Mert valószínűleg így is volt. - mosolyodott el a doktornő. Jimin elgondolkodva szemlélte a szőnyeg rojtjait. Lehet, hogy Jungkook is hasonlóan érzett?

- Akkor miért nem lépett? - tette fel végül a kínzó kérdést.

- Nem tudhatom biztosan, de szerintem, ugyanazért nem, amiért ön... 

- Nekem, ez így kellemes volt. Sok mindent megtehettem vele, és nem utasította el. Féltem, ha bevallom, mit érzek, megundorodik tőlem, és nem hagyja, hogy hozzá érjek. Attól is féltem, hogy mi lesz, ha viszonozza. Utána képtelen lettem volna az Army előtt megjátszani magam... és ott volt az a rengeteg kamera, amik folyton követtek mindenhová... - Jimin feszülten túrt bele a hajába. Visszaemlékezni is rossz volt arra a szexuális frusztráltságra, ami kialakult benne azokban az években.