Amit a Szívem súg

1. fejezet

Hó. Mindenkinek ugyan az jut eszébe, eme szó hallatán. A fehéren csillogó, hideg pelyhek összessége, mely a meleg kezed melegében elolvad. Játékos hópelyhek szállingóztak ide-oda, mint a kicsi gyermekek. Egy apró gyönyörűség éppen egy kutyus orrára pottyant, s olyan volt, mintha aranyos, csilingelő hangon köszöntené az állatot, aki csak értetlen szemekkel mered a pehelyre.  Az emberek meleg kabátokba, sapkába és bakancsba bújva róják az utcákat, ki céltudatosan, ki cél nélkül.-Anya!- kiált fel egy riadt kislány.Elveszett. Szomorúan leült egy padra és csendes sírdogálásba kezdett.

Jungkook az utcán haladt. Öreg este van már, az idő kellemesen hűvös. Február vége felé járunk, elkell még egy vékonyka kabát, de a srác egy szál pólóban flangál a városban. Fázik, remeg, de még nem akar visszamenni a házba. El akar jutni valahova, bár teljesen nem tudja, hogy hova. Esze Csengén, a könyvtáron és az egyetemen jár. Fejében újabb sorok fogalmazódtak meg, melyeket majd otthon leír és egy új, szintén befejezetlenül hagyott iromány születik.
-Okés. Értettem, holnap tali. Csá!- lép ki az egyik bárból egy nő. Kecses mozdulatokkal szlalomozott ki a kukák mellett, majd elhaladt Jungkook előtt. A csípőjét a kelleténél jobban kitolta, a magassarkúja hangja lövések zajával egyeztethető. Ebben a csendben halálos dörrenés a fülnek. A férfi folytatta az útját, ám a nő megfordult és Jungkook elé libegett.
-Eltévedt? Nem fázik?- simít a karjára, majd a melleit egy kicsit kinyomva felpillantott a férfia.-Egyébként Yumi vagyok.
-Nem fázom és éppen haza megyek. -egy semmit mondó mosolyt villantott az ismeretlenre, majd kikerülve tovább sétált.
-Ó, ez esetben, elkísérhetem?- a nő csak nem tágít mellőle, Jungkookban pedig kezd egy kicsit felmenni a pumpa.
-Egyedül is hazatalálok. Nem kell testőr.-végigmérte Yumit.-Bár magácska kissét gyengének tűnik. Egy pasas lerohanna minket, egy mozdulattal kettétörné önt.-a nő szemében félelem csillant meg, mire Jungkook csak elmosolyodott.-Jobb lesz, ha hazasiet. Ki tudja, lehet én is megölhetném.
-De magának jó szíve van, nem tenne ilyet. Ugye?
-Lehet, hogy hobbiból holmi kis nőcskéket ölök. Olyanokat, mint maga. Naivokat és könnyen kaphatóakat.-egy kacér vigyor kúszott fel a férfi arcára.
Yumi biccentett egyet, majd elsietett.
Jungkook megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd befordult az utcájába. Már majdnem elérte a házát, mikor az egyik sikátorból nyüszítést hallott. Azonnal megállt. Csendben fülelt. Távoli kocsik zaja, egy pár veszekedése valahol az utca végében, a szél susogása a házak között. Halk, körmök csattogása a betonon, majd egy koszos, kutyafej bukkant elő az egyik kuka mögül. Csillogó, szürke szemekkel nézett fel Jungkookra.
-Szia, Pajti. Mit keresel itt?- suttogja barátságosan. A kutya lábai közé húzott farokkal hátrált. -Nem bántalak.-kotorászni kezdett a zsebeiben. Zsebkendő, telefon, kulcs, papírfecni. -Sajnos nincs nálam most semmi ehető. Ott lakom, gyors hozok neked valamit. Addig... Maradj itt. -intett a kutyának, majd futásnak eredt.
A kulccsal kicsit bíbelődött, de végül bejutott a házba. Fogta a tegnapi sült húst és lesietett. A sikátorhoz érve sehol nem találta a kutyát, ami elszomorította. Kifújta a levegőt és a műanyag tálba tett húst a földre tette. A falnak dőlve felnézett az égre. A csillagok lenéztek rá, ami egy halvány mosolyt küldött az arcára.
Hirtelen halk nyüszítést hallott, mire arra pillantott. A fekete kutya ismét előbújt az egyik kuka mögül. Jungkookra, majd az ételre nézett.
-Szia. Mondtam, hogy hozok neked egy kis kaját.-mosolyodik el a férfi. Hátrált pár lépést, amitől a kutya felbátorodott és a tálhoz lépett. Enni kezdett.
Jungkook arcán egy levakarhatatlan mosoly díszelgett, mikor a kutya elé ült.

Naponta kijárt a kutyához, aki kezdett egyre jobban bízni benne. Tegnap a panelházig elkísérte, de be nem mert menni.
Ma, mint mindennap, megetette a kutyát, majd a házig elmentek együtt, ám a fekete kutyus, akit Badának nevezett el, bejött utána. Félve lépkedett a lépcsőfokokon, majd kicsit nagyobb önbizalommal osont Jungkook házába.
-Ez az otthonom, Bada.-kuncog a férfi. A konyhában letett két tálat a földre és tett bele ételt, a másikba vizet öntött.-De mostmár a tied is.
A Bada azt jelenti, óceán. Jungkook imádja az óceánt, a tengert, a vizet. A fürdőszobáját nem véletlenül festette tengerkékre és az egyszerű, fekete csempét kicseréltette homoksárgára.

Még aznap megfürdette a kutyust, majd megszárítva elengedte, hagy nézzen körül a házban. Másnap pórázt, nyagörvet és egyéb hasznos, kutyának való dolgokat vett.
-Bada!- lép a házba mosolyogva.
Igaz, az állat nem nagyon hallgat a nevére, de a férfi előszeretettel hívja így.
A gazdája érkezésére Bada odakocogott és elé ült. Rátette a nyakörvet, amit a kutya a hátsó lábával kaparászni kezdett.
-Ne szedd le. Tudom, nem szoktad meg, de ha elviszlek sétálni, akkor muszáj felvenned.-leguggolt az állat elé. Játékosan birkózni kezdtek, majd ebből az lett a vége, hogy Jungkook a kanapéra dőlve nevetett és Bada az arcát nyalogatta.

A férfi másnap elvitte sétálni. Megnézték őket, hisz itt a nagyvárosban ilyen korcs kutyákkal mutatkozni nem valami megszokott dolog, de Jungkookot ezt nem zavarta. Békésen fogta a pórázt és figyelte Badát, aki vidáman csóválta a farkát. Kíváncsi csillogással a szemében, nézelődött. A hangos zajokra össze-össze rezzent, de mikor gazdája megnyugtató hangját meghallotta, azonnal elernyedtek izmai, s tovább haladtak.
Jungkooknak utoljára akkor volt kutyája, mikor a szülei meghaltak. A nevelőszülei nem engedték, hogy állata legyen, mert szerintük felelőtlen és elhanyagol mindent. Az akkori kutyáját, akit Bomnak hívott, elaltatták, pedig csak nyolc éves volt az állat, még simán élt volna jó pár évet. Az emlékek hatására a férfi torka összeszorult, a fejében újra felcsendült a sok-sok szitokszó, melyeket az évek során a fejéhez vágtak. Badával elindult visszafelé. Minél hamarabb haza akart érni és a kutyusa bundájába bújva sírni akart. Ám minden tervét keresztülvágta a tegnapi nő, hogy is hívják? Yumi?
-Szervusz.-mosolyog fel rá a nő.
-Jó napot. Haza szeretnék menni, ha lenne szíves, elengedni.-sóhajt egyet a férfi.
-Mehetek magával?- Yumi megigazította a combközépig érő szoknyáját.
-Nem.-vágja rá flegmán Jungkook.
-Miért nem?- a férfi elindult, de Yumi nem tágított mellőle.
-Mert nem fogadok kurvákat!- csattan fel.
-Nem is ismer!- morran rá a nő.
-Ön sem engem. Hagyjon engem békén! Nincs szükségem ribancokra, sem talpnyalókra. Viszlát!- sietős léptekkel otthagyta.
A házban Bada aggódva fürkészte gazdája gondterhelt arcát.
-Meg akarok halni. El akarok innen tűnni, örökre.-sóhajt egyet szomorúan Jungkook.