Én, a kutyáim és a szerelmem

1

-Néró, Firo! Indulunk!-Anyukám nem is nekem szól, inkább a kutyáimnak. Mert ha ők mennek, én is megyek. A vakvezetőszár elkezd megfeszülni, evvel jelezve hogy menni kell.

-Már megyünk is!-Kiáltom vissza. Bár nem nagyon akarok innen elmenni, de muszáj. Majd egy idő után biztos hogy megszokom az ottani környezetet is. Néró kicsit jobban meghúzza a szárt. Én elindulok az irányába. Firo mellettem jön. Tudom, mert hallom. Az ajtóhoz érve Néró megáll, evvel jelezve hogy nem tudunk továbbmenni. A kilincshez nyúlok és azt lenyomva nyitom ki az ajtót. Az augusztusi szellő megcsapja az arcom. Néróval és Firoval megindulunk a kocsihoz. Hallom ahogy apukám bezárja a házunk ajtaját. Firo figyelve arra hogy a járdán maradjak Néró kicsit húz a jármű felé. Odaértve anyukám kinyitja a hátsó ajtót. Firo ül be a először, aztán én középre és végül de nem utolsó sorban Néró. Sose tudom miért csinálja ezt. Anya azt mondta azért hogy biztonságban tudjon. A 2 kutya között ülök és az övért nyúlok. Firo segít a megtalálásába. Orrát kezemhez dugja és egyszer-kétszer megnyalja. Kezem óvatosan orrára helyezem ami felemelkedik egészen az övig. Jobb kezemmel az övet a másik oldalamig húzom. Közben kitapogatva a csatot.

-Megvagy kisfiam?-Kérdezte a volán mögül apukám.

-Meg.-Csatoltam be az övem.

-Akkor mehetünk!-Szépen lassan elindultunk. Az úton vagy Firot vagy Nérót simogattam. Mivel nem nagyon tudok kibámulni az ablakon. Legalábbis tudok, csak nem látok a tájból semmit. Vakként nem tudok okostelefonozni, rajzolni, olvasni. Csak egy kisebb nyomkodós telefonom van és azt is csak azért tudom használni mert megtanultam melyik gomb hol van és mit hogy tudok elérni.

***

-Megjöttünk!-Szólalt meg anyukám. A házat már elindulásunk előtt berendezték anyuék. Azt mondták hogy kedves szomszédaink vannak és egy nagyon szép házunk van. Én hiszek nekik, ha már nem láthatom. Miután meggyőződtem arról hogy Néró kiszállt, én is kiszálltam. Majdnem orra estem a padkába de szerencsémre megtudtam támaszkodni a lábamon, és már mindkét kutyusom ugrott is hogy megakadályozza hogy hasra esem.

-Nyugi! Jól vagyok.-Közöltem velük. Néró jobb lábamnak dörgölőzött, jelezve hogy ő meg Firo készen áll nekem segíteni. Megkerestem a vezetőszárt és Néró lassan elindult. Firo a lábamnál jött még mindig. Mikor megéreztem a száron hogy ellazul majd egy erősebb rántás következik, tudom hogy lépcsőhöz érkeztünk. Amég megkerestem a lépcsőfokot Néró nem ment tovább. Mikor már megbizonyosodott arról hogy biztosan állok, csak akkor indult el. Tudják hogy új környezet nekem. A szüleim nemegyszer elhozták őket ide külön-külön hogy tudják mi merre van, így nekik is meg nekem is könnyebb. Lépcsőfokokként haladok felfele. Anya megfogja a jobb karomat és segít ő is. Kinyitotta nekem az ajtót én meg bizonytalanul mentem be a lakásba.

-Rendben Dávid. Megjöttünk! Vedd le a cipőd és felkísérlek a szobádba.

-Az emeletre?-Kérdezem miközben veszem le a cipőm.

-Igen. Tudom Dávid hogy nehezen közlekedsz így. De jobbra a nappali balra a konyha egybenyitva, a lépcső előtted és az emeleten van a fürdő és 2 szoba. Még ha akartunk volna se tudtunk volna neked lenn berendezni a szobát.-Mondta szomorúan.

-Semmi baj anya.-Kutyuskáimmal és anyuval elindultam a lépcső felé. Volt benne egy kanyar jobbra, ott aztán korlát volt egy út mellett ami anyuék szobájába vezetett. A lépcsőt fal vette körül, így nem nagyon volt esélyem ott elesni. Ahogy felérünk az emeletre az első szoba az enyém aztán a fürdő. Lebattyogtam a nappaliba miután felfedeztem a szobám. Mikor leértem ez volt az első kérdésem:-Anya! Hány óra van?-Kiáltottam hangosan hogy meghallja miközben jövök le a lépcsőről.

-17:35. Úgyhogy most ne menj sehova, majd holnap! Ja, és nemsokára átjönnek a jobboldali szomszédok. Azt mondták szeretnének megismerkedni veled is.-Válaszolt jobbról vagyis.... a konyhából.

-Előbb utóbb úgyis találkoztunk volna egy kis cukorkérés kíséretében.-Vigyorogtam miközben Néró segítségével beléptem a konyhába.