Meglepetés Hercegnő ✔️/ Javítás alatt!

|1. rész|

Kezdetek:

   Ma is álmosan keltem ki az ágyból egy hétfői napra. Hurrá. Utálom a hétfőket. Bár, ki az, aki nem. Miután végre sikerült a szememet kinyitni, kikecmeregtem az ágyból, és kiválasztottam az aznapi ruhámat. Egy egyszerű fehér trikót vettem fel egy sötét blézerrel, és hozzá illő szakadt nadrággal, majd a nyakamba akasztottam az egyik kedvenc nyakláncomat. A tükörhöz sétáltam, majd megigazítottam pár gyűrődést. A hajammal viszont nem volt ilyen egyszerű dolgom, ugyanis tiszta kóc volt. Nem is értem, miért kell az álmomban forgolódnom. Nagy nehezen végül sikerült kifésülnöm, majd újra a tükör elé álltam. Egy mosolyt varázsoltam az arcomra, hogy ne látszódjon rajtam még véletlenül se az unalom és a közömbösség érzése. Miután végre elkészültem, lementem a konyhába Anyához.

- Jó reggelt! - huppantam le az egyik székre.

- Neked is! Palacsintát csináltam, már csak pár darab híja van - mosolygott rám, mire én visszamosolyogtam.

   Pár perc múlva tényleg készen lett a reggeli, amiből gyorsan bedobtam kettőt.

- Köszi Anya, finom volt - álltam fel az asztaltól. - Majd jövök. Szia! - húztam fel a cipőm, a kabátomat gyorsan magamra kaptam, majd elhagytam a házat.

   Az iskola nem messze volt a házunktól. Pár perc alatt gyalog el lehetett jutni. A járda, szokás szerint, tiszta jeges volt. Szinte minden nap elém tárul a csúszkáló emberek látványa, akik az elesés határán állnak. Imádom a téli reggeleket...

   Amint megérkeztem a suli hatalmas épülete elé, elindultam a bejárat felé. A nagy, vaskos faajtó előtt egy pár fokos lépcső álldogált, amin fel is siettem a várakozó barátnőmhöz.

- Helló Kami!

- Szia! Mi újság?

- Hát, nem akarok így teljesen a közepébe vágni, de képzeld! Dani randira hívott! - lelkesedett, miközben majd kipattant a bőréből.

   Nem hittem a füleimnek, a lábaim pedig a földbe gyökereztek. Tessék...? Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy Dani tényleg ezt kérdezte. Hogy miért érint ennyire érzékenyen ez a téma? Nos, hadd meséljem el. Dani már általános iskola óta bejön nekem. Na jó, nem csak bejön, hanem totálisan belé vagyok habarodva. Minden egyes nap arra vártam, hogy akár csak egyszer is rám nézzen, és ha pedig már hozzám is szólt, attól egyenesen el is ájultam volna.

- Ez szuper! - színleltem tettetett boldogsággal.

- Ugye? - kérdezett vissza, majd egész végig, miközben haladtunk fel a lépcsőn a termünk felé, Daniról áradozott.

- Sziasztok! - köszöntünk egyszerre Kirával az osztályteremben lévő osztálytársainknak.

   Az első óránk irodalom volt. Ezt az egy tantárgyat kivételesen szeretem, ugyanis a tanárunk egy kész áldás. Remekül le tudja adni az anyagot, eközben pedig még jut idő arra is, hogy beszélgetni tudjunk az óráján. Igazán remek tanár.

   Egész órán képtelen voltam figyelni bármire is, amit Helyvári tanár úr mondott, pedig általában inni szoktam a szavait. Viszont most csakis Kirán és Danin járt az eszem. Nem értem, hogy a barátnőm, hogy lehet ilyen szerencsés, hogy megkapja a leghelyesebb srácot, akit valaha láttam... Értem én, hogy a szőke, hosszú haja, a dús ajkai, a zöld szempárja, és nem mellékesen a hatalmas mellei - amit szívesen hangsúlyoz ki kivágott ruhadarabokkal - rettentően vonzó. Minden fiú szó szerint odáig van érte, sorban állnak a kegyéért, mindeközben én utánam egyetlen egy ember sem rajong. Miért is? Nos, én szeplőkkel, barna hajjal és kék szemekkel - amiket egy fekete szemüveg emeli ki - vagyok megáldva. Az igaz, hogy én sem vagyok elmaradva domborulatok terén, amiért irtózatosan hálás vagyok a genetikámnak, de akkor sem vehetem fel a versenyt Kirával. Talán soha nem is fogom.