•Kellemes Csalódás• - [Kim TaeHyung & Jeon JeongGuk Fanfiction]

🍓11. Rész - Érzések...a pokolba

***
Momo szemszöge
****

Nem értem,hogy mi történhetett....
Csak fájdalmat érzek az oldalamban és a lábamon.
Géz és ragtapasz van mindenhol.
Emlékezni? Nem nagyon emlékszem semmire. 
TaeHyung folyton mellettem nyüzsgött. Azt mondja megtámadott pár ember,majd leütöttek. Ő pont arra járt és gyorsan segített nekem,elvitt onnan. Könnyes volt a szeme mikor velem beszélt.

-Hívtam orvost....-suttogta - De azt mondta pihenned kell. Nem visz be a kórházba.

Hangja remegett. Tulajdonképpen hálás voltam neki. Végülis nem hagyta, hogy bajom legyen. De mérges is vagyok rá, hiszen otthagyott aznap.
Rezzenéstelen arccal figyeltem minden mozdulatát.
Előttem ült, és a földet pásztázta.
Egy hirtelen jött ötletnek köszönhetően megpróbáltam felállni, de ekkor egy éles szúrást éreztem oldalamban...megint. Felszisszentem, aminek köszönhetően TaeHyung gyorsan rám nézett aggodalommal teli szemeivel. A takarót elhúztam oldalamról, de ekkor vettem észre, hogy csak egy top van rajtam.
Talán életemben nem voltam még ennyire vörös valaki előtt. Mérgesen ránéztem.

-Hol van a pólóm?!-tagoltam. Ő mentegetőzött,hogy muszáj volt levennie, mert nem tudta volna bekötni a sebet.
Bekötni?

Gyorsan oldalamra neztem, és tényleg egy nagy fehér kötés díszelgett ott.
Már valamennyire vörös volt...átvérzett. Sajnos nagyon nem bírom a vért. TaeHyung szemei is kikerekedtek. Felpattant és elment, majd pár pillanat múlva megint visszajött egy csomag kötöző anyaggal a kezében.
Elém guggolt, majd kezeit oldalamra tette, és elkezdte leszedni a kötést.
Kezei hűvösek voltak, ujjai pedig hosszúak. Belekapott a bőrömbe, ezért bocsánatkérően rám emelte tekintetét, majd gyorsan megsimította a sértett területet. Nagyon kínos volt. Nem mertem moccanni.
A géz egy részét oldalamnak nyomta, majd tekerni kezdte végig, a sebemre.
Mikor elkészült mosolyogva nézte az általa bekötözött helyet,majd felállt,és felborzolta hajamat.
Fújtam egyet a levegőbe, hogy a szemem elől oldalra menjen a hajam.
Ő nevetett.

-Pihenj -mondta, majd a konyhába ment. Hallottam,hogy valamit ügyködik odabent.
Nem sok idő múlva,két bögrével tért vissza.

-Hölgyem - nyújtotta át nekem az egyiket. Én elvettem,majd belenéztem.
Valami barna lötty volt.  Féltem belekóstolni.

-Ömm....ez mi? - kérdeztem mosolyogva. Ő megvonta a vállát.

-Forró csoki. Hát mi más? - kérdezte szerinte tök logikusan. Nevettem. Óvatosan felálltam, majd kivándoroltam a konyhájába. Legalábbis megpróbáltam,mert eltévedtem. Bementem egy ajtón, majd felkapcsoltam a villanyt.
Ez nem a konyha...ez a hálószobája.
Beljebb mendegéltem, mert megtetszettek a kutyás képek a falán, és én jobban meg szerettem volna nézni őket, de mikor megfordultam TaeHyung volt mögöttem. Ijedten néztem rá, majd hátra léptem egyet, de rosszul sikerült, ezért egyensúlyomat elvesztve készültem arra, hogy most hátra fogok esni.
Összeszorítottam a szememet, viszont mikor kinyitottam,TaeHyung pár centire volt tőlem. Az ágyon voltam.

- Elkaptalak - suttogta. Én vörös arccal néztem rá. Tényleg nagyon közel volt hozzám. Kicsi kezeimet mellkasára tettem, és eltoltam magamtól.
Mit művel?

Gyorsan felültem,majd felpattantam, és kimentem -végül sikeresen-  a konyhába.
Ez az eset a szobában újra és újra lejátszódott a fejemben. Nem tudtam megállítani.
Leültem egy székre,és gondolkodni kezdtem. Pechemre a legkisebb mozdulatra is szúrni kezdett.
Mikor gondolkodásomból kezdtem felébredni, ösztönösen felálltam mintha nem fájhatna semmi, de ekkor akkora fájdalom nyilallt belém, hogy azt hittem meghalok.
Nagyot jajdultam, mire TaeHyung előbújt az ajtó mögül, és felém igyekezett.

Végig ott állt?! ...

Én tekintetemet azonnal rászegeztem.
Ő magát egy képzett orvosnak gondolva, kezeit oldalamnak nyomta, és szemeimbe nézett.
Aggodalmat, és megbánást tükröztek sötét színű iriszei. Mikor leemelte kezeit oldalamról, véresek voltak.
Nagyon megijedtem...akárcsak ő.
Rám nézett,majd felkapott menyasszony pózban,és a kanapéra rakott. Az asztalon már ott voltak a kötszerek és fertőtlenítő szerek.

Mindenre gondolt?

Egy ollóval levágta az addigra teljesen átvérzett gézt az oldalamról, majd egy gurigát megfogott, és hihetetlen óvatosan elkezdte újra kötözni.
Mikor a vége felé járt, véletlenül megkarmolt,és felsértette a bőrömet.
Kezét azonnal az általa okozott sebre tette, és simogatta.
Hideg, és nagy volt a tenyere.
Nem mertem megmozdulni, se megszólalni. Nagyon furcsa volt ez az egész.
Megköszönés nélkül álltam fel, és indultam vissza, a konyhába. Éreztem TaeHyung tekintetét magamon.
Nézett...ilyen arccal:

Zavarba hozott...nagyon.

Próbáltam a gondolataimat elhessegetni jó messzire, de ez lehetetlennek bizonyult.
Nem tudtam. Ő olyan...furcsa. És ami még furcsább...hogy jó értelemben. 
Jaj Momo! Most aztán nyakig benne vagy.

Elővettem egy bögrét, majd kerestem csokinak valót.
Nagymama receptje alapján szeretek forró csokit gyártani. Mikor szomorú vagyok, vagy unatkozom mindig iszom egy jó nagy adaggal.
Elővettem a hozzávalókat, majd nekiláttam.

Már érezni lehetett a csoki illatát, mikor TaeHyung villámgyorsan betoppant mellém.

-Mit sütsz, kis szűcs?-kérdezte egyfolytában a levegőbe szippantva.

-Forró csokit- feleltem. A tejet éppen beleöntöttem VOLNA az edénybe, ha a kezem nem csúszott VOLNA meg.
TaeHyung gyors reflexének köszönhetően megfogja az alkaromat, és mosolyogva kivette a kezemből a tejesdobozt. Arcom pirulásnak indult, ezért nem néztem rá. Hajam eltakarta azt az oldalt, amelyiken ő állt. Csak az asztalt néztem. Szép kis asztal...hehe.
Menj már el kérlek.... tuti cukkolna ha így látna meg.

-Csinálsz nekem is?-kérdezte, majd nagyon közel hajolt hozzám, és fülembe suttogta:

- かわいい もも ...クック- a tejesdobozt leejtettem a földre. Hogy...hogy mi?
Gyorsan ránéztem.
(   かわいい もも ...クック  = kawai Momo kukku -  aranyos Momo ...szakács(nő) )

-  なぜあなたは今日本語で話していますか？-kérdeztem tőle hangosan, könnyes szemekkel.- あなたは私を混乱させる!
(なぜあなたは今日本語で話していますか？- Naze anata wa ima nihongo de hanashite imasu ka? -Most miért beszélsz japánul?
___
あなたは私を混乱させる! -
Anata wa watashi o konran sa seru!
- összezavarsz!)

Mikor meglátta, hogy szemeim könnyektől ázott, olyan arcot vágott, mint ...egy kisgyerek. Nem értette mi lelt engem. Nem volt vele egyedül... napról napra egyre furcsább vagyok.
Valamiért mikor mellette vagyok szomorú és izgatott leszek.
Félek tőle...
Félek a fiúktól és beteljesült a rémálmom..... nekem ő bejön!